2012. február 23., csütörtök

Alfréd, Ottó, Lázár, Péter, Alfréda napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Az utcák felújítására fektetik a hangsúlyt

Egyelőre 118 millió dinár értékben írt alá útépítési szerződést a Városépítési Igazgatóság

utca7

A múlt évben a Városépítési Igazgatóság 39 utca aszfaltozását végezte el a tartományi Nagyberuházási Alapból kapott 280 millió dinárnak köszönhetően. Az idén a közvállalat további 20 utca aszfaltozását tervezi, ugyanakkor mintegy 10 millió dinárt különítettek el a földes utak és utcák javítására. Az igazgató elmondásai szerint több utca tervdokumentációja elkészült már, csupán pénzforrást kell találni azok megvalósítására.

– Már a múlt évben megkezdtük az idei évi tervek megalapozását. Novemberben szerződést írtunk alá a Vojput útépítő vállalattal 24 utca megépítéséről, eddig Sándorban fejeztük be az aszfaltozást az Aksentije Marodić utcában, illetve Palicson a dr. Vuk Mandušić utcában. Ennek a szerződésnek az alapján, amelynek 118 millió dinár az értéke, folytatjuk a munkálatokat – emelte ki Josip Kovač Striko, a Városépítési Igazgatóság igazgatója.

A már meghatározott 24 utca mellett további két utca élvez prioritást, mégpedig az egyik a Forrás utca, a másik pedig a Poreči utca. Felújítják az utat, illetve rendezik a kórház környékét. Mint megtudtuk, parkolók kialakítására is sor kerül.

– A tárgyalások már megkezdődtek, elkészült a szükséges tervdokumentáció, kiírtuk a közbeszerzési pályázatot is, és már csak az maradt hátra, hogy megválasszuk a legkedvezőbb ajánlatot adó kivitelezőt, és azzal a vállalattal aláírjuk a szerződést. A kórház melletti Poreči utcát ki fogjuk szélesíteni, hogy a mentőautó, amennyiben szükség van rá, fennakadás nélkül közlekedhessen – mondta az igazgató.

Mint azt megtudtuk, habár az idén is a hangsúlyt az utcák aszfaltozására helyezik, eszközöket különítek el a kerékpárutak javítására, valamint gyalogjárdák megépítésére is.

– Mindenképpen be szeretnénk fejezni a Sétaerdőben a sétány körgyűrűjét, illetve gyalogjárda kiépítését tervezzük a Partizánbázisok utcában. Három buszállomást jelöltünk meg ezen az útszakaszon, ehhez viszont járdák megépítésére is szükség van. Amint befejezzük a munkálatokat, valószínűleg működésbe lépnek ezek a megállók is. Feltételezhetően a körforgalomban fog fordulni a busz. Később pedig az is elképzelhető, hogy a busz akár az 51. Divízióig elmegy majd, de ez még a jövő – magyarázta Kovač Striko. Kiemelte, járdát építenek a Palicson a Lopudi és a Pešihov Voranc utcában. Már zúzott kővel leszórták a területet, és csak az aszfaltozásra van szükség.

– Az elmúlt két évben ezt a két utcát sújtotta a leginkább a homokkitermelés, és azzal, hogy elkészül a gyalogjárda, teljesítjük mindegyik ígéretünket – emelte ki az igazgató.

Külön keretet alakítanak ki a földes utak karbantartására. Összesen 10 millió dinárt fordítanak ezeknek az utcáknak az egyengetésére.

– Azokat az utcáknak a javítására gondoltunk, amelyek nagyon rossz állapotban vannak. Ugyanakkor nem tudunk aszfaltozni addig, míg nem fektették le az ivóvíz- vagy a szennyvízelvezető hálózatot. Alapfeltétel, hogy minden földalatti munkálatot, vagyis minden vezeték lefektetését az aszfaltozás előtt el kell végezni – tudtuk meg Josip Kovač Strikotól.

