
Szorgoskodnak a végrehajtók. Tudomásunk szerint eddig fokozattaban Šumadijában. A felhalmozódott banki adósságok, a be nem fizettett mezőgazdasági hitelrészletek behajtása céjából termőföldeket, legelőket, erdőket árvereznek el. Azonban nem csupán a pénzitézeteknek tartoznak a szerbiai gazdák. Arra is van példa, hogy egyeseknek a tetemes mobiltelefon-számlák miatt kell bűnhődniük vagy megválniuk vagyonuk egy részétől
A bankokkal, a hitelezőkkel játszadozni veszélyes dolog, tudja ezt a vaskalapos parasztember, habár sokszor oly nehéz ellenállni a csábításnak, a szebb és jobb életet ígérő plakáthirdetéseknek, a banki tisztviselők nyájaskodásának, vagy a rámenős, sokszor már unalmaskodó alkalmazottaknak, akik fáradtságot nem sajnálva az utcáról húzták be az ügyfeleiket, és üres zsebbel aligha engedik ki őket.
Sokáig úgy tűnt, legalább is amíg nem kezdtek érkezni a törlesztendő részletek, hogy szebb élet köszöntött be, de hamar megtörtént a felocsúdás. Ám baj sohasem jár egyedül. A hitelrészletek terhét az is súlyosbította, hogy időközben begyűrűzött a gazadsági világválság, és azóta sem akar tágítani.
Šumadijában a sajtó értesülése szerint mintegy húsz házat és lákást vernek nagydobra, ezenkívül tucatszámra árverezik a szántókat, gyümülcsösöket. Ugyancsak ez a sors vár egyes üzlethelyiségekre és három immár magántulajdonban levő, de egykor sikeres vállalatra is.
Nemcsak a hagyományos értelemben vett bankkölcsönök, hanem a mezőgazadsági hitelek, sőt még a mobiltelefonszámla-adósságok is bírósági perek tárgyát képezik. Csupán december folyamán Közép-Szerbia hat községének alapfokú bíróságán mintegy 150 millió dinár (1,5 millió euró) értékű ingatlan elárverezéséről született döntés. Az ingóságok közül nem kímélték a szobabútorokat, a tévéket, a műszaki árukat, a gépkocsikat sem.
Rača község két lakosa a kifizetetlen közműdíjak miatt autójától válhat meg. Jogerős ítélet szerint az egyikőjük Opel Asconáját 15 000 dinárért (!) a másik Opel Vectráját 180 000 dináros kikiáltási áron árverezik el. Az egyik šumadijai gazda az adósság fejében teljes apai örökségétől kényszerül megválni, a másik kragujevaci gazda 12 hold földtől, legelőstül és kaszálóstul, egy harmadik, aranđelovaci gazda pedig 11 hold termőföldnek mondhat búcsút. Sokszor a bírósági perköltségek apró töredékének értékében is születnek döntések. Így decemberben a legolcsóbb ingóság, amelyet árverésre bocsátottak egy 1000 dinárra becsült magnókészülék és egy 1200 dinár értékű tévé volt. A kikiáltási áruk a tárgyaknak az első árverésen becsült értékük 60 százaléka, a második körben pedig mindössze 30 százléka. Tehát a magnó akár 300, a tévé pedig akár 350 dinárért is megvásárolható.
Az új adósságtörvény értelmében, részletezi Amela Babović Vasić, a Kragujevaci Alapfokú Bíróság ítélőbírája, ezentúl záros határidőn belül, vagyis rövid idő alatt el kell végezni a nyilvános árverést. Régebben akár tíz évig is húzható volt a dolog, most pedig pár hónap alatt mindennek véget kell vetni. Ha az első árverezésen nem talál új gazdára a szóban forgó tárgy, tizenöt napon belül meghirdetik a második kört. Ha ez alklommal sincs érdeklődő, bírósági végzéssel a hitelezőnek ítélik oda.
Az adós vagyontárgyát már az első árverezésen felbecsülik, és a kikiáltási ár ennek a 60 százléka. A második körben pedig már ennél is kevesebbért, valós értékének mindössze 30 százalékáért árusítják.
Ez is az új törvény egyik újdonsága, mert régebben a második körben is maradt a 60 százalékos kikiáltási ár.
Faluhelyen sokkalta könnyeb pontot tenni az ügyre, mondják az illetékesek. A bírósági végrehajtó belépve az udvarra felméri a helyzetet, és elhatározása alapján traktort, pótkocsit vagy akár jószágot írat át a hitelező tulajdonába.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1045
Orseolo Péter magyar király felajánlotta az országot III. Henrik német-római császárnak, akitől hűbérbirtokként kapta vissza.
1912
Fiumében (Rijeka) megszületett Kádár János (eredeti nevén : Csermanek János), aki 32 évig volt a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője.
1921
Megszületett Budapesten Bárdy György színész, "Jumurdzsák". Ismertebb filmjei: Egri csillagok; Kárpáthy Zoltán; A kőszívű ember fiai; Gábor diák; Valahol Európában; A Hamis Izabella; Hahó, Öcsi!; Bob herceg; János vitéz; Így írtok ti; A Hídember; Magyar vándor.
1948
Budapesten megszületett Gálvölgyi János Jászai Mari- és SZOT-díjas érdemes színművész.
1966
Meghalt Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus (Ábel - trilógia).
1980
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén.
1986
Az Európai Unio hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó.
1805
Napoleon Bonaparte Olaszország királya lett.
1896
Elsőként a Dow Jones and Company tette közzé a maga tőzsdeindexét a New York-i értékpapírtőzsdén (NYSE).
1923
Megszületett Elberfeld-ben Horst Tappert német színész, a legendás Stephan Derrick megszemélyesítője.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.