Még soha sem váltottak annyian engedélyt januárban, mint idén – Az adai Tisza Horgászegyesület évi közgyűlése
A közgyűlés részvevői Munkaelnökség, vezetőség, ellenőrző bizottság… pillanatok alatt letudva, térjünk a tárgyra! – távirati stílusban így kezdődött az adai Tisza Horgászegyesület évi közgyűlése. A tárgy taglalása során pedig kiderült, hogy az adaiak nem felejtenek.
Míg más helyen a tagság régen napirendre tért afölött, hogy tavaly a kedvezményes horgászengedélyeket akkor vezették be, amikor az ezekre jogosultak már régen kiváltották teljes áron, az adaiak megkérdezték, hova lett ez a pénz. Mert míg a Vode Vojvodine és a Fruška gora Nemzeti Park közvállalat ezt áthidaló megoldások révén régen rendezte, a Tiszával, Budzsákkal… gazdálkodó Ribolovački savez Vojvodine Kft. ezt mindmáig nem tette meg. Nem nagy a valószínűsége, hogy az adaiaknak sikerül kikaparniuk a gesztenyét a tűzből azok számára is, akik ezzel immár nem is kísérleteznek, de jó ürügyként szolgált arra, hogy a vízgazdával folytatott – az utóbbi időben örvendetesen csillapodó – viszály nem úgy alakul, hogy abból a góré makulátlanul kerüljön ki. Ennek a gyomrozásnak tartozéka az is, hogy a halőrszolgálat – néven nevezett tagjainak – munkájával továbbra sem elégedettek. De szóvá tették azt is, hogy a témával kapcsolatos beadványaik nyomán a halőrszolgálat válaszai sem tetszenek nekik, mert azok az érvényes rendeletek alkalmazása terén számos kívánnivalót hagynak maguk után. Ha jól odafigyelünk a részletekre, könnyen kikövetkeztethető, hogy nem általános ügyről van szó, hanem elsősorban a Budzsákon és környékén tapasztalható visszásságok szúrják az adai horgászok szemét. Dióhéjban: (bizonyos) közismert orvhalász, akinek (bizonyos) halőrök nem néznek a körmére. Tehát a Budzsákon elfakadó epehólyag tartalma olykor átömlik a Tiszára. Ennek kapcsán egyelőre képzeletbeli a kérdés, hogyan alakulnának a dolgok a vízgazda és az adaiak között, ha a Budzsák nem az adott vízgazda fennhatósága alá tartozna. Mert ha másként alakult volna, akkor a tájidegen fajok lehalászása körül kipattant hálóbotrány sem fajulhatott volna el, és az esettel kapcsolatos – az adaiak által az illetékesekhez eljuttatott – papirológia sem duzzadt volna ekkorára, valamint a felvett audio- és videofelvételeket sem tologatná egymásnak Belgrád és Újvidék. Mert egyiknek sem kell. Csupán retorikai a kérdés, kellett-e ez bárkinek is. Ebbe a képletbe beleillik annak szellőztetése is, hogy Adankó Ivánt, az agilis, egyenes, szókimondó és az igazság érdekében a konfliktusoktól sem idegenkedő egyesületi elnököt „valakik” jobban szeretnék funkción kívül látni. Kívánságuk egyelőre nem teljesült, a tagság egyhangú döntése alapján Adankót újraválasztották, méghozzá – az érvényben levő tövénnyel összhangban – immár négy évre. Ennyit a politikáról. Abból az ennél kevesebb is sok. A közgyűlésen elhangzott felszólalások alapján is egyértelmű, hogy a politika – úgy mindenestül – már a horgászok horga hegyén jön ki.
Adankó Iván
Élénk vita alakult ki akörül, hogy kérjék-e vagy sem a vízkezelő engedélyét ahhoz, hogy a Buzdzsákon szabad legyen csónakból horgászni. A jelenlevők többsége azonban ezt ellenezte, és nagy szavazattöbbséggel döntöttek amellett, hogy ezt ne(!) kérjék.
Idén lesz a Tisza Horgászegyesület fennállásának 65. évfordulója, és erről illő keretek között kívánnak megemlékezni. Emellett feltett szándékuk, hogy sínen tartják valamennyi rendezvényüket. Ismét beneveznek a községi úszózóligába, megtartják a pörgetőversenyt, és két kuttyogatóversenyt fognak szervezni, egyiket – akárcsak tavaly is – Magyar Szó Kupa néven. Horgásziskolájukat továbbra is a Cseh Károly Általános Iskolával együtt szervezik, melynek munkáját idén a Jó Pajtás közreműködésével is bővíteni kívánják, de a Halvédelmi és Haltani Társaság előadóinak részvételével is gazdagítani fogják.
Fontos határozata a közgyűlésnek, hogy csatlakoznak a többi Tisza menti horgászegyesületnek a vízkezelő címére az illetékesekhez való továbbítás végett benyújtott azon követeléséhez, hogy a kuttyogatót ne halászszerszámnak, hanem horgászati segédeszköznek minősítse – mert valójában az –, és használatát hozzáfizetéses engedély kiváltásához, ne pedig halászengedélyhez kösse.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.