– Az embereink már kint vannak a terepen. Felmérést végeznek. Az utcák egy részét csak legyaluljuk, míg máshol kőtörmeléket is szórunk le. Ebből a pénzből 10 utcát tudunk így megjavítani – mondta. Elmondta, a Városrendezési Intézet miután minden helyi közösségre elkészíti a szükséges tervdokumentációt, tudni fogja pontosan, hány földes utca van, illetve mennyi pénzt kell elkülöníteni a földterületek kisajátítására, ugyanis több utcában még a tulajdoni viszonyok sincsenek rendezve. A legtöbb gond az Újfalu, a Peščara, a Zorka és a Vasutas település helyi közösségben van.

A dűlőutak rendezésére az idén is pénzt különítettek el. Mint megtudtuk, ezúttal is három lokációt jelöltek meg: a Farkas tanyához vezető út, Skenderevo–Mišićevó közötti szakasz, valamint a Kočandai út.

– Lezártuk már a közbeszerzési pályázatot, arra várunk, hogy az önkormányzat jóváhagyja a verušići dűlőutak karbantartását végző kivitelezővel a szerződést – tudtuk meg az igazgatótól.

Elmondta, több utca aszfaltozásához a szükséges tervdokumentáció már elkészült, mintegy 600 millió dinárra lenne szükség, hogy ezeket megvalósítsák.

– Makkhetesen például az 500 méter hosszú Győri Ferenc utcára már elkészült a tervdokumentáció, csakúgy mint számos más utcára is, mint a Ljermontov, az Anna Frank, az Anke Butorac utcákra. Ezek mindegyikére megközelítőleg 30 millió dinárra lenne szükség. Vagy a Peščara helyi közösségben az 1600 méter hosszú Szőlő utca aszfaltozására 36 millió dinárra lenne szükség. A tervdokumentációk megvannak, már csak pénzforrást kell találnunk, minden szinten pályázunk majd – mondta az igazgató.

Reménykedjünk, sikerülni fog
Reménykedjünk, sikerülni fog
Igazi téli csendélet lengi körül a bánáti Szentmihályt, az arra járó nem is sejti, mekkora erő tartja egybe az első pillantásra alvó falut Közelkép
22:14
„Akciónk a készlet erejéig tart”
„Különleges ajánlatunk csak erre a hétre szól” – Vajon tényleg kedvező áron jutunk hozzá az ilyen módon hirdetett termékekhez, szolgáltatásokhoz? Vonalkód
22:09

KÉPEKBEN rssfeed
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
Jégszobrok
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Jó reggelt!

Egy rossz szó sem érheti a még hatalmon levő kormányunkat. Az állandó elégedetlenkedők és az ellenzékiek ugyan folyamatosan ócsárolják minden lépését és intézkedését, amiben sok igazság van, ugyanakkor szem elől tévesztik, hogy úgyszólván együtt lélegzik a néppel, és esetenként még a népi mondások tartalmát is hajlandó törvénybe foglalni.

Vegyük például a vagyonadót. Mindegy, hogy az ember házat épít vagy lakást vesz. A saját családi tető megszerzésébe legalább fél életét beleöli. Megvonja magától a jobb falatokat, nem jár nyaralni és telelni, a használt ruhákat árusító üzletekből öltözködik, miközben fogalma sincs arról, hogy lakhelyén merre található a könyvesbolt. Olvasásra ugyanis nincs ideje, mert ha csak egy mód van rá, pótkereseti lehetőségek után kutat.

Szóval húsz-harminc évig kulizik, míg végül (önmaga előtt büszkén) beköltözik a sajátjába. Ha ez az év valamelyik negyedének végén történik, jószerével be sem csukta rendesen az ajtót, csenget a postás és hozza a vagyonadócsekket.

Vidéken, úgy tudom, megfizethető összeget követel az önkormányzat, a fővárosban azonban egy átlagos kétszobás lakás tulajdonlásáért évi tizenkétezer dinárt is bevasalnak rajta.

Káromkodik veszettül, de fizet. Dühében azonban eszébe sem jut, hogy a kormány csak a népi mondást tartotta szem előtt, amikor törvénybe iktatta ezt a sarcot.

