A csapat legyen előtérben, ne a főszerkesztő
Kozma Zoltán, a Pannon TV megbízott főszerkesztője tervekről, lehetőségekről, objektivitásról
Hogyan fogadta a felkérést?– Az igazgató kért fel erre a feladatra. Meglepődtem, nem is hittem a fülemnek. A terveim között nem szerepelt, hogy itt ilyen gyorsan főszerkesztő legyek, de igent mondtam. A meglepődésen túl az lebegett a szemem előtt, hogy egy csapattal a hátam mögött közösen meg tudjuk valósítani a célokat.Úgy érzi, hogy felkészült erre a feladatra?– Nem tudom, hogy felkészültem-e a feladatra, úgy érzem, hogy sokat kell még tanulnom, vezetőként és a Pannon RTV munkatársaként egyaránt. Fiatal vagyok, de ha közösen próbáljuk megvalósítani a célokat, akkor lesznek hosszútávú eredmények. Mindenképpen azt szeretném, ha a Pannon csapata lenne előtérben, nem pedig a főszerkesztő.Mit tudhatunk meg Önről? Mióta munkatársa a Pannon RTV-nek, és mivel foglalkozott előtte?– Napra pontosan emlékszem: 2008. október 24-én kezdtem el dolgozni a Pannonban. Előtte egy közvélemény-kutató cégnél voltam, majd civil katonaként a csantavéri iskolában töltöttem el kilenc hónapot. Az idő alatt kezdtem el gondolkodni azon, merre is vezessen az utam, hiszen meg kell élni valamiből, az egyetemi tanulmányaimnak a felénél tartottam. Ekkor futottam rá a Klemm József-féle Pro Media újságíró iskolára, ahova szeptemberben beiratkoztam. Októberben láttam meg a Pannon RTV felhívását, hogy tudósítókat keresnek, megpróbáltam. Másnap bejöttem, és azóta itt vagyok.A nézők legtöbbször akkor találkozhattak Önnel a képernyőn, amikor a budapesti tudósításokat készítette. A politikai kérdések állnak Önhöz a legközelebb?– A politikai, nemzetpolitikai kérdések érdekelnek leginkább. Természetesen nem úgy kezdtem, hogy a parlament előtt álltam. Az első riportom a csantavéri iskola épületének a felújításáról szólt. Azóta az utak aszfaltozásától az állattartásig, a sárgarépa-termesztéstől a nemzetpolitikáig mindennel foglalkoztam. Az utóbbi fél évben helyi szinten, illetve a régióban is követem a politikai eseményeket.n Milyen konkrét tervei vannak a megbízott főszerkesztőnek? Milyen hiányosságokat lát a műsorstruktúrában?– A tervek megvalósításának kellős közepén vagyunk. A híradót még a kinevezésem előtt közösen megreformáltuk. A híradóba külpolitikai, brüsszeli események is bekerülnek, ezen felül olyan tartalmak is, amelyek világpolitikai méretűek. Beindult a Közügyek napi élő hírháttérműsor. Terveink között szerepel, hogy szinkrontolmácsot biztosítsunk, hogy a műsorba a többségi nemzet képviselőit is meg tudjuk hívni, ne csak magyarokat. A híreket áttettük fél nyolcra, illetve nyolc órakor is van élő híradó. Sokan ekkor érnek haza a munkából, és lemaradnak a fél hatos híradóról. Legkésőbb március elsejétől hétvégente is jelentkezünk híradóval. Hamarosan indul a Quartett című műsor is, amely egy szabadabb, lazább, szórakoztatóbb jellegű műsor lesz. Szeretnénk minél több élő műsort, és élő közvetítést sugározni a jövőben.n A televízió indulásakor több dokumentumfilm-forgatásra is sor került, de az utóbbi időben egyre kevesebb ilyen jellegű műsort látni. Lesz-e erre lehetőség a jövőben?– A dokumentumfilmek készítése pénzbe kerül. Amennyiben lesz rá lehetőség, természetesen minél többet igyekszünk majd készíteni. Most készül közösen a kecskeméti tv-vel egy IPA projektumon keresztül, Sebastian Tamás szerkesztésében egy dokumentumfilm-sorozat, ahol környezetvédelmi lehetőségeket, hiányosságokat mutatunk be. Itt lesz lehetőség Vajdaság természeti kincseinek a bemutatására is.Tervezik-e a sugárzás bővítését?– Nagy hiányosságnak tartom, hogy nem láthatnak bennünket a nézők Vajdaság-szerte. Elsődleges feladatomnak tekintem, hogy sikerüljön elérni, hogy az adás látható legyen a Digi TV-n. Megindultak a tárgyalások, ez még a jövő zenéje, de remélem, hogy belátható időn belül Vajdaság bármely pontján láthatóak leszünk a műholdas sugárzásnak köszönhetően.A Pannon TV főszerkesztői posztja mellett más közéleti szerepet is vállalt és vállal Csantavéren.– A megbízott főszerkesztői poszt mellett a csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesület elnöke vagyok, és azt sem titkolom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség tagja vagyok. De ez nem jelenti azt, hogy a hírműsorok nem lesznek objektívek. A hírháttérműsornak az a feladata és célja, hogy véleményeket ütköztessen. Azt szeretném, hogy az elért eredményekkel függvényében kapjanak teret a pártok. Mindenki elmondhatja a véleményét. Az egyoldalúságtól nem kell tartani.