Van középosztály vagy nincs?

A középosztályt sokféleképpen határozzák meg a szociológusok, filozófusok. Az egyik meghatározás csak a megélhetési körülményeket veszi alapul: ezek szerint a középosztályba azok tartoznak, akik saját munkájukból kényelmesen megélnek, eltartják családjukat. Ide tartoznak ezek szerint az orvosok, az állami alkalmazottak, a művészek, valamint a kisiparosok és a kereskedők is. A másik szemlélet a középosztály képzettségét tekinti mérvadónak. Ezek szerint a diplomások meg az egyetemi végzettségűek, azaz az értelmiségiek tartoznak ebbe a csoportba, természetesen itt hallgatólagosan ugyan, de ez esetben is fontos tényező az osztály gazdasági helyzete. Ez a szemléket magától értetődőnek tartja, hogy a pedagógus vagy a művész annyit keres, amennyiből kényelmesen, igényeinek megfelelően tud élni. A középosztálynak ugyanis a puszta megélhetésen túl igénye van a kultúrára, a kiadást jelentő telelésre, nyaralásra és gyermekeinek taníttatására (nemcsak intézményes rendszerben, hanem nyelveket tanulni, drága sportokat űzni, táncórákra járni stb.), s olvas is: könyvet, folyóiratot, újságot. Arra a kérdésre, kik tartoznak a középosztályhoz, némely kutatók egyetlen kérdésre adott válaszból következtetnek: van-e lehetősége minden évben elmenni nyaralni vagy sem? Illetve, ha a barátja kölcsön kér tőle 2000 eurót, tud-e neki adni vagy sem? Van-e Szerbiában középosztály? Tulajdonképpen mindegy, hogy melyik meghatározást vesszük alapul, azt kell mondani, ha van is, nagyon vékony réteg lehet. A pedagógusok, akik képzettségük és igényeik okán ebbe a társadalmi rétegbe kellene, hogy tartozzanak, bevételüket tekintve nem tartoznak ide. Hiszen a szerbiai számítások szerint egy négytagú középosztálybeli család havi bevételének 150 000 dinárnak kellene lennie. Ehhez képest a pedagógusok egy része idénymunkát végez, mások meg rendszeresen az ócskapiacon árulnak, hogy kipótolják a családi költségvetést. Az állami alkalmazottak, a művészek, orvosok és újságírók sincsenek jobb helyzetben. A nyolcvanas években még jómódú, kényelmesen élő családok mára lecsúsztak. Sokan munka nélkül maradtak, akiknek pedig még megvan a kincset érő munkahelye, annyira keveset keresnek, hogy elsejétől elsejéig éppen, hogy csak megélnek. Hogyan? Úgy, hogy évek óta a nyaralásra, telesére még csak gondolni sem mernek, a kultúrára szinte semmit sem költenek, s a puszta létfenntartás a legnagyobb gondjuk. Gyermekeik iskoláztatása, illetve fejlődése pedig embert próbáló lemondásokkal jár. A háborús években felélt örökségek és a tartalékok leapasztása után egyre inkább a túlélők kategóriája lett a valamikori középosztályból. Egy kereskedelmi utazó, aki a nyolcvanas években joggal gondolhatta magát középosztálybelinek, mára, nyugdíjasként már nem lehet az, s a gyermekeinek sem teremthetett olyan indulási tőkét a háborús évek miatt, hogy a fiatalok startpozíciója a középosztályhoz tartozás legyen. Szerbiában 700 ezren a létminimum alatt élnek, 178 ezren szociális segélyből tengetik életüket és csaknem 350 ezer nyugdíjas kevesebb mint 11 ezer dináros juttatást kap havonként. Ezeket az adatokat Rasim Ljaljić munkaügyi és szociálpolitikai miniszter tette közzé, s szerinte Szerbiában aki nem gazdag, az mind szegény, középosztály nincs. Pedig a középosztálynak nagyon fontos szerepe van a társadalomban. Ez a legfogékonyabb réteg a változásokra, a politikára, és ebben a rétegben van a legnagyobb igény az újításokra, a fejlődésre. Már csak azáltal is, hogy a klasszikus jólétben élő középosztálybeli család gyermeke polgári értékrenddel a tarsolyában egzisztenciális gondoktól mentesen szentelheti életét a hivatásának, szakmájának. A középosztály újratermeli önmagát, sőt kitörési lehetőséget ad, hogy ne pusztán saját munkájából éljen, hanem tulajdonosként a gazdagok sorába tartozóként dolgoztasson. Ha a társadalom legnagyobb tömegét jelenti, akkor meghatározó szerep jut a középosztálynak, olyan szempontból is, hogy polgári értékek mentén élő tömegről van szó, amely nem pusztán színesebbé tesz egy társadalmi keresztmetszetet, hanem döntően meghatározza annak egészét: szemléletben, életmódban, erkölcsi tartásban. Ha nincs középosztály, akkor más értékek válnak dominánssá. Nálunk az elmúlt húsz év megtépázta a középosztályt. A 2008 óta tartó gazdasági válság már csak a kegyelemdöfés volt számára. Talpra állni ez a réteg csak akkor tud, ha lesz hozzá dobbantó. Ez pedig az ország gazdasági ereje, enélkül csak evickélünk mint a partra vetett halak, akik tagadjuk ugyan, hogy szegények lennénk, de a középosztályhoz már régen nincs, nem lehet semmi közünk, mert megfosztottak bennünket annak lehetőségétől, hogy magunkat gazdagítva a közösség javára fordítsuk tudásunk legjavát, s gyermekeinket jólétben, még igényesebb középosztálybelinek nevelhessük.