2012. május 26., szombat

Ma Fülöp, Evelin, Gyöngyvér, Aladár napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Hó és jég

Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok

Húsz munkás dolgozik a járdák járhatóbbá tételén (Fotók: Lakatos János) Húsz munkás dolgozik a járdák járhatóbbá tételén (Fotók: Lakatos János)


Már beszámoltunk róla, hogy Topolya községben folyamatos a hó eltakarítása az utakról, de a nagy mennyiségű hó szükségessé tette további hóeltakarító munkások alkalmazását. Mánity István, a Telekrendezési Közvállalat igazgatója elmondta lapunknak, hogy a vállalat kedden mintegy 20 munkást vett fel, akik a belvárosi részben takarítják el a havat.

– A hókotrók rendszeresen járják a várost, és félretúrják a havat, amivel gyakran lehetetlenné teszik, hogy a polgárok átkeljenek a zebrán, gyalogátjárón. Ezeket a részeket szeretnénk járhatóbbá tenni. Ezenkívül több forgalmas tér is van, mint a Népkönyvtár mögötti vagy a Đinđić tér, amelyet szintén átjárhatóvá kell tennünk. Főként azokra a frekventált helyekre összpontosítunk, ahol a polgárok a legtöbbet járnak – mondta el Mánity, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a központban szükségessé vált a hómentes járdasáv kiszélesítése.
– A Fő utcán szeretnénk kiszélesíteni azt a sávot, ahol a hó már el lett takarítva, ugyanis az olvadás következtében jégcsapok alakultak ki. Ezek sajnos olyan nagyságúak, hogy komoly veszélyt is jelenthetnek a gyalogosok számára, ezért a járható sáv kiszélesítésével lehetővé akarjuk tenni a kikerülésüket. Ezzel a problémával az előttünk álló napokban is számolnunk kell, ugyanis az idő enyhülésével meg fognak szaporodni a jégcsapok. Tegnap mindössze –5 Celsius fokra emelkedett a hőmérséklet, ám a napsütötte helyeken mégis elkezdett olvadni a hó.

A veszélyes jégcsapok miatt a Fő utca egy részén lezárták a járdát

Milyen mértékben járhatóak az utcák?
– A Marsall Tito, a Petőfi brigád és a Fő utca jól járhatóak, és most már olyannyira urai vagyunk a helyzetnek, hogy a topolyai utcák több mint 90 százalékát járhatóvá tettük. Természetesen, több helyen le van taposva a hó, de ezekben az utcákban is lehetséges a gépjárműforgalom.
A Fő utcán nagy mennyiségű hó gyülemlett föl. Tervezik-e az elszállítását?
– Mondhatni, hogy jelen pillanatban hóhegyeket csinálunk a városban, de még nem próbálkozunk ezeknek az elszállításával, ugyanis elsősorban járhatóbbá próbáljuk tenni az utakat, valamint kiszélesíteni a letisztított járdasávokat – mondta el az igazgató. Ezenkívül azt is megtudtuk tőle, hogy a hóeltakarító munkások bérét a Telekrendezési Közvállalat és a topolyai helyi közösség forrásaiból fizetik, amit a kialakult rendkívüli helyzet tett indokolttá.

Strandszepe 2012
A kártyapakli (is) 32 lapból áll!
JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL Sport
00:52
Első helyen a spanyolok
MÉG 13 NAP A LABDARÚGÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁGIG Sport
00:41
Nadal vagy Đoković történelmet írhat
TENISZ, ROLAND GARROS – A spanyol csúcsnak számító hetedik serlegét veszi célba, Đoković célja pedig a zsinórban negyedik Grand Slam-titulus – Đoković – Federer elődöntő, Krajinović fő táblára jutott, Tipsarević és Ivanović jó sorsolása Sport
00:27
Cseh megelőzte Čavićot
31. ÚSZÓ-EB, DEBRECEN Sport
00:22

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.

Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...

N-a
Időjárás

Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.

1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.

1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.

1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.

1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.

1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).

1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.

1986

Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.

1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.

1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).

1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -