MÉGKÉRDEZTÜK TOPOLYÁN
Bálint Major Lívia: Teljes mértékben egyetértek a szigorításokkal, és nagyon remélem, hogy ezáltal csökken majd a dohányosok száma. Az elektromos cigarettáról csak pozitívakat hallottam. Apum volt kollégája, aki egyébként láncdohányos, most ezt szívja. Olcsóbb is, és kevésbé káros is, valamint nyilvános helyeken sem tilos, éppen ezért úgy gondolom, talán ez egy jó lehetőség a valódi cigarettafogyasztás megszüntetésére.
Nagyidei Valéria: Én harminc éve dohányzom, bár minden egyes nap eszembe jut, hogy abba kellene hagynom. Minden január elsején megfogadom, aztán mégsem így történik. Az elektromos cigarettát még nem próbáltam ki, de nagyon szeretném, és úgy gondolom, biztos, hogy kevésbé lenne káros. A dohányzással kapcsolatos szigorításokat nagyon helyesnek tartom, ugyanígy természetesnek tartom azt is, hogy drágulnak ezek a termékek.
Holovčuk Ivica: Törvénytisztelő vagyok, és egyet is értek azzal, hogy nyilvános helyen ne dohányozzunk, ne zavarjuk a nemdohányzókat, másokat önhibájukon kívül ne tegyük beteggé, szerencsétlenné. Én 24-25 éve vagyok dohányos, az elektromos cigarettát egyszer próbáltam, de nem tetszett nekem, az nekem nem is cigaretta. Én vagy dohányzom, vagy nem. A marketingjével kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy az egyik nap még azt mondják, hogy ez egészségesebb, aztán később meg kiderül, hogy károsabb.
Urbán-Tóth Adriána: Jónak tartom a szigorúbb törvényt, hiszen ezáltal végre védik a nemdohányzókat. Gondoljunk csak azokra, akik irodában dolgoznak. Ebben a zárt légtérben korábban folyamatosan szívták magukba passzívan a füstöt. Nem hiszem, hogy az elektromos cigaretta megoldja majd a dohányzással kapcsolatos problémákat, hiszen úgy vélem, a valódi dohányosok nem fognak átszokni erre.