Elhalasztották Robert Cooper, a Belgrád és Prishtina közötti tárgyalások európai uniós közvetítőjének koszovói látogatását a rossz időjárási viszonyok miatt – közölték tegnap Prishtinában.
A prishtinai médiumok értesítései szerint Cooper videokonferenciát folytat majd Edita Tahirivel, Koszovó kormányfőhelyettesével. Cooper szerdán tárgyalt Borislav Stefanovićtyal, a Belgrád és Prishtina közötti párbeszéd folytatásával megbízott szerb tárgyalócsoport vezetőjével. A megbeszélésen Stefanović néhány olyan szerb javaslatot mutatott be Coopernek a koszovói hatóságok regionális fórumokon történő részvételének feltételeivel kapcsolatban, amelyek teljesen összhangban állnak az ENSZ Biztonsági Tanácsa által meghozott 1244-es határozattal. A belgrádi média értesítései szerint a brüsszeli tisztségviselők úgy vélik, a Cooper és Tahiri közötti tárgyalás elengedhetetlen.
Stefanović a Danas napilapnak adott interjújában elmondta, hogy Cooper nem adott egyetlen javaslatot sem az EU-val kapcsolatban, mert – mint Stefanović elmondta – Cooper igyekszik mindkét fél helyzetét figyelembe venni. A Belgrád és Prishtina közötti párbeszéd folytatásával megbízott szerb tárgyalócsoport vezetője úgy véli, a mindennapos konzultációk egészen addig folytatódnak majd, amíg a párbeszéd résztvevői bele nem kalkulálják saját érdekeiket a megoldásba.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)

Beta/AP Egy rossz szó sem érheti a még hatalmon levő kormányunkat. Az állandó elégedetlenkedők és az ellenzékiek ugyan folyamatosan ócsárolják minden lépését és intézkedését, amiben sok igazság van, ugyanakkor szem elől tévesztik, hogy úgyszólván együtt lélegzik a néppel, és esetenként még a népi mondások tartalmát is hajlandó törvénybe foglalni.
Vegyük például a vagyonadót. Mindegy, hogy az ember házat épít vagy lakást vesz. A saját családi tető megszerzésébe legalább fél életét beleöli. Megvonja magától a jobb falatokat, nem jár nyaralni és telelni, a használt ruhákat árusító üzletekből öltözködik, miközben fogalma sincs arról, hogy lakhelyén merre található a könyvesbolt. Olvasásra ugyanis nincs ideje, mert ha csak egy mód van rá, pótkereseti lehetőségek után kutat.
Szóval húsz-harminc évig kulizik, míg végül (önmaga előtt büszkén) beköltözik a sajátjába. Ha ez az év valamelyik negyedének végén történik, jószerével be sem csukta rendesen az ajtót, csenget a postás és hozza a vagyonadócsekket.
Vidéken, úgy tudom, megfizethető összeget követel az önkormányzat, a fővárosban azonban egy átlagos kétszobás lakás tulajdonlásáért évi tizenkétezer dinárt is bevasalnak rajta.
Káromkodik veszettül, de fizet. Dühében azonban eszébe sem jut, hogy a kormány csak a népi mondást tartotta szem előtt, amikor törvénybe iktatta ezt a sarcot.
„Aki panaszkodik, vegyél el tőle, aki pedig dicsekszik, adjál neki”.
Vajdaságban: ma felhős, ködös idő lesz. Gyönge, változó irányú szél fúj. A hőmérséklet hajnalban –1, nappal 4 fok körül alakul.
Az ország területén: borús, ködös időtől tarthatunk, csak a hegyvidéken oszlik szét a felhőzet. Gyönge, változó irányú szél fúj. Hajnalban a hőmérséklet –7 és 1, nappal –1 és 5 fok között ingadozik.
Távolabbi előrejelzés szerint: csütörtökön túlnyomórészt napsütésnek örülhetnek, reggel ködképződéssel, Vajdaságban felhős idővel kell számolni. Pénteken felhősödik, eső, havas eső esik. Szombaton borús, szeles idő, délelőtt havazás lehetséges, csak Vajdaságban lesz mérsékelt felhősödés, de az éjszakai órákbakban itt is havazik.
Európában: jobbára beborul a brit szigeteken, Franciaországban, Skandinávia déli részein, északon pedig havazik. A Balkán-félszigeten szintén szomorkás idő lesz, máshol kisüt a nap. Erős szél fúj Nagy-Britannia északi vidékein és az Északi-tengeren. A leghidegebb Moszkva –1, a legmelegebb Lisszabon 15 Celsius-fokkal.
Plüsspingvint mentett nagy buzgalommal egy teljes csapat Németországban, mert több ember igazinak nézte az állatot és riadóztatta a hatóságot.
Az eset Heidelbergben történt. A Neckar folyón úszott a pingvin, az emberek pedig úgy látták, hogy jégtáblához fagyott a madár. Több se kellett a buzgó állatvédőknek: menten telefonáltak a rendőrségnek, amelynek emberei elég dühösek lettek, amikor szembesültek azzal, hogy feleslegesen száguldottak pingvint menteni. Az állat csak plüss volt, a jégtábla viszont valódi. A rendőrség szerint feltehetően viccből fagyasztották valakik jégtömbbe és indították útjára a folyón – adta hírül a brit Metro újság.
Nem ez az első eset, hogy Németországban műállatot mentett a hatóság. Éppen egy éve 25 tűzoltó küszködött egy tóra fagyott hattyú életének a megmentéséért, mígnem kiderült, hogy ők is csak műanyagmadárért vesződtek. Az a mentés Straubingban történt, a műhattyú viszont nem viccből került a tóra: horgászok hagyták ott, hogy elijessze a halevő madarakat.