Az óbecsei önkormányzat tavasszal megkezdi a községben a közvilágítás megújítását – A beruházási tervekről Knézi Péter polgármester nyilatkozott
Tavaly év végén, hosszas várakozás után kezdődött meg Óbecsén az egészségház mellett lévő romos épület, a Than-ház felújítása. Az épület rendkívül rossz állapota miatt először lebontják a régi, majd fölépítik az új házat, beépítik a nyílászárókat, és várhatóan a nyár elejére befejezik az épület külső részét, valamint a bejárattól balra eső, az emlékszobáknak helyt adó épületszárny belső részét. Bár az épület másik részén, azaz a majdani irodahelyiségeken és szálláshelyeken is megkezdik a belső munkálatokat, ezek befejezésére, valamint a teljes épület bebútorozására a munkálatoknak ebben a szakaszában nem kerül sor. Az önkormányzat a Tartományi Nagyberuházási Alaptól még 2008-ban nyert erre a célra tíz, majd újabb húszmillió dinárt a szerb építőipar támogatását célzó program keretében, de a befejezéshez mintegy 15 millió dinár hiányzik még. Ehhez a hiányzó összeghez – Than Károly vegyész iránti tiszteletből – az ígéretek szerint két magyarországi gyógyszercég is hozzájárul majd – tudtuk meg Knézi Péter polgármestertől.
A községi tanács a héten arról is döntött: hozzájárul a dreai új iskolaépület belső munkálatainak a befejezéséhez, hogy az iskola tavaszra teljesen elkészülhessen. Mivel a Tartományi Nagyberuházási Alap közel 8 millió dinárral tartozik a kivitelezőnek, az önkormányzat ezt a kötelezettséget magára vállalta. Az idei költségvetésben az alsóvárosi artézi kútra is szántak pénzt a honatyák, így a Vodokanal Közvállalat kiírta azt a közbeszerzési pályázatot, amellyel ezt az artézi kutat szeretnék újjáéleszteni.
Mélyebben kell a zsebbe nyúlni a közvilágítás megújításához, de részben az Építésügyi Igazgatóság, részben az önkormányzat kasszájából, több szakaszban megvalósulni látszik ez a terv is. A polgármester elmondása szerint Óbecsén az Újvidéki és a Zöldfás utca fog új fényben ragyogni, de Péterrévén is több észak-dél, illetve kelet-nyugat irányú főutat, valamint az óbecsei tranzit utakat fogják korszerű világítótestekkel felszerelni. A projekt a Tartományi Nagyberuházási Alaptól is remél erre a célra 30 millió dinárt, de ha ettől a pénztől elesnének az óbecseiek, költségvetési átütemezéssel mindenképpen befejezik a megkezdett munkát. Az elképzelések szerint takarékos, nagyobb fényhatású világítótestek kerülnek minden egyes villanypóznára, azaz ezentúl nem csak minden második villanyoszlop fog világítani – ez azt jelenti, hogy a jelenlegi közel 3070 izzó helyett mintegy 6180 lesz a községben. Az előzetes becslések szerint ha csak a meglévő izzókat cserélnék le, 40 százalékos megtakarítást lehetne elérni, de a dupla izzómennyiséggel is 15–18 százalékkal kisebb energiafogyasztást remélnek a szakemberek. Az izzók cseréje márciusban kezdődik.
A jelek szerint tavasszal a gyerekek is örülhetnek majd: 4 millió dinárból 11 újabb játszóteret újít fel az önkormányzat, ezzel folytatja az ősszel megkezdett akciót, amikor 17 játszótér kapott új külsőt.
Sokan bosszankodnak amiatt, hogy a gördeszkások a város szívében, hevenyészett tákolmányon űzik kedvenc sportjukat – az önkormányzat nekik is, a sportolóknak is igyekszik a kedvére tenni azzal, hogy pályát szeretnének biztosítani a gördeszkasport hódolóinak. Akik nem restek a szabad ég alatt, nyilvános helyen muszklit építeni, a közeljövőben a Tisza-parti sétányon, a két betonsáv közti füves területen gyúrhatnak: az eredeti elképzelés szerint ide szerelnek majd fel különféle erőgépeket. A Tisza-parton emellett a hiányzó falrészt is megépítik tavaszra, valamint a közvilágításon is szeretnének javítani a város vezetői.
Vannak persze olyanok is szép számmal, akiket sokkal inkább nyomaszt az, hogy a XXI. század elején is sárban kell közlekedniük az otthonuk környékén. Az Építésügyi Igazgatóság húszmillió dinárt szán az idei évben a járdák felújítására, kiépítésére. A pontos terv most készül, de elsősorban azok reménykedhetnek, akiknek az utcájában egyáltalán nincs járda vagy aszfaltút.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.