A Szerbiai Fogyasztók Nemzeti Szervezetéhez 2011 második felében több mint 700 vásárlói panasz érkezett. A legtöbb esetben a ruházati cikkek és lábbelik minőségét kifogásolják, ugyanis általában rövid időn belül meghibásodnak és az eladók nem hajlandók visszacserélni az árut, sőt a vásárlókat vonják felelősségre, hogy pl. nem viselték kellőképp az adott lábbelit. A másik leggyakrabban benyújtott panasz a háztartási berendezésekre és audio/video felszerelésekre vonatkozik. Ezek esetében a vevők arra panaszkodnak, hogy a kereskedők nem fogadják el a reklamációt, ezenkívül a közvállalatok szolgáltatásaival is elégedetlenek a fogyasztók.
A www.potrosac.info honlapon megtalálható az ún. feketelista, amely tartalmazza minden kereskedő, illetve szolgáltatást nyújtó cég nevét, amely háromnál több esetben elvetette a fogyasztók által, ellenük irányuló bebizonyosodott panaszt, valamint mindazok nevét, akik attól függetlenül, hogy a vevőnek volt igaza, nem voltak hajlandók elfogadni a reklamációt, illetve akik bármilyen módon megszegték a vásárlók jogait. Feketelistán van többek között a Novel, Planeta sport, Vojvodina sport stb. A fogyasztói szervezet bejelentése szerint a listát néhány héten belül bővítik.
Mire jogosult a vásárló?
Ruházati cikkek és lábbelik vásárlása során ha meghibásodott a termék, abban az üzletben kell reklamálni, ahol vásárolták. Legjobb ha írásban adják át, hogy legyen bizonyítéka annak, hogy a vásárló panaszt tett. Leginkább az üzletekben vannak erre a célra formanyomtatványok, reklamálási lapok, amelyeket ki kell tölteni. Ajánlatos két példányt készíteni, hogy az egyik hitelesített példány megmaradjon a fogyasztónak. Ha pedig nincs ilyen az üzletben és a vásárlónak saját kezűleg kell megírnia a reklamációt, jobb ha postán adja fel, hogy nyoma maradjon. A fogyasztónak okvetlenül fel kell tüntetni, hogy konkrétan mi történt (pl. a cipő talpa megrepedt, leszakadt, a ruhanemű mosás után összement vagy engedi a színét stb.) és azt, hogy az adott terméket visszacserélné vagy megjavíttatná.
Az idevágó törvény értelmében a költségeket a kereskedő állja. Nincs pontos határidő arra vonatkozóan, hogy a kereskedő mennyi idő alatt köteles elhárítani a hibát, ez a meghibásodás típusától, az áru anyagától esetenként különbözhet. Ha a kereskedő szerint nincs mód javításra vagy visszacserélésre, a fogyasztónak jogában van árcsökkentést követelni ill. visszakérheti a termékért fizetett összeget.
A kereskedőnek legkésőbb 15 napon belül kell választ adni a reklamálásra, írásos megindoklással. Ha ezt nem teszi meg, a jogi személyek 300 ezertől 2 millió dináros pénzbírsággal büntethetők, a vállalkozók pedig 50 ezertől 500 ezer dinárig terjedő büntetéssel sújthatók. Ennek értelmében a fogyasztók feljelenthetik a kereskedőket a kereskedelmi felügyelőségnél.
Ha a kereskedő a megfelelő szakvizsgálatok után alaptalannak tartja és visszautasítja a reklamációt, a vásárló pedig továbbra is úgy gondolja, hogy igaza van, ellenőriztetheti az árut másik szervezettel. Ha a másodlagos vélemény különbözik az elsőtől, akkor a fogyasztó bírósági úton anyagi kártérítést kérhet.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.