2012. május 26., szombat

Ma Fülöp, Evelin, Gyöngyvér, Aladár napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

„Mesébe illő megoldások” helyett

Elkezdődtek a Grundfos vízpumpagyár inđijai üzemének építési munkálatai

Rajtra fel! (Fotó: Ótos András) Rajtra fel! (Fotó: Ótos András)


A dán vállalat vízellátási célokra, a gyáripar, távfűtőművek részére készít vízpumpákat, s a világpiacon az ágazat több mint ötven százalékát látja el a szóban forgó berendezésekkel. Az inđijai beruházás értéke 50 millió euró, a tervek szerint a 25 ezer négyzetméternyi területet igénybe vevő gyár üzembe helyezésekor – legkésőbb 2013 elején – mintegy 350 új munkahelyet létesít a befektető. Boris Tadić államfő tegnap, az alapkőletétel alkalmából adott nyilatkozatában az innovatív megoldások kutatására szólította fel a szerb gazdaságot.

Dánia az az ország, ahol a lehető leghatékonyabban fel tudják használni a kínálkozó energiát, és ahol mindenekelőtt az innovációknak köszönhetően könyvelhetnek el hatalmas sikereket – jelentette ki Boris Tadić szerbiai államfő a Grundfos gyár alapkőletétele kapcsán megtartott ünnepségen.
– Szerbiának feltétlenül alkalmaznia kell a dán tapasztalatokat, muszáj a hazai gazdaságba is befecskendezni az innovativitás tényezőjét. Sőt, ez nem csupán a gazdaságra, a politikára is vonatkozik, hiszen nap mint nap eddig nem látott problémákkal találjuk szembe magunkat. Új, nem mindennapi módon kell rendeznünk a gondokat, igazodnunk kell a gazdasági válsághoz és a megváltozott körülményekhez – fogalmazott beszédében az államfő.
Tadić gratulált az inđijai községi vezetésnek az elért eredményhez, s mint mondta, ez a közigazgatás remek példája annak, hogyan kell válaszolni a kihívásokra. Az elnök szerint hazánkban egyik legnagyobb gond, hogy a közigazgatások, adminisztrációk mindenütt erőteljes választ adnak arra a kérdésre, hogy miért nem lehet valamit elérni. Hozzátette: Inđija példa arra, miként kell inkább azzal foglalkozni, hogyan lehet elérni valamit a nehézségek ellenére is.
– A krízis újabb hulláma előtt állunk. Nem mesébe illő megoldásokat ígérünk, hanem olyan intézkedéseket, melyekkel legalább a meglévő foglalkoztatottak elbocsátását meg tudjuk előzni. Valamennyien ismerik a szendrői (smederevói) acélgyár sorsát. Ebben az esetben is intézkednünk kellett, annak ellenére, hogy nem tehetünk a felmerült gondokról – húzta alá Tadić.

A legszorgalmasabbak



Reményét fejezte ki, hogy a kilencvenes évek által meghatározott dán–szerb kapcsolatok terén is jelentős előrelépések következhetnek be a közeljövőben.

ÉRDEKLŐDNEK AZ ACÉLGYÁR IRÁNT
Nebojša Ćirić gazdasági tárcavezető örömmel vette tudomásul, hogy a „már több éve tartó történet” végül sikeresen fejeződött be, s a dán befektetőkkel folytatott tárgyalások a gyár építésének megkezdéséhez vezettek. Mint mondta, a kormány azt szorgalmazza, hogy hazánkba csalogassa azokat a vállalatokat, amelyek befektetnének a régióba, az itt lévőket pedig Szerbiában tartsa. Lényegesnek tartja, hogy a Grundfos szerbiai termékeit elsősorban külföldön értékesítik majd. Újságírók kérdésére a szendrői acélgyárral kapcsolatban elmondta, hogy vannak érdeklődők a nagyvállalat iránt, többek között olasz befektetőkkel is tárgyaltak a napokban, ám az üzem magánosításának idejét illetően nem kívánt találgatásba bocsátkozni. Mint mondta, a kormány adósságok nélkül vette át a gyárat, kizárólag a termelésből eredő veszteségekkel kell számolnia, ezeket azonban az alapanyagok olcsóbb beszerzése és egyéb takarékossági intézkedések által próbálja majd lefaragni a kormány.

„INVESZTÍCIÓS BUMM”
Az elmúlt tíz évben 6,7 milliárd euró értékben érkeztek befektetések Vajdaságba, ahol ezt megelőzően nem történtek külföldi beruházások – közölte Bojan Pajtić, a vajdasági kormány elnöke. A beruházásoknak köszönhetően mintegy 63 ezren jutottak új munkahelyhez – tette hozzá. A legnagyobb „invesztíciós bumm” éppen a Szerémségben következett be – mondta, mely korábban fekete foltnak számított a befektetések térképén. Goran Ješić, Inđija polgármestere köszönetet mondott a SIEPA és a VIP befektetésserkentő alapoknak az elért eredményekért.
A Grundfos beruházása azt jelenti, hogy Szerbia attraktív helynek számít, s igazolja, hogy az európai integrációk útján halad – állapította meg Mette Kjuel Nielsen, Dánia szerbiai nagykövete. Reményét fejezte ki, hogy az EU márciusban pozitív döntést hoz a tagjelöltségi kérelemmel kapcsolatban.
A Grundfos egyébként tavaly július óta üzletel Szerbiában egy újpazovai bérelt hangárban, s Jim Toft Nielsennek, a cég szerbiai vezérigazgatójának a beszámolója szerint hazánkban eddig 4500 vízpumpát állítottak össze, s nagy részüket az orosz piacon értékesítették.

Strandszepe 2012
A kártyapakli (is) 32 lapból áll!
JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL Sport
00:52
Első helyen a spanyolok
MÉG 13 NAP A LABDARÚGÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁGIG Sport
00:41
Nadal vagy Đoković történelmet írhat
TENISZ, ROLAND GARROS – A spanyol csúcsnak számító hetedik serlegét veszi célba, Đoković célja pedig a zsinórban negyedik Grand Slam-titulus – Đoković – Federer elődöntő, Krajinović fő táblára jutott, Tipsarević és Ivanović jó sorsolása Sport
00:27
Cseh megelőzte Čavićot
31. ÚSZÓ-EB, DEBRECEN Sport
00:22

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.

Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...

N-a
Időjárás

Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.

1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.

1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.

1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.

1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.

1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).

1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.

1986

Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.

1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.

1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).

1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -