Milorad Krivokapić

Az élet úgy hozta, hogy Mišóval gyerekkorunkban együtt ütöttük el az időt a Tisza melletti Halász Csárda nevű üdülőtelepen, ahol közös placcunk volt a Krivokapić családdal. Mivel egyidősek vagyunk, napokon át tizenegyeseket rugdostunk egymásnak. A kapufa természetesen két fa volt. Egy idő után Mišo fejéből kipattant, hogy mi lenne, ha nem rúgnánk a labdát, hanem dobnánk. Beleegyeztem, de csakhamar rájöttem, ebben a sportban egy asztaliteniszezőnek esélye sincs egy kézilabdázó ellen. A párbajnak azonban nem én vetettem véget, hanem édesapáink, ugyanis a két fa közé ültetett mályva, amelynek az idő múlásával a kerítés szerepét kellett volna betöltenie, igen rosszul viselte Mišo bombaerős és pontos lövéseit, ugyanis, amint egy kicsit kinőtt a mályva, a labda már törte is félbe…

Mišo Zentán Nenad Popov keze alatt ismerkedett meg a kézilabdával, majd a zentai csapatban Balla Gyula lett az edzője. 2002-ig a kátyi Jugovićot erősítette, utána a magyarországi Dunaferr szerződtette. Három éven át dobálta a bal kezes átlövő a gólokat a dunaújvárosi együttesben, s utána öt idényen keresztül a Pick Szeged játékosa volt, amellyel magyar bajnokságot és magyar kupagyőzelmet is szerzett. Korábban nem repesett az örömtől, mikor újságírók faggatták, de Szegeden gyorsan megtanulta, hogy a média mennyire fontos, s – habár előtte ez elképzelhetetlen volt – ő hívta vissza a Magyar Szó szerkesztőségét, hogy valaki kereste erről a számról…

A szerb–montenegrói válogatott tagjaként 2004-ben és 2006-ban is Eb-résztvevő volt, a második kontinensbajnokság után kirobbant botrány után (Veselin Vujović azt kérte a játékosoktól, hogy négy góllal veszítsenek Horvátország ellen), egy évvel később a vb-pótselejtezőjének első mérkőzésén még magára öltötte a válogatott mezét, a visszavágón azonban már sem ő, sem Sterbik Árpád nem játszott.

Mivel három évnek el kellett múlnia, hogy másik válogatottban szerepeljen, a 2010-es Eb-n a magyar válogatott színeiben lépett pályára, s az együttes legeredményesebb játékosa volt 14 góllal, amiből hatot a későbbi győztes Franciaország ellen szerzett.

Szeged után a koperi Cimos következett, amellyel szlovén bajnokságot és kupát nyert, valamint csapatával megnyerte a nemzetközi Challenge-kupát is. A 2011/2012-es idényben a szlovén gárda a Bajnokok Ligájában szerepel, ahol Milorad hét meccsen 43 gólt dobott. Ez a teljesítmény – két év csönd után – felkeltette Mocsai Lajos szövetségi kapitány érdeklődését, s beválogatta Mišót a magyar együttesbe.

Sokan kritizálják, hogy a meccsek előtt a himnusz alatt nem teszi a kezét a szívére, ám ha ezt tenné, akkor bizonyára azért kapna hideget-meleget, hogy „no tessék, pár éve még a szerb himnusznál volt a keze a szívén”. Amikor a szerb közönség kifütyülte az oroszok elleni találkozón, nem foglalkozott vele, csak annyit mondott, „ha fütyülni van kedvük, hát fütyüljenek, nekem az a fontos, hogy jól játsszak a pályán”.

A magyarországi szakértők azt várták, hogy Ancsin Gábor majd kiszorítja a vajdasági játékost, azonban nem ez történt, az Eb-n bebizonyosodott, hogy Ancsin még súlytalan, Krivokapić pedig a rá jellemző nyugalommal minden találkozón megdobja az ő három-négy gólját. A magyar szurkolók által Krivónak nevezett játékos négypercenként villant az Eb-n: 65 percet töltött a pályán, s dobott 11 gólt, valamint adott öt gólpasszt. Ezzel pedig bizonyította, hogy nagy segítségére lehet a magyar válogatottnak az áprilisi olimpiai selejtezőn, utána pedig bízunk benne, hogy a július 27-én kezdődő londoni ötkarikás játékokon is.