Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Augusztus 23-ig eltiltották a bundázó futballistát

MAGYAR LABDARÚGÁS


Ponczók ellen vesztegetés gyanúja miatt folyik büntetőeljárás: a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tavaly augusztus 11-én hallgatta ki és gyanúsította meg egy rendbeli vesztegetéssel és egy rendbeli, felbujtóként elkövetett hamis tanúzással. A korábban a Videotonnál és a Vasasnál is szerepelt játékos szabadlábon védekezhet, de nem futballozhat azóta sem, mivel a játékjogát már augusztus 23-án felfüggesztette az MLSZ, most pedig – áll az MLSZ honlapján – idén augusztus 23-ig el is tiltotta. A magyarországi bundabotrány kapcsán 2009 decembere óta folyik nyomozás, s azóta több játékost, edzőt, játékvezetőt, illetve ügynököt gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe. Az MLSZ fegyelmi bizottsága legutóbb, január elején Tusori Richárd siófoki futballistát függesztette fel, a fellebbviteli bizottság pedig január 19-én döntött úgy, hogy Aczél Zoltán edző ellen folytat le fegyelmi eljárást. Őket – öt másik labdarúgóval, illetve egy FIFA-licences játékosügynökkel együtt – a Siófok 2009 tavaszán játszott több meccsének manipulálásával vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A Videoton jogi lépéseket tesz a Bors ellen A Videoton azt állítja, a Bors című napilap a klub megkérdezése nélkül hamis adatokat közölt a csapat játékosainak fizetéséről, amelyek a klub szerint köszönő viszonyban sincsenek az újságban leírtakkal. A Bors azt állította, hogy a fehérváriak legjobban kereső játékosa a Budapest Honvédtól télen igazolt Torghelle Sándor, aki 25 ezer eurót, azaz 7,3 millió forintot vihet haza havonta, de a legkisebb fizetés is 1,5 millió forint a klubnál. „Döbbenten állunk a Bors napilapban ma megjelent cikk alaptalan állításai előtt, amely a hazai labdarúgók fizetésével foglalkozik. Az újság szinte tényként közöl olyan valótlanságokat, mint Torghelle Sándor és a csapat többi tagjának keresete, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a leírtakkal” – fogalmaz közleményében a Videoton. „Klubunk – ahogy eddig is és ezután is – a játékosok teljesítményét veszi alapul a bérek megállapításánál. A cikk a közvéleményt is megtévesztve – klubunk megkérdezése nélkül – hamis adatokat közölt, ugyanis játékosaink tényleges fizetése közel sem egyezik a napilap által feltüntetett összegekkel. (...) A cikkben szereplő valótlanságok felbecsülhetetlen erkölcsi és anyagi károkat okoznak klubunknak és játékosainknak.” A Videoton jogi lépéseket tesz a Bors ellen, és a közlemény szerint „a jövőben is minden esetben jogi utat kíván igénybe venni annak érdekében, hogy a magyar újságírásból száműzze ezt az álláspontja szerint felelőtlen és károkozó magatartást.”
!! | 2012. február 9., csütörtök

fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers