A Malév múlt heti leállását követően egyre nagyobb aggodalommal figyelik az érdekeltek és az érintettek egy másik nagy közlekedési cég, a BKV feje felett tornyosuló felhőket. Az aggodalom indokolt, hiszen alig néhány hete, hogy a főváros egy nagyobb összeggel segítette ki a budapesti tömegközlekedésért felelős vállalatot (aminek következtében viszont az iskolák és óvodák gazdálkodási keretéből kellett tíz százalékot zárolni), de még így sincs megoldva a helyzet. Ahogyan arra Tarlós István főpolgármester rendszeresen figyelmeztet: április 30-ig ki kell találni valamit a BKV finanszírozására, ugyanis ha ez nem történik meg, május első napján leáll a tömegközlekedés, mert lejár a közszolgáltatási szerződés. Tarlós szerint a kormánynak és a fővárosnak közösen kellene megállapodni a pénzelésről.
Erre vonatkozóan több előterjesztést is a kormány elé tárt a főváros, de végleges döntés még nem született. Ugyanakkor Rogán Antal, aki a parlament és a főváros gazdasági bizottságának elnöki posztját is betölti, arra figyelmeztetett a napokban: csakúgy, mint a Malév esetében, a BKV finanszírozásánál is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája. A Belváros fideszes polgármestere szerint a kormány ugyan hajlandó átutalni azokat a támogatásokat, amelyek normatív alapon vagy fogyasztói árkiegészítés címén járnak a közlekedési társaságnak, de az nem lesz elég, ha a főváros nem szán elég pénzt saját cége működtetésére. Rogán szerint Budapest túl kevés pénzt áldoz a BKV-ra. Arra is figyelmeztet: a BKV-nak adott rendkívüli állami támogatásokat ugyanúgy nem fogják szeretni Brüsszelben, ahogyan elítélték a Malévnak nyújtott segítséget. Valószínűsíti, hogy ha folytatódik az EU-s szabályokkal összeegyeztethetetlen állami támogatások folyósítása, valószínűleg ugyanolyan eljárás vár Magyarországra, mint a légiközlekedési vállalat esetében. Aggodalmait (ezen a téren) a főváros, de legalábbis a Főpolgármesteri Hivatal nem osztja: kiadott közleménye szerint a Malév privatizált cég volt, ezért az EU-s szabályokkal összeegyeztethetetlen az állami támogatása. „A BKV azonban száz százalékban önkormányzati tulajdonban van. Az IMF csak akkor kifogásolja az állami támogatást, ha az többszöri, kis mértékű és nem áttekinthető módon történik” – olvasható a közleményben.
Amíg pedig a politikusok azon vitatkoznak, hogy kinek kellene pénzt tömni a mamutvállalatba, addig annak dolgozói kedden tiltakozó megmozdulást tartottak, és éppen sztrájkra készülnek. A BKV dolgozói szerint a cégvezetés semmibe veszi őket, nem folytat érdemi tárgyalásokat a kollektív szerződésről, és a bértárgyalásokat sem veszi komolyan. „Az MSZP ellopta, a Fidesz elveszi a BKV pénzét” – így foglalta össze a helyzetet az egyik demonstráló transzparense. A vállalat dolgozói kilátásba helyezték, hogy ha nem rendeződik a pénzügyi helyzetük, márciusban sztrájkolnak. Erre Várszegi Gyula, a BKV vezérigazgatója annyit válaszolt: ha nem rendeződik a finanszírozás, nem kell sztrájkolni, mert elfogy a pénz, becsődöl a cég.
Mindeközben pedig a Levegő Munkacsoport azt állítja: a Nemzetközi Valutaalap éppenséggel a tömegközlekedés hatékonyabbá tételét sürgeti, nem pedig az erre fordított állami támogatások csökkentését. Az IMF magyarországi képviselője azt írta a civileknek: a valutaalap azt tanácsolja a magyar kormánynak, hogy teljes egészében ismerje el a költségvetésben a tömegközlekedésnek nyújtandó támogatásokat ahelyett, hogy évről évre alultervezi azokat, és év közben ad támogatást a fizetőképesség fenntartására, tőkenöveléssel vagy az adósságok átvállalásával. Ugyanakkor, amennyiben a kormány csökkenti a támogatásokat és a tömegközlekedés adósságállományát, akkor ezt egy értelmes szerkezetátalakítási terv alapján kell megvalósítania, máskülönben a támogatások elkerülhetetlenül növekedni fognak, és az adósságok ismét felhalmozódnak.
Az utasok pedig állnak, várják az egyre többet késő járműveket, s már nevetni sem tudnak azon a gúnyolódáson, miszerint a világvárosban közlekedni gyalog érdemes, ugyanis a villamos kisiklik, a troli ráz, a busz lerobban, a metró pedig elfüstöl. Napi szinten…
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.