Vizuális kommunikáció és mozgató erő

A legfiatalabb ötéves, a legidősebb 15, s immár öt csoportban folyik a munka, heti egy alkalommal, szombatonként. A növendékek különféle technikákkal ismerkedhetnek meg a vegyes technikától kezdődően a linómetszésig, a hidegtű-eljárásig. Szorgosan kiállítanak, pályázatokon vesznek részt, munkáikkal rendszeresen feltűnnek a gyermeklapokban, mint ahogyan lapunk gyermekrovatának, a Napsugárnak a hasábjain is. Jelenleg jubileumuk megünneplésére készülnek, nagyszabású kiállítást terveznek, melyen több mint 100 műhelytag mintegy 250 munkáját állítják ki a szabadkai Munkásegyetemen. A megnyitót február 27-ére tervezik, Jasmina Jovančić grafikusművész és Ninkov Kovačev Olga művészettörténész szólnak majd a kiállítás és a műhely jelentőségéről.

Mit tart a jubiláló stúdió legnagyobb sikerének: a sok-sok tehetséges gyermeket vagy a díjakat, melyeket a világ számos pontjáról begyűjtöttek? – kérdeztük Grubanov Martinek Emíliától,a stúdió vezetőjétől.

– A válasz egyértelmű: a sok tehetséges gyerek és a díjak sokasága egyaránt. Sok tanítványom volt a tíz év alatt. Nem tudom, pontosan hány. Száznál biztosan több (ezek olyan gyerekek, akik több éven keresztül jártak a foglakozásokra), hisz a mostani kiállításon 104 gyerek összesen mintegy 260 alkotása lesz látható. A díjakról elmondhatom, hogy az utóbbi két iskolaévben több mint 150 díj, tárgyi jutalom, oklevél, dicséret érkezett a műhely címére. A kiállításra készítünk egy kis évkönyvet, amelyben pontosan fel lesz tüntetve a kezdettől a mai napig az összes, versenyen elért eredmény. Azt azonban elmondhatom, hogy a következő országokban részesültünk valamilyen díjban: Magyarország, Bulgária, Macedónia, Szlovénia, Ukrajna, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Svájc, Portugália, Finnország, Szlovákia, Románia, Törökország, Görögország, Oroszország, Japán, Kína, Korea, India, Banglades, Libanon, Irán, Mexikó és természetesen Szerbia.

Mi tette szükségessé a stúdió egykori megnyitását, és mi az, ami életben tartja?

– Megboldogult Zoli bácsi, a Studio Bravo nyomda tulajdonosa keresett meg tíz évvel ezelőtt azzal a javaslattal, hogy gyűjtsem magam köré azon volt diákjaimat, akik szeretnek rajzolni, foglalkozzam velük, pályáztassam őket, látva azt, hogy felsőben már nem igazán fordítanak figyelmet a képzőművészeti nevelésre úgy, mint mondjuk én – az alsóban –, aki a lányát is tanítottam. Tehát Zoli bácsi ötlete és a jómagam talán világot megváltó elképzelése párosult, és beindult a gépezet... Hogy mi tartja még ma is életben? Ezen sem gondolkodtam el még soha. Talán a kitartó, önmagam nem kímélő, önzetlen munkám? Bizonyítási vágyam? A növendékek versenyeken való sikeres szereplése? A műhelyben uralkodó kellemes munkalégkör?! Igazán nem tudom. De talán mindez egy kicsit.

Miért fontos a képzőművészeti oktatás és nevelés a gyermekek fejlődésében? A díjak milyen szerepet játszanak mindebben?

– A művészetnek nagy szerepe van a személyiségfejlesztésben. Az alkotás jótékony hatása mindennél jobban segít a nevelésben. Általa lesznek harmonikus emberek, akik békében vannak magukkal, a környezetükkel, akik vállalják gondolataikat, egyéniségüket. A vizuális kommunikáció alapelemeinek megtanulása, használata éppolyan fontos, mint a beszédben a szavak, a mondatok, a metakommunikációban a gesztusok, a zenében a ritmus... Azt tapasztalom, hogy a képzőművészeti oktatásból sajnos kimarad (vagy nagyon kis mértékben van jelen) a grafika. Ezt próbálom voltaképp és többek között pótolni a foglalkozásokon. A gyerekeknek nagyon fontos egy versenyen való sikeres szereplés, egy oklevél, egy díj, egy jutalmazás. Óriási motiváló erővel bírnak ezek a dolgok. Ez egyfajta mozgató erő. Ez viszi előre az embert: diákot, pedagógust egyaránt. Persze nem a díjszerzés az elsődleges célja a műhelymunkának, de egyik fontos összetevője. Minden díjnak, elismerésnek nagyon örülünk, de számomra mégis azok a legjelentősebbek, amelyek olyan megmérettetésekről érkeznek, ahova a világ ötventől is több országából több tízezer munka befut. Ilyen pl. az indiai, a kínai, a japán, a lengyel nemzetközi pályázat. Ezeken helyezést elérni igazán nagy szó, végtelenül nagy elismerés.

Bár sohasem dolgoztam a tanügyben, hiszem, hogy nemcsak a tanító hat a gyerekekre, hanem ez fordítva is működik, a növendékek is „nevelik” a pedagógust. Talán nehéz megfogalmazni, mégis megállja-e helyét ez a tézis?

– A műhelyben hétről hétre feltöltődöm. Nagyon pozitívan hat rám az itt uralkodó kellemes légkör, a jó hangulat, nevetés, mókázás. A gyerekek örömmel járnak ezekre a foglalkozásokra, hoznak egy-egy új technikát, adnak jobbnál jobb ötletet. A „műhelynek” köszönhetem, hogy eljutottam pl. Portugáliába, ahol a pályázat kiírói egyhetes alkotótáborba invitálnak tíz iskola vagy műhely háromtagú csapatát. Büszkén mondhatom, hogy nekünk a tízből hét alkalommal sikerült bekerülni a legjobb tíz közé, s művészeti iskolákkal egyetemben alkotni, megmérettetni. Nem utolsósorban azt is köszönhetem ennek a munkának, hogy sok értékes embert megismerhettem.

Kitart-e, tervezi-e a folytatást?

– Tíz év kemény, kitartó munka van mögöttem. Most már ki merem mondani, hogy érdemes volt annak idején belevágni és a szombatokat erre a célra áldozni. Remélem ebben az értéket vesztő világunkban lesz elég lelkierőm továbbra is ilyen intenzitással foglalkozni a gyerekekkel.

Önerőből, vagy pedig ilyen kivételes eredmények láttán számíthatnak támogatásra is?

– Az Út a tudás felé Alapítványnál nyertünk néhány alkalommal pénzösszeget, amit a műhely felszerelésére fordítottunk: megjavíttattuk a grafikai prést, és beszereztünk egy digitális fényképezőgépet –, illetve a város támogatott bennünket kisebb összeggel külföldi utazásunk alkalmával. Az utóbbi időben azonban csak a szülők segítségére számíthatok. A díjkiosztókra való utazás költségeit mindig ők biztosítják, a különböző kiadványok (katalógus, naptár) nyomtatási költségei egy részét ők finanszírozzák, és a rajzfelszerelés biztosítása is az ő érdemük. Egyedül, saját erőből ez nem valósulhatna meg. Ezért ezúton is szeretném megköszönni segítségüket.