A munkások öntudatra ébredésével járó problémák a kommunista párt vezette országban
Dél-Kína már korántsem olyan jó gyártóhely, mint korábban volt. A drasztikusan emelkedő fizetések ellenére munkaerőhiány alakult ki. Sok gyártó azt fontolgatja, hogy Kína belső területeire vagy még olcsóbb országokba helyezi át üzemeit. A kínai dolgozók öntudatra ébredése felelős például a ruhaneműk átlagosan tízszázalékos drágulásáért is.
A munkások fizetése Kínában amerikai és európai társaikhoz viszonyítva még mindig alacsony. Az átlagos órabér Kínában 75 cent. Közgazdászok szerint ez jelentősen növekedhet a következő időszakban, ami azt is jelenti, hogy drágább lesz a Kínában gyártott póló, számítógép-alkatrész és egyéb termék.
Kína legfejlettebb ipari körzeteinek nagyvárosaiban már munkaerőhiány tapasztalható, ezért a kormány azt javasolja a tartományi hatóságoknak, hogy legalább 13 százalékkal növeljék a minimálbért. A délnyugat-kínai Szecsuán tartomány vezetése ezt a szintet tíz százalékkal túllépve, január 1-jétől 800 jüanról 1050-re emeli a szavatolt legkisebb fizetést. Persze dollárban ez sem magas összeg. A növelés után is csak havi maximum 170 dollárnyi jüant vihet haza egy minimálbéres dolgozó. A kormány egyébként a 13 százalékos emelést a következő öt évre is javasolja. Vonzó lesz-e ezek után még Kína a külföldi befektetőknek? Az optimisták szerint igen, mert növekedni fog a belső kereslet, és ez szintén beruházókat csábító tényező. Mások szerint viszont az exportra termelő ágazatok az ország kevésbé fejlett keleti területeire, Bangladesbe, Vietnamba, Kambodzsába vagy olyan kínai régiókba települhetnek, ahol jóval alacsonyabbak a bérek. Nemrég az élmezőnyhöz tartozó Guandong tartomány egyik elektronikai üzemében a rendőrséget vetették be a sztrájkoló és tüntető munkások ellen. A tiltakozás azért robbant ki, mert a szingapúri tulajdonos a termelés egy részét és néhány üzemrészt az északkeleti Hszin Csiang tartományba készül telepíteni.
Az 1 milliárd 336 millió lakosú országban a gazdaság mostanra felszívta a vidéki, elmaradott régiókból érkező olcsó munkaerőt, mely a termelési versenyképesség csökkenéséhez, és ezáltal a növekedés mérséklődéséhez vezetett. Ezenkívül a kínai munkásosztály öntudatra ébredését több tényező segíti. Az egyik a 15–24 éves korosztály létszámának csökkenése. Az elmúlt 20 évben ebbe a korcsoportba 200–225 millió ember tartozott, számuk a következő 12 évben harmadával csökkenhet. Vagyis nem lehet könnyen kirúgni a dolgozókat azon az alapon, hogy öt másik pályázik a helyükre. A másik körülmény, ami a segíti a munkásokat, hogy ők már nem faluról frissen a városba érkezett, képzetlen kisemberek, hanem helyben született, az internet használatán felnőtt fiatalok, akik nem vágynak vissza a földműveléshez. A kínai kormányt és az országot irányító kommunista párt vezetését minden bizonnyal aggasztja a fiatalok aktivista viselkedése, miután ez a generáció már a Tiananmen téri tüntetések véres leverése után nőtt fel, így kevéssé hat rá a megtorlás megfélemlítő ereje. A párt ugyan növelni akarja a béreket és az életszínvonalat, de csak annyira, hogy ezzel ne riassza el a kedvező üzleti környezethez hozzászokott befektetőket.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.