Az államfő egyre kevésbé bízik a tagjelölti státus elnyerésében
A tervekhez képest egynapos késéssel szerda délelőtt Brüsszelben megkezdődött a Belgrád és Prishtina közötti tárgyalások újabb köre. Sajtóinformációk szerint a prishtinai fél nem áll el abbéli követelésétől, hogy a koszovói hatóságok regionális együttműködési fórumokon való részvételéről szóló megállapodásban kerüljön megemlítésre a Koszovó függetlenségéről szóló határozat. Úgy tűnik, a szerb fél továbbra is elzárkózik ettől a megoldástól. Boris Tadić szerb államfő a tárgyalásokról nyilatkozva elismerte: Szerbia európai uniós tagjelölti státusának elnyerését illetően nem optimista, mivel a Koszovó-kérdés megoldása távolabb került.
– A helyzet amiatt a mód miatt vált rosszabbá, amellyel Prishtina felajánlotta a számára elfogadható megoldást. A prishtinai javaslat túlhalad mindenféle realitáson – fogalmazott az államfő, mondván: nagyon nehéz elnyerni a tagjelölti státust, mivel Szerbia szinte óránként kényszerül szembesülni újabb kihívásokkal. Az államfő ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy az utolsó pillanatig küzdeni fog a tagjelöltség elnyeréséért.
– Ez azonban nemcsak tőlünk függ, hanem az EU minden egyes tagállamától. Szerbia sohasem áll el stratégiai céljaitól: az EU-csatlakozástól és Koszovótól. Belgrád összetett és nehéz tárgyalásokat folytat. Már közel álltunk a megoldáshoz, majd ismét eltávolodtunk a céltól – részletezte Tadić.
Újságírói kérdésre, hogy Szerbia Észak-Koszovóban is kiírja-e a választásokat, az államfő annyit válaszolt, hogy ezt a kérdést Szerbia minden intézménye meg fogja vitatni.
Jogi és nemzetközi kérdések is felmerülnek ezzel kapcsolatban, mondta Tadić, hozzátéve: akármit is fog tenni Szerbia, területi integritásáról nem mond le Koszovóban.
– Nem mondunk le sem az unióról, sem Koszovóról. Ez áll az általam vezetett politika fókuszában és ezért támogattak a polgárok négy évvel ezelőtt a választásokon. A következő napokban kiderül, hogy mennyire tartható fenn ez a politika. Ez számomra is politikai teszt lesz. Ha befejeződik az összes tárgyalás és egyeztetés, a polgárok elé fogok állni és ismertetem állásfoglalásomat. Nem adom fel – hangsúlyozta Tadić.
A Beta hírügynökség prishtinai hatalmi körökből arról értesült, hogy Koszovó vezetői nem állnak el a követeléstől: a koszovói hatóságok regionális együttműködési fórumokon való részvételéről szóló megállapodásban utalni kell a függetlenségi határozatra. A prishtinai delegáció ettől a kikötéstől semmiféle körülmények között nem áll el.
Ha a szerb fél rábólint erre a feltételre, akkor a prishtinai tárgyalócsoport abba egyezik bele, hogy a megállapodásban az ENSZ 1244-es határozata és a Nemzetközi Igazságügyi Bíróság véleménye Koszovó függetlenségének a kikiáltásáról is említésre kerüljön. A prishtinai fél a sorrenddel kapcsolatban is határozott álláspontot képvisel: a megállapodás lábjegyzetében első helyen a függetlenségi határozatnak kell szerepelnie, ezt kell követnie a Nemzetközi Igazságügyi Bíróság véleményére való utalásnak, és csak utolsó helyen szerepelhet az ENSZ 1244-es határozata – jelentette a Beta.
Borislav Stefanović, a szerb delegáció vezetője a tárgyalás megkezdése előtt elismerte, hogy nehéz egyeztetésre számít.
– Ami bennünket illet, nyitottak vagyunk a kompromisszumra, amely mindkét fél érdekeit szolgálja. Mint eddig is, az ENSZ 1244-es határozatának, a szerb alkotmánynak és a szerb nép nemzeti érdekeinek a keretein belül fogunk mozogni – nyilatkozta Stefanović, aki a kérdésre, hogy mekkora esélyei vannak Szerbiának a tagjelölti státus elnyerésére február végén, közölte, hogy a Nyugatnak most bizonyítania kell, hogy a Nyugat-Balkán nem lesz semmiféle, így a prishtinai politikai projektumok túsza sem. Ha nem sikerül megállapodni, azzal mindenki veszít, így Prishtina is – véli Stefanović.
Vuk Jeremić szerb külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a feleknek végül sikerül megegyezniük a koszovói hatóságok regionális fórumokon való részvételéről. Belgrád senkit sem óhajt meggátolni abban, hogy hallassa a hangját a regionális fórumokon, közölte a szerb diplomácia vezetője.
Milivoje Mihajlović, a szerb kormány sajtóirodájának vezetője szintén bízik a belgrádi és prishtinai delegáció megállapodásában. Szerbia nyitott a kompromisszumra és nem szeretné akadályozni, hogy az átmeneti koszovói hatalom képviseltesse magát a régióban – hangsúlyozta Mihajlović, mondván, hogy Belgrád végig ragaszkodni fog az ENSZ 1244-es határozatához. A megállapodásban viszont semmi helye a nem létező koszovói függetlenség szimbolikus, vagy lényegi bizonyításának – szögezte le Mihajlović.
Borislav Stefanović, a szerb küldöttség vezetője szerda este kijelentette, hogy csütörtökön folytatódnak a tárgyalások, de rámutatott arra, hogy a két fél álláspontja továbbra is távol áll egymástól. Nehéz egyeztetés áll előttünk – hangsúlyozta Stefanović.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.