2012. május 26., szombat

Ma Fülöp, Evelin, Gyöngyvér, Aladár napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Keserű szájízzel kezdődő tárgyalások

Újabb köre indul Brüsszelben a Belgrád–Prishtina-párbeszédnek

Európai uniós körökből hétfőn még senki sem erősítette meg annak a levélnek a létezését, amelyben a prishtinai hatalom állítólag Szerbia tagjelölti státusának az elvetésére kéri az EU tagállamait. Bár egyesek szerint a levél célja egyebek között az volt, hogy megakadályozza a szerb tárgyalócsoport részvételét a Belgrád és Prishtina közötti dialógus legújabb, február 21-én, kedden kezdődő körében, a szerb fél hétfőn megerősítette: ott lesznek a brüsszeli tárgyalóasztalnál. A párbeszéd legújabb fejezetének egy központi napirendje lesz: a koszovói hatóságok regionális fórumokon való részvételének megoldása.

AZ IMAGINÁRIUS LEVÉL

Az állítólag Prishtinából postázott levélről először Ivica Dačić szerb kormányfőhelyettes szólt a közvélemény előtt, mondván, hogy a prishtinai hatalom a Belgráddal folytatott tárgyalások sikertelenségére hivatkozva kéri az EU tagországait, hogy február végén Szerbia tagjelölti státusa ellen foglaljanak állást. A párbeszéd és az eddigi megállapodások alkalmazása a szerb fél miatt sikertelen, illetve csak részben sikeres – olvasható állítólag a levélben, mint ahogyan az is, hogy az EU államainak emiatt mindenféleképpen felül kell vizsgálniuk Szerbia tagjelöltségét.

A szerb kormánynak el kell ítélnie Prishtina legújabb lépését, hiszen országunk annak fényében rosszabb esélyekkel pályázik a tagjelöltségre. A levél és Prishtina kérése bizonyítja, hogy a koszovói hatalom nem óhajt megállapodásra jutni Belgráddal, a párbeszédet csupán a Szerbiára való nyomásgyakorlás eszközeként tekintik. A levél azt is megmutatja, hogy a tagjelöltség kapcsán történő dolgok nagy része politikai jellegű, és nem az előre meghatározott feltételek a döntő erejűek – fogalmazott Dačić.

Borislav Stefanović, a Belgrád és Prishtina közötti tárgyalásokban részt vevő szerb csoport vezetője károsnak nevezte Prishtina lépését. A koszovói hatalom ezúttal rossz kapura lőtt – véli Stefanović, mondva, hogy Prishtinának nem áll jogában döntenie az EU bővítéséről és a tagjelölti státus odaítéléséről, ez Brüsszel hatásköre.

A szerb kormánynak eddig még senki sem erősítette meg a levél meglétét – nyilatkozta Goran Bogdanović Koszovó-ügyi miniszter, hozzátéve, hogy Belgrád a történtek ellenére is folytatni fogja a tárgyalásokat Prishtinával, hiszen a mostani helyzet egyik félnek sem felel meg.

Egyáltalán nem leptek meg a történtek, Prishtinában bizonyos körökben már napok óta erről a levélről beszélnek. Azt is tudni kell, hogy az akció nem egyedül Prishtina számlájára írandó: a prishtinai hatalom mögött sajnos azoknak az országoknak a némelyike áll, amelyek elismerték Koszovó függetlenségét. A prishtinai fél ilyen módon kívánta meggátolni a szerb tárgyalócsoport részvételét a párbeszéd újabb körében. Nem érték el céljukat, a szerb fél ott lesz Brüsszelben. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az aktuális fejlemények újabb feszültséget és vitát fognak szülni – fejtegette Bogdanović.

Az EU központjában hétfőn még azt nyilatkozták, hogy egyelőre nem hallottak a levélről. Prishtinában sem erősítették meg annak létezését.

KOMPROMISSZUM NÉLKÜL?

Borislav Stefanović is megerősítette, hogy a szerb csoport az aktuális történések ellenére is ott lesz Brüsszelben, azzal a szándékkal, hogy megoldást találjon az egyik legégetőbb kérdésre: a koszovói hatóságok regionális együttműködési fórumokon való részvételére. A szerb fél számára továbbra is az aszimmetrikus modell lenne elfogadható – magyarázta Stefanović, hozzátéve: a megoldás keresése során végig tartani fogják magukat az ENSZ 1244-es határozatához és a Nemzetközi Igazságügyi Bíróság véleményéhez Koszovó függetlenségével kapcsolatban. A szerb fél nem tartaná elfogadhatónak, ha a megállapodásban Koszovó független államként szerepelne.

