„Őseinket felhozád Kárpát szent bércére”

Ősapáink Árpád fejedelem vezetésével azért foglaták el a Kárpát-medencét, hogy megtalálják a végleges anyaországunkat. Ez a hely kedvező volt számukra, mivel földje termékenynek bizonyult, domborzatilag könnyen járható volt, de a legfontosabb, hogy letelepedhettek, és nem kellett nomád életmódot folytatniuk. Évek múlásával, mikor már a magyarok voltak többségben, Géza fejedelem megalapította a magyar államot és fia István, akit 1000-ben megkoronáztak, lett az első királyunk. Eltelt több mint 1000 év, ez idő alatt túléltük a tatárokat és a törököket. Átvészeltük a 48/49-es szabadságharc sikertelenségét. Meghódítottunk nagyobb területeket és ennek 2/3-át sajnos az I. világháború után a Trianoni békeszerződéssel el is veszítettünk, mert az országból több nagyobb területet elszakítottak. Legjelentősebbek Vajdaság, Erdély és Felvidék. Azóta nagyon megváltoztunk, valószínűleg a sok háború sikertelensége miatt. Kis létszámban élünk a világon. Körülbelül tíz millióan az országban és világszerte három-négy millióan. Ez igen kevés, mikor a Föld másik felén, Ázsiában „csupán csak” ötven–száz millióan élnek. Az osztálytársaim, tanáraim mindegyik vajdasági magyar, de az anyaországban élők illetve az „igazi magyarok” minket szép szóval, határon túli magyaroknak hívnak. Szerintem akkor magyar egy ember, ha apja-anyja és felmenői magyarok, issza a jó magyar pálinkát, március 15-én kokárdát hord és betartja szülőföldje hagyományait. Emlegeti a régi jó közmondásokat és szólásokat, tiszteli a magyar szavakat, de a legfontosabb az, hogy ha magára vállalja hovatartozását és azt mondja „Igen, én magyar vagyok, magyarnak születtem”. Ezek az emberek, vagyis mi büszkék lehetünk íróinkra, akik olyan verseket írtak, amire ezer év múlva is emlékezni fogunk, feltalálóinkra, Szent-Györgyi Albertre, Neumann Jánosra. Büszkék lehetünk Puskásra és a magyar focira, illetve vízilabdázóinkra, akik zsinórban három olimpiai aranyérmet szereztek. Igen, ezek vagyunk mi, magyarok, akik több mint ezer éve élvezzük a Kárpát-medence szépségét. Ha valaki megkérdezné, mi célból vagyunk itt, csak a mögöttünk álló múltra gondoljunk. Hányszor tombolt felettünk a történelem vihara? Hogy is írta Vörösmarty? „És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán.” Igen, él nemzet, s élni is fog, amíg Kárpát-medencében magyar ének hangzik, amíg lesz, aki magyarul imádkozik, érez és szeret.