2012. május 26., szombat

Ma Fülöp, Evelin, Gyöngyvér, Aladár napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

A választások után rögtön!

Az IMF javasolja az új kormánynak – Áfanövelésre, adóreformra és a nyugdíjkorhatár meghosszabbítására volna szükség – Nyilvánosságra került az IMF februárban Belgrádban járt küldöttségének az ajánlása

s06imf

Áfanövelést, a nyugdíjkorhatár meghosszabbítását, az államadósság további növekedésének a megállítását és átfogó adóreformot javasol egyebek mellett a választások után megalakuló új szerb kormánynak a készenléti hitelmegállapodás második felülvizsgálata céljából februárban 2-a és 9-e között Belgrádban járt IMF-küldöttség, amely, mint ismeretes, dolgavégezetlenül tért haza. A sikertelenül zárult tárgyalásoknak az oka az akkor kiadott IMF-közlemény szerint az volt, hogy a szerb kormány nem tartotta magát az előre lefektetett költségvetési hiánytervekhez, különösen a túlméretezett állami kezességvállalások váltottak ki nemtetszést a költségvetési fegyelemre már az európai adósságválság miatt is rendkívül kényesen vigyázó nemzetközi pénzügyi szervezet képviselőinél.

Erről tegnap közelebbi információkat is megtudhattunk. Mirko Cvetković kormányfő a szerb képviselőház pénzügyi bizottsága tegnapi ülésén cáfolta azt a föltételezést, hogy nyilvánosságra nem hozott, titkolt költségvetési kiadások miatt távozott volna az IMF, a kormányfő szerint a Kereskedelmi Bank (Komercijalna banka) 100 millió eurós tervezett feltőkésítése és állami kezességvállalásokra szánt összeg nagysága volt a központi vitatéma, valamint az a keret, amit az előre nem látható veszélyek kiküszöbölésére különített el a kormány.
Mirko Cvetković szerint az IMF küldöttséggel februárban zajló tárgyalások valójában nem zárultak kudarccal. „Léteznek bizonyos nézetkülönbségek közöttük a költségvetés alapszámaival kapcsolatban, a tárgyalások pedig folytatódnak az új kormány megalakulása után, amikor erre megteremtődnek a föltételek” – mondta a kormány első embere.
Két fontos dologról is tájékoztat bennünket ez a sokatmondó kijelentés: egyrészt arról, hogy költségvetési hiány elengedése volt az oka a sikertelenül záruló megbeszéléseknek, másrészt arról, hogy az IMF képviselői is belátták, a tárgyalásokat csak az új kormány létrejötte után érdemes folytatni, most ugyanis a választók megnyerése a fő cél, s ezért májusig már számításba sem jöhet a szavazatvesztés veszélyével járó népszerűtlen intézkedések meghozatala a még regnáló kormány részéről.
A Szerb Nemzeti Bank honlapján tegnap nyilvánosságra hozott IMF-ajánlás, melyet a Blic értesülései szerint nem Belgrádban, hanem Washingtonba hazatérve fogalmaztak meg, konkrétan fölsorolja, hogy mik a feltételei az újabb felülvizsgálati látogatásnak, ami csak a választások után várható. A föltételek a következők: a 2012-es költségvetés módosítása, amely szavatolja a többletkiadások és az adósságnövekedés visszafogását (1.); középtávú pénzügyi terv elfogadása, amely lehetővé teszi, hogy az államadósság a törvényben előírt határon belül maradhasson (2.); föl kell gyorsítani a strukturális reformokat (3.).
Ezek a tárgyalások folytatásának az előfeltételei, ami egy viszonylag rövid lista. Az ajánlások listája már jóval hosszabb.
Az IMF-ajánlás szerint az új kormánynak – rögtön a választások után! – a következőket kellene megvalósítania, hogy az államadósságot visszaszoríthassák a megengedett határon belüli tartományba: az új kormánynak csökkenteni kellene a szubvenciókra fordított kiadásokat és a fizetésekre fordított pénzösszeg nagyságát, növelnie kellene az áfát, a vállalati nyereségadó alapösszegét és a vagyonadót. A javaslat szerint a május után megalakuló kormánynak átfogó adóreformot kellene végrehajtania, amelynek a gerincét a közvetett adóbevételek és a vagyonadó növelése, valamint a szociális kiadások csökkentése képeznék. Az IMF két megoldási lehetőséget javasol a tarthatatlannak ítélt kiadások miatt, amellyel a kormány a nyugdíjalap hiányát kénytelen pótolni: szerintük vagy csökkenteni kellene a nyugdíjalapba átfolyatott költségvetési kiadás mértékét, vagy meg kell emelni a nyugdíjkorhatárt. Az utóbbi lépés a javallottabb az ajánlás szerint, ugyanis mint írják a javaslattevők az előbbi azt eredményezhetné, hogy a nyugdíjak értéke elfogadhatatlanul alacsony szintre esne vissza.
A javaslatok, azaz a várhatóan szavazatvesztéssel járó népszerűtlen intézkedések listája ezzel még nem ér véget. Az IMF azt ajánlja az új kormánynak, hogy föl kellene gyorsítani a közvállalatok magánosításának a folyamatát, s ideje volna az állami tulajdonban lévő cégek működésén is javítani a gazdaságossági szempontokat szem előtt tartva. A végkielégítések összegét a legutolsó munkaadónál eltöltött munkaévekhez kellene kötni és a meghatározott idejű munkavégzés tartamát egyről három évre kellene meghosszabbítani. Végezetül, de nem utolsósorban az IMF szerint végre kellene hajtani egyszer már az úgynevezett előírások guillotin-ját is, vagyis vissza kellene nyesni azokat a szükségtelen bürokratikus akadályokat, melyek a lehetséges befektetőket elijeszthetik.
Nemcsak beszélni kellene róla – tehetnénk ehhez hozzá.

Strandszepe 2012
A kártyapakli (is) 32 lapból áll!
JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL Sport
00:52
Első helyen a spanyolok
MÉG 13 NAP A LABDARÚGÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁGIG Sport
00:41
Nadal vagy Đoković történelmet írhat
TENISZ, ROLAND GARROS – A spanyol csúcsnak számító hetedik serlegét veszi célba, Đoković célja pedig a zsinórban negyedik Grand Slam-titulus – Đoković – Federer elődöntő, Krajinović fő táblára jutott, Tipsarević és Ivanović jó sorsolása Sport
00:27
Cseh megelőzte Čavićot
31. ÚSZÓ-EB, DEBRECEN Sport
00:22

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.

Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...

N-a
Időjárás

Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.

1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.

1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.

1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.

1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.

1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).

1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.

1986

Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.

1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.

1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).

1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -