A világelső ötjátszmás drámai csatában nyert Andy Murray ellen – Döntő Nadallal vasárnap 9.30-kor – Ma reggel Azarenka–Sarapova női serlegmeccs - TENISZ, AUSTRALIAN OPEN
Mérkőzés végi ölelésben a két jó barát: Novak Đoković és Andy Murray (fotó: Beta/AP) Đoković és Murray meccse – amelynek a végeredménye óriási kiábrándulás a skót szurkolóknak és mindazoknak, akik a szerb ellen szorítanak – Novak szemszögéből kezdődött jobban. Đoković a második játékban két breaklabdát hagyott ki, a harmadikban pedig már Murray-nek volt lehetősége, hogy elnyerje a rivális adogatását, majd a negyedikben Đoković előnyhöz is jutott. Egyikük sem adogatott különösen jól, viszont hosszú és kimerítő labdameneteket játszottak, ami során rangos férfimeccsen alighanem csúcsot jelentő, összesen 50 breaklabda volt. Novak a 26-ból 11-et használt ki, ami Murray-vel aligha történt már meg, a skótot pedig dicséri, hogy hétszer nyerte el a világelső adogatójátékát. Murray azonnal visszabreakelt, majd Novak újra előnybe került, és ezt meg is védte az 1:0-s vezetéshez. A második játszmában Novak kezdett breakkel, majd 2:0 után Murray négy játékból álló sorozata következett. Novak még egyenesbe hozta az eredményt, a skót azonban harmadszor is nagyszerű szervafogadónak bizonyult, s egyenlített. A harmadik játszmában csak két break volt, Đoković pedig az 5:4-es vezetésnél három játszmalabdát hagyott ki. A mulasztás megbosszulta magát, és egy-egy újabb break után Murray magabiztos volt a rövidítésben. A negyedik játszma teljes egészében Novakról szólt, majd a szerb az ötödikben 5:2-re vezetett, amikor ismét riválisa talált magára, és nemcsak egyenlített, hanem három breaklabdája is volt. Novak valamennyit megmentette, majd a következő játékban a második meccslabdát váltotta győzelemre. Figyelmet érdemel még néhány statisztikai adat. Murray-nek 10 kettős adogatási hibája volt, és összesen 86 önhibát vétett, ami jórészt a rámenős játék következménye. Đoković esetében érdekes, hogy elnyerte a fogadópontok felét, vagyis, ha mindent összeadunk, Đoković ugyan nehezen, de teljesen megérdemelten nyert és küzdhet meg pályafutása ötödik Grand Slam-serlegéért, Murray pedig még bizonyos időt várhat, hogy megszerezze élete első nagy trófeáját.
Đoković és Nadal összesen 29-szer játszottak egymással, és a spanyol 16:13-ra vezet. Nadal ugyan nincs kirobbanó formában, de a Federer elleni győzelemmel jelezte, hogy harcra kész, és megpróbálja megszakítani a szerb elleni csúnya sorozatot.
A mai döntőben 3:3-as egymás közötti mérleggel kezd Azarenka és Sarapova. A fehérorosz élete első nagy döntőjében játszik, Sarapova pedig harmadik melbourne-i döntőjében, a negyedik GS-trófeáját kísérli megszerezni.
Eredmények, férfiak, elődöntő: Đoković–Murray 6:3, 3:6, 6:7, 6:1, 7:5. Női páros, döntő: Kuznyecova/Zvonareva–Errani/Vinci 5:7, 6:4, 6:3.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)

Beta/AP Egy rossz szó sem érheti a még hatalmon levő kormányunkat. Az állandó elégedetlenkedők és az ellenzékiek ugyan folyamatosan ócsárolják minden lépését és intézkedését, amiben sok igazság van, ugyanakkor szem elől tévesztik, hogy úgyszólván együtt lélegzik a néppel, és esetenként még a népi mondások tartalmát is hajlandó törvénybe foglalni.
Vegyük például a vagyonadót. Mindegy, hogy az ember házat épít vagy lakást vesz. A saját családi tető megszerzésébe legalább fél életét beleöli. Megvonja magától a jobb falatokat, nem jár nyaralni és telelni, a használt ruhákat árusító üzletekből öltözködik, miközben fogalma sincs arról, hogy lakhelyén merre található a könyvesbolt. Olvasásra ugyanis nincs ideje, mert ha csak egy mód van rá, pótkereseti lehetőségek után kutat.
Szóval húsz-harminc évig kulizik, míg végül (önmaga előtt büszkén) beköltözik a sajátjába. Ha ez az év valamelyik negyedének végén történik, jószerével be sem csukta rendesen az ajtót, csenget a postás és hozza a vagyonadócsekket.
Vidéken, úgy tudom, megfizethető összeget követel az önkormányzat, a fővárosban azonban egy átlagos kétszobás lakás tulajdonlásáért évi tizenkétezer dinárt is bevasalnak rajta.
Káromkodik veszettül, de fizet. Dühében azonban eszébe sem jut, hogy a kormány csak a népi mondást tartotta szem előtt, amikor törvénybe iktatta ezt a sarcot.
„Aki panaszkodik, vegyél el tőle, aki pedig dicsekszik, adjál neki”.
Vajdaságban: ma felhős, ködös idő lesz. Gyönge, változó irányú szél fúj. A hőmérséklet hajnalban –1, nappal 4 fok körül alakul.
Az ország területén: borús, ködös időtől tarthatunk, csak a hegyvidéken oszlik szét a felhőzet. Gyönge, változó irányú szél fúj. Hajnalban a hőmérséklet –7 és 1, nappal –1 és 5 fok között ingadozik.
Távolabbi előrejelzés szerint: csütörtökön túlnyomórészt napsütésnek örülhetnek, reggel ködképződéssel, Vajdaságban felhős idővel kell számolni. Pénteken felhősödik, eső, havas eső esik. Szombaton borús, szeles idő, délelőtt havazás lehetséges, csak Vajdaságban lesz mérsékelt felhősödés, de az éjszakai órákbakban itt is havazik.
Európában: jobbára beborul a brit szigeteken, Franciaországban, Skandinávia déli részein, északon pedig havazik. A Balkán-félszigeten szintén szomorkás idő lesz, máshol kisüt a nap. Erős szél fúj Nagy-Britannia északi vidékein és az Északi-tengeren. A leghidegebb Moszkva –1, a legmelegebb Lisszabon 15 Celsius-fokkal.
Plüsspingvint mentett nagy buzgalommal egy teljes csapat Németországban, mert több ember igazinak nézte az állatot és riadóztatta a hatóságot.
Az eset Heidelbergben történt. A Neckar folyón úszott a pingvin, az emberek pedig úgy látták, hogy jégtáblához fagyott a madár. Több se kellett a buzgó állatvédőknek: menten telefonáltak a rendőrségnek, amelynek emberei elég dühösek lettek, amikor szembesültek azzal, hogy feleslegesen száguldottak pingvint menteni. Az állat csak plüss volt, a jégtábla viszont valódi. A rendőrség szerint feltehetően viccből fagyasztották valakik jégtömbbe és indították útjára a folyón – adta hírül a brit Metro újság.
Nem ez az első eset, hogy Németországban műállatot mentett a hatóság. Éppen egy éve 25 tűzoltó küszködött egy tóra fagyott hattyú életének a megmentéséért, mígnem kiderült, hogy ők is csak műanyagmadárért vesződtek. Az a mentés Straubingban történt, a műhattyú viszont nem viccből került a tóra: horgászok hagyták ott, hogy elijessze a halevő madarakat.