Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink
Percről percre | Mit szól hozzá? | Archivum | Normál nézet

XL, azaz a nagyok világa

Hetvenkét bemutató a jubiláris, 40. belgrádi nemzetközi filmfesztiválon – A világ neves fesztiváljainak legjobbjai közül csupán A némafilmest nem sikerült beszereznie a szervezőknek


A FEST természetéből adódóan azokat a filmeket igyekeztek csokorba gyűjteni, melyek tavaly a legjelentősebb filmfesztiválokon, tehát Cannes-ban, Velencében, Torontóban, Berlinben, Karlovy Varyban, Rómában, Mannheimban, Rotterdamban elismerésben részesültek.

Az idei rendezvény szervezői bejelentették, hogy 72 filmbemutatót tartanak (ebből 40-t a FEST igazgatósága, a többit pedig a szerbiai forgalmazók szerezték be), és hogy a szerb származású Peter Bogdanovich, neves hollywoodi rendező nyitja meg február 24-én a Száva Központban, majd március 4-én Dinko TucakovićDoktor Rej i đavoli című filmje zárja – közölte többek között Miloš Paramentić, a FEST igazgatóságának vezetője. Ivan Karl szelektor szerint sikerült megőrizni a hagyományt, miszerint a FEST marad a fesztiválok fesztiválja, tehát a sikeresen szereplő fesztiválfilmek keresztmetszetét adja. Idén is több programba csoportosították az alkotásokat, melyek közül csupán az Európa Európán kívül versenyjellegű. A szervezők sajnálattal közölték, hogy az ugyancsak Oscar-esélyes Michel HazanaviciusA némafilmes (The Artist) filmet nem sikerült beszerezniük. De bemutatjákPuriša ÐorđevićPlašim se, da li se sve razume dokumentumfilmjét és Miroslav Stamatov fiatal rendező Zalet című kisfilmjét, melynek a FEST társfinanszírozója, ily mód támogatva a hazai filmet.

A fesztivál költségvetése 400 ezer euró körüli összegre rúg, aminek jelentős részét az eladott jegyekből biztosítják. Egy-egy fesztiválon akár 100 ezer belépőjegyet is értékesítenek. Nagy támogatói is vannak a rendezvénynek, pl. Belgrád városa 7,5, a művelődési minisztérium pedig 3 millió dinárral támogatja az idei fesztivált. A jegyeket egyébként már árusítják a belgrádi rendezvényre, az ár változatlan 150–300 dinár, csupán a megnyitó est drágább, 500 dinár.

A FEST-filmek esetleges újvidéki bemutatójáról egyelőre nem sikerült biztos információt szereznünk.


Hozzászólások


Magyar Szó © 2009 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing ® interFEX