„Aki panaszkodik, vegyél el tőle, aki pedig dicsekszik, adjál neki”.

b-h
Időjárás

Vajdaságban: ma felhős, ködös idő lesz. Gyönge, változó irányú szél fúj. A hőmérséklet hajnalban –1, nappal 4 fok körül alakul.

Az ország területén: borús, ködös időtől tarthatunk, csak a hegyvidéken oszlik szét a felhőzet. Gyönge, változó irányú szél fúj. Hajnalban a hőmérséklet –7 és 1, nappal –1 és 5 fok között ingadozik.

Távolabbi előrejelzés szerint: csütörtökön túlnyomórészt napsütésnek örülhetnek, reggel ködképződéssel, Vajdaságban felhős idővel kell számolni. Pénteken felhősödik, eső, havas eső esik. Szombaton borús, szeles idő, délelőtt havazás lehetséges, csak Vajdaságban lesz mérsékelt felhősödés, de az éjszakai órákbakban itt is havazik.

Európában: jobbára beborul a brit szigeteken, Franciaországban, Skandinávia déli részein, északon pedig havazik. A Balkán-félszigeten szintén szomorkás idő lesz, máshol kisüt a nap. Erős szél fúj Nagy-Britannia északi vidékein és az Északi-tengeren. A leghidegebb Moszkva –1, a legmelegebb Lisszabon 15 Celsius-fokkal.

1440
Kolozsváron megszületett Mátyás magyar király (1458-1490).

1932
Budapesten 81 éves korában meghalt Lukács László, aki 1912-13-ban Magyarország miniszterelnöke volt.

1685
Megszületett Georg Friedrich Händel német-angol zeneszerző. Nagy sikerű szerzeményei oratóriumai (Messiás; Izrael Egyiptomban; Salamon), operái (Imeneo; Agrippina; Julius Ceasar) és szvitjei (Vízizene).

1744
Megszületett Mayer Amschel Rotschild bankár, a világhírű Rothschild üzleti dinasztia megalapítója.

1821
Rómában 25 éves korában meghalt John Keats angol romantikus költő, akinek fő művei: "Endymion", "Izabella vagy a bazsalikomcserép", "Hyperion", "A Szent Ágnes-este", "Lamia".

1828
Meghalt Fazekas Mihály író, költő, botanikus, a Lúdas Matyi írója, a debreceni Füvészkert tervezője.

1885
Megszületett Komarnicki Gyula hegymászó, útikalauzíró.

1905
Létrejött a Rotary Club - a világ legelső, szolgáltató klubokat magában foglaló szervezete - az Amerikai Egyesült Államok Illinois államában, a Rotary Club of Chicago megalakulásával.

1938
Prágában megszületett Jiri Menzel Oscar-díjas cseh rendező, színész, a csehszlovák új hullám egyik alkotója (Sörgyári capriccio).

1944
Meghalt Leo Hendrik Baekeland, a Velox fotópapír és a bakelit feltalálója.
!

Plüsspingvint mentett nagy buzgalommal egy teljes csapat Németországban, mert több ember igazinak nézte az állatot és riadóztatta a hatóságot.

Az eset Heidelbergben történt. A Neckar folyón úszott a pingvin, az emberek pedig úgy látták, hogy jégtáblához fagyott a madár. Több se kellett a buzgó állatvédőknek: menten telefonáltak a rendőrségnek, amelynek emberei elég dühösek lettek, amikor szembesültek azzal, hogy feleslegesen száguldottak pingvint menteni. Az állat csak plüss volt, a jégtábla viszont valódi. A rendőrség szerint feltehetően viccből fagyasztották valakik jégtömbbe és indították útjára a folyón – adta hírül a brit Metro újság.

Nem ez az első eset, hogy Németországban műállatot mentett a hatóság. Éppen egy éve 25 tűzoltó küszködött egy tóra fagyott hattyú életének a megmentéséért, mígnem kiderült, hogy ők is csak műanyagmadárért vesződtek. Az a mentés Straubingban történt, a műhattyú viszont nem viccből került a tóra: horgászok hagyták ott, hogy elijessze a halevő madarakat.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -