Ki vagy mi a következő!?
KI-X-ELVE – A csiripforradalmak eddigi mérlege és újfajta céltáblája
Minderről ma már komoly elméleti eszmefuttatások keringenek – nemcsak a sajtóban, a világhálón és a blogokban, hanem komoly kutatószervezetekben is.Moammer Kadhafi meggyilkolásával az első államfői szintű halálos áldozata is megszületett a „csiripforradalomnak”. Szaddám Huszein és Oszama bin Laden ugyanis még professzionális fegyveres üldözés zsákmányaként került – az első bírósági ítélet, a másik katonai akció során – kivégzésre.De az Arab Tavasznak nincs vége: Bassár el-Aszad szíriai és Ali Abdalláh Száleh jemeni vezető személyében további célpontok forognak a mobilokon. És ki tudja, hogy az új forradalmi technológia „hol áll meg, kit hogyan talál meg”!?Ez a kérdés nemcsak „kit” formában tehető fel, hanem személytelen tárggyal is: „Mit” fog legközelebb megdönteni a tömeg!?Vagy a csőcselék… Mert amíg a tuniszi, kairói, tripoli és damaszkuszi tüntetőket „a nép” autentikus képviselőiként fogadták a nyugati kommentátorok és üdvözölték kormányaikkal együtt a békés (vagy majdnem békés) elszántságot, hogy a – messzi külföldi – tömegek megszabaduljanak az évtizedek óta nyakukon ülő nyűgtől, addig bezzeg az otthoni tereken szerveződő tömegről egész más véleményük van. A remélt győzelem jelét mutatja a jemeni elnök távozását követelő tüntető Szanaában, a fővárosban (Beta/AP) Hiába, hogy ország- és világszerte rokonszenvtüntetések válaszoltak a New Yorkból indult Foglaljuk el a Wall Streetet mozgalomra: nemcsak a megrettent amerikai jobboldal, hanem a politikai közép, sőt a bal is egészen más hangulatban elemzi a gazdasági helyzet miatti elkeseredés nyilvános kifejeződését a „fejlett Nyugat” utcáin, terein, parkjaiban, mint annak idején a Felszabadulás (Tahrir) téren történteket. Akkor „a nép” volt az, akinek a szabadságtörekvését jelképezte az „ottani”, kairói tér: a New Yorkban és másutt több mint egy hónapja táborozó tömeget most csőcseléknek nevezi szinte minden elemző, egy-két tisztességes kommentár kivételével. Akkor és ott őszinte törekvésként jellemezték a követeléseket, most és „itt” „nevetséges, célt tévesztő” utcai show-ként beszélnek róla, ha ugyan beszélnek. Akkor és ott közvetlen demokráciának minősítették a (látszólag) vezetők nélküli lázadást, most és „itt” fejetlen, szervezetlen happeningnek. Akkor és ott a nyugati technológia diadalának kiáltották ki a csiripforradalom „alapeszközét”a keleti despotizmussal szemben – most és „itt” viszont (sőt még magyarországi médiablogokon is!) azon gúnyolódnak, hogy a „Steve Jobs-imádók, miután jót