ROMÁNIAI KORMÁNYVÁLTÁS
Az RMDSZ már kedden közölte: csak bizonyos feltételekkel hajlandó támogatni az új kabinetet. Kelemen Hunor szövetségi elnök ezen feltételek között említette a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar fakultása helyzetének megoldását, a levéltári törvény illetve a visszaszolgáltatási bizottság helyzetének rendezését valamint az erdélyi autópálya építésének a folytatását is. Ritli László egészségügyi miniszter szerint ugyanakkor az új kormányprogram tartalmazza az egészségügyi reform folytatásának kötelezettségét is, de nem rendelkezik az egészségügyi törvénycsomag elfogadásáról.
Az Ungureanu-kormányban egyébként a korábbi PDL-s miniszterek egyike sem kapott helyet. Az új kormányról és a kormányprogramról csütörtökön 11 órakor bizalmi szavazással dönt a parlament. A képviselőház és a szenátus együttes plenáris ülésen megvitatja az új kabinet névsorát és a kormányprogramot, majd többségi szavazással dönt. Ha a parlament nem támogatja az új kormányt, az államfő újabb javaslatot tesz. Előrehozott választásokat akkor lehet kiírni, ha a törvényhozás két kormányalakítási kísérletet leszavaz.