Prishtinának részt kell vennie a regionális együttműködési fórumokon, hallatnia kell hangját, de nem önálló országként. Erre jelentene megoldást az aszimmetrikus modell. Pillanatnyilag nem tűnik úgy, hogy Prishtina hajlandó lenne a kompromisszumra. Ugyanakkor a nemzetközi közösségből olyan jelzések érkeznek, hogy egyre elfogadhatóbbnak találják Belgrád álláspontját – összegezte Stefanović.

A szerb tárgyalócsoport vezetőjének megállapítását, hogy Prishtina továbbra sem tartja elfogadhatónak Belgrád álláspontját, Hashim Thaçi koszovói kormányfő is megerősítette kijelentésével, hogy országa csakis független és szuverén államként szerepelhet a regionális együttműködési fórumokon.

Koszovót független és szuverén államként kell feltüntetni a regionális együttműködési fórumokon, megemlítve a Koszovó függetlenségéről szóló határozatot, valamint a Nemzetközi Igazságügyi Bíróság kapcsolódó véleményét, amelyből kiderül, hogy Koszovó függetlenségének kikiáltása összhangban állt a nemzetközi joggal és az ENSZ 1244-es határozatával – magyarázta a koszovói miniszterelnök, hozzátéve, hogy erről egyeztetett vasárnap az ország vezetőségével, valamint William Burns amerikai külügyi államtitkárral.

A koszovói ellenzék ugyanakkor nem tartja elfogadhatónak, hogy az állam hatóságai az 1244-es határozat feltüntetése mellett szerepeljenek a regionális fórumokon.

Dardan Molliqaj, a koszovói albán Önrendelkezés főtitkára szerint az országnak egyszerűen Koszovó Köztársaságként kell szerepelnie a regionális fórumokon. Nincsen szükség semmiféle lábjegyzetre vagy magyarázatra – tette hozzá Molliqaj, mondva, hogy ha Thaçi kormányának beleegyezésére Koszovó neve mellett az 1244-es határozatot is feltüntetik, akkor az Önrendelkezés országos össznemzeti tiltakozásokat fog szervezni. Robert Cooper, az EU közvetítője a Belgrád–Prishtina-tárgyalásokban elmondta, hogy a fő téma mellett az eddigi megállapodások egyik legfontosabbikának, az integrált határellenőrzés alkalmazása is téma lesz a tárgyalások legújabb körében. Ha sikerül megoldást találnunk a koszovói hatóságok részvételére a regionális együttműködési fórumokon, az nemcsak Koszovóra, hanem az egész régióra nézve kedvező lesz – szögezte le Cooper, hozzátéve, hogy emellett fontos az eddigi megállapodások alkalmazásáról is beszélni, mert alkalmazás nélkül semmi értelme sincsen az egyezségeknek.




Az észak-koszovói Zve
čanban hétfőn közzétett végleges eredmények értelmében múlt héten kedden és szerdán a szavazásra jogosult koszovói szerbek 75,29 százaléka vett részt a referendumon. Ez pontosan 26 727 személyt jelent. A voksolók 99,74 százaléka nem ismeri el a prishtinai intézményeket.




A Szerbiai Demokrata Párt a Belgrád–Prishtina-tárgyalások folytatásának elhalasztását kéri, mivel a szerb kormánykoalíció elveszítette parlamenti többségét, tehát Borislav Stefanovićnak nincsen mandátuma a tárgyalások folytatására – közölte
Petar Petković, a párt sajtófelelőse, hozzátéve, hogy Stefanović a párbeszéd legújabb körében esetleg saját magát képviselheti, de nem Szerbia polgárait.

Az SZDP szerint csak a következő parlamenti választások, illetve az új kormány megalakulása után kellene folytatni a tárgyalásokat, de akkor is az ENSZ közvetítésével.

Strandszepe 2012
A kártyapakli (is) 32 lapból áll!
JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL Sport
00:52
Első helyen a spanyolok
MÉG 13 NAP A LABDARÚGÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁGIG Sport
00:41
Nadal vagy Đoković történelmet írhat
TENISZ, ROLAND GARROS – A spanyol csúcsnak számító hetedik serlegét veszi célba, Đoković célja pedig a zsinórban negyedik Grand Slam-titulus – Đoković – Federer elődöntő, Krajinović fő táblára jutott, Tipsarević és Ivanović jó sorsolása Sport
00:27
Cseh megelőzte Čavićot
31. ÚSZÓ-EB, DEBRECEN Sport
00:22

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.

Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...

N-a
Időjárás

Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.

1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.

1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.

1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.

1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.

1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).

1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.

1986

Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.

1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.

1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).

1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -