A HÉTVÉGE SZTÁRJA
Boško Janković legutóbb a C. zvezda színeiben lőtt egy találkozón két gólt Vasárnap délután a szerbiai tájékoztatási eszközök közölték: Boško Janković az olasz bajnokság 22. fordulójában egyedül legyőzte a Laziót. Még akkor is, ha finoman szólva erősnek találom az „egyedül” szót, biztos, a 28 éves Janković teljesítménye igencsak figyelemreméltó, hiszen a Genoa három góljából kettőt ő lőtt, az elsőnél pedig gólpasszt adott.
A belgrádi játékos, aki 1984. március 1-jén született, 2002 és 2006 között a fővárosi C. zvezdát erősítette, amely a 2003/2004-es idényben kölcsönadta az ubi Jedinstvónak. A belgrádi piros-fehér együttes színeiben 74 mérkőzésen 24-szer volt eredményes, s a 2005/2006-os szezon végén őt választották meg az idény legjobb játékosának. A góljai és a jó játéka felkeltette a spanyol Mallorca érdeklődését, amely hárommillió euróért a Valencia és a Barcelona előtt szerezte meg a játékost. Janković a La Ligában is jól teljesített, 9 góljával a csapat házi gólkirálya lett. A Chelsea játékosmegfigyelői az U21-es Európa-bajnoki döntőre csak miatta utaztak el a helyszínre, ám 2007 júniusának végén Janković nem Angliába, hanem Olaszországba, Palermóba költözött: az olasz klubbal ötéves szerződést kötött. Egy évvel később a Palermo kölcsönadta a Genoának, amely 2009 nyarán megvásárolta a játékost. Az első idényben nem lehetett rá panasz (15 mérkőzés, 4 gól, 1 gólpassz), utána azonban a sérülések miatt két idényben mindössze kilenc találkozón lépett pályára (háromszor volt kezdő). A klub azonban bízott benne, s úgy tűnik, ennek meg is lesz az eredménye, hiszen a jelenlegi idényben kilencszer lépett pályára kezdőként, öt gólt lőtt, és két gólpasszt adott.
– Hihetetlenül boldog vagyok a két gól miatt. Legutóbb a C. zvezda színeiben, a Voždovac ellen sikerült dupláznom egy mérkőzésen. A klubban mindenki boldog, de már a Catania elleni mérkőzésre készülünk. A legfontosabb, hogy a bajnokságban jól játszó és ötödik helyezett Lazio ellen sikerült nyernünk. Nagyon jó csapatunk van, saját közönségünk előtt kiválóan játszunk. Az új edző, Pasquale Marino jól végzi a dolgát, Alberto Gilardino szerződtetése pedig telitalálat volt – mondta Janković a találkozó után, aki megjegyezte, hogy az együttesnek jobban kell védekeznie, hiszen az utóbbi három hazai mérkőzését is 3:2-re nyerte meg, úgy, hogy a Napoli és a Lazio ellen is 3:0-ra vezetett. A szerb labdarúgó az Udinese elleni győzelemből egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét. Janković az elmúlt négy mérkőzésen négyszer volt eredményes, s még az is megtörténhet, hogy a jelenlegi, megbízott szerb szövetségi kapitány számít rá a soron következő világbajnoki selejtezők során. Erre minden esélye megvan, hiszen a legutóbbi két felkészülési mérkőzésen pályára lépett a válogatott mezében. A labdarúgó két évvel ezelőtt az Inter elleni találkozón megsérült, s a mágnesesrezonancia-vizsgálat után kiderült, hogy a bal térdében porcleválás történt, ami miatt ki kellett hagynia a 2010-es dél-afrikai világbajnokságot. Az Inter elleni meccs előtt Janković ínszalagok húzódása miatt hat hónapig nem lépett pályára.
– A párharcokba ma már félelem nélkül megyek bele. Azt nem mondhatom, hogy három hónappal ezelőtt nem volt bennem félsz, de azt hiszem, ez normális. Egy sérülés után is fél az ember, az én esetemben pedig egymás után két sérülés jött. A pályán az ember nem azzal foglalkozik, hogy megint megsérül-e. Természetesen voltak olyan helyzetek, amikor nem csúsztam be, pedig kellett volna. A sérüléseknek volt egy jó oldaluk is: tapasztalatot szereztem, mit lehet, mit szabad, és mit nem. Mostanra megtaláltam a tökéletes ritmust, s nem foglalkozok azzal, hogy megsérülhetek-e.
Ha a szerb játékos és a Genoa folytatja remek játékát, akkor még az is előfordulhat, hogy a csapat kiharcolja az európai kupaporondon való szereplést: a genovai együttes jelenleg a 9. helyen áll a táblázaton 30 ponttal, amely csak hattal kevesebb, mint amennyit az ötödik helyen levő Inter gyűjtött össze.
Névjegy
Név: Boško Janković
Születési hely: Belgrád
Születési idő: 1984. március 1.
Poszt: támadó középpályás
Klubjai: C. zvezda (2002–2006), Jedinstvo Ub (2003/2004, kölcsönben), Mallorca (2006/2007), Palermo (2007/2008), Genoa (2008–)
Mérkőzések/gólok: 207/65
Válogatott: 28/5
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.