József Attila

Jónak nem mondanám gyermekkorom, Ó, milyen jó lett volna, de Zamata a szegénységnek ütött oldalba Sírhatnékom volt, de bánatom, Emlékül hátrahagytam verseimben, Felejtettem gyorsan a bánatot elmémben. A műveimben magamat kinyilvánítom, Tudnátok bánatom, Tudnátok írásom értelmét, Inkább, ha elmagyarázhatnám, Lehajtott fejjel elszavalnám... A fejemből a gondokat elhessegetni nem tudom.