BIRKÓZÁS
A hétvégén Szombathelyen rendezik meg a Magyar Nagydíjat, amely a Nemzetközi Birkózó-szövetség (FILA) Golden Grand Prix-versenysorozatának a második kötöttfogású állomása (az elsőt, a Vehbi Emre-emlékversenyt két héttel ezelőtt, Isztambulban rendezték meg 13 ország 133 versenyzőjével), amelyre máris 21 ország jelezte indulási szándékát, de nyilván ez a szám még nagyobb lesz, mert az utolsó napokban is érkezik nevezés, s a Malév megszűnésével elég nagy bonyodalom kerekedett a sport terén is. Mindez azonban nem számít rekordnak, hiszen nem kell elfeledni, hogy olimpiai évről van szó, s csakúgy, mint például a márciusban Belgrádban esedékes Európa-bajnokságra, erre sem jön el mindenki, mert sokan a fogyasztással és a formaidőzítéssel bajlódnak, amelyet az ötkarikás selejtezőre (április–május) próbálnak kiélezni.
A szombathelyi megmérettetésre egyébként négy kontinensről érkeznek a birkózók, Ázsiából például Japán válogatottja, az Atlanti-óceán túlsó feléről pedig az Egyesült Államok legénysége. Világsztárok is lesznek, így például az egyiptomi olimpiai bajnok, Karam Gaber is jelezte érkezését egy edzőtáborba, s nyilván a nagydíjon is fel szeretne lépni. Összesen négy világbajnok és hét kontinensgyőztes lesz a szőnyegen, azzal, hogy a Tatán edzőtáborozó ukránok még nem jelölték ki a csapatot. A magyarok közül az olimpiai ezüstérmes Fodor Gábor és a tavaly ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett Rizmajer György hiányzik majd, mindketten térdműtét után lábadoznak.
Itt említjük meg azt a kuriózumot, hogy ismét szőnyegre lépett a 2000-es sydney-i olimpia nehézsúlyú bajnoka, az amerikai Rulon Gardner, aki azzal vált világhírűvé, hogy legyőzte a verhetetlennek hitt Karelint, s aki már egyszer abbahagyta az aktív birkózást, mert az athéni olimpiára is komoly fogyasztási gondjai voltak, s miután 33 évesen bronzot nyert, szögre akasztotta a tornacipőt. Nos, most gondolt egyet, s nagyjából 41 évesen újra versenyezni kezdett. 175 nap edzés és fogyasztás után egy amerikai tesztversenyen mindenkit legyőzött, de azért Szombathelyre nem jött el, mivel további fogyasztás vár rá, ha komolyan gondolta Londont.
Felkészülés a magyarokkal
A szerbiai csapat kibővítve utazik el Szombathelyre. Gazdag, Štefanek, Maksimović, Bulatović, Báló, Franjković és Spasić mellett a Nemes-testvérek és Dešić is helyet kap a csapatban. Nemes Máté 66 kg-ban próbál szerencsét, Viktor pedig 74 kg-ban indul.
– A mögöttünk álló hétvégén négy válogatottal a bolgár Nikola Petrov-emlékversenyen léptünk fel, de érmet nem sikerült hazahoznunk. Nem is volt az betervezve, hiszen a felkészülés kellős közepén állunk. Szombathelyen azért nem lenne rossz egy-két érmet szerezni. A Magyar Nagydíj után hazajövünk, a válogatott Nagybecskereken készül majd, a belgrádi Eb előtti utolsó nagy löketet pedig az kell hogy adja, hogy február 20-tól két hétig együtt készülünk a magyar válogatottal – nyilatkozta Milorad Dokmanac szövetségi kapitány a tegnap Belgrádban megtartott sajtótájékoztató előtt.
Ide tartozó hír, hogy az időjárási viszontagságok miatt a hétvégén is lefújták az összes birkózóversenyt. Elmarad az idősebb pionírok első szerbiai kupaküzdelme, nem tartják meg Vajdaság felnőtt bajnokságát és Közép-Szerbia bajokságát sem.
Az Európa-bajnokságra való felkészülés a legnagyobb rendben zajlik. Milan Jelić, a Szerbiai Birkózó-szövetség technikai titkára elmondta, a benevezések máris érkeznek:
– Nagyon úgy tűnik, hogy minden rendben lesz, mert még az illetékes minisztérium is visszajelzett, hogy átutalja a beígért összeget. A technikai része a szervezésnek zavartalanul folyik, s márciusban készen várjuk majd a vendégeket és a nézőket a belgrádi Arenában, ahová ingyenes lesz a belépés az Eb egész ideje alatt.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.