Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója A cég vezérigazgatójaként dolgozó alapító 2005-ben 120 millió darab részvényre szóló, 2015-ben lejáró opciót kapott, amellyel 6 centes árfolyamon vásárolhatja meg a részvényeket. Ha a sáv felső határával számolunk, akkor részvényenként 39,79 dolláros árfolyam adódik. Ez azt jelenti, hogy ha mind a 120 millió darab részvényre vonatkozó opcióját lehívja és 6 centes árfolyamon vásárolja meg a részvényeket, abban az esetben 4,77 milliárd dollárt nyer az ügyleten a Facebook-alapító. Zuckerbergnek a közösségi oldalt működtető cégben lévő részesedésének értéke meghaladhatja a 28 milliárd dollárt. A Facebook már benyújtotta az amerikai tőzsdefelügyelethez az IPO-hoz (initial public offering, első nyilvános kibocsátás) szükséges dokumentumokat. Habár az ötmilliárd csak a várt tétel fele, még mindig a Facebooké lesz a legnagyobb IPO az internetes cégek közül az amerikai tőzsdén (a Google 1,67 milliárddal lépett tőzsdére 2004-ben.) Magára az IPO-ra idén április és június között kerülhet sor. Az eddig is nyilvános volt, hogy Mark Zuckerberg 28,4 százalékban tulajdonos, ezeken az arányokon a tőzsdei megjelenést követően sem szándékozik változtatni. A Facebooknak magánvállalatként sokáig nem volt kötelessége nyilvánosságra hoznia a pénzügyi információit. Eddig hivatalosan nem is tették közzé a pénzügyi eredményeiket. Ám mivel már több mint 500 részvényese van a cégnek, idén április után nyilvánosságra kell hoznia a mérlegét. Zuckerberg a Facebooknak köszönhetően bekerült a világ leggazdagabb emberei közé.
A Facebook nagyon gyorsan nő és felettébb nyereséges vállalkozás. Két év alatt a bevételek – melyek szinte teljes egészében reklámból származnak – már az ötszörösére emelkedtek. A Facebook nettó jövedelme 2011-ben 65 százalékkal nőtt az előző évhez képest, elérve az egymilliárd dollárt, míg a teljes bevétel 3,71 milliárd dollárra rúgott. A Facebookot csupán nyolc éve alapították, de már 845 millióan használják rendszeresen havonta, naponta pedig átlagosan 443 millióan lépnek be. A facebookozók átlagosan havonta majdnem hét órát töltenek a közösségi oldalon, ami a hirdetőknek remek lehetőség a személyre szabott reklámozásra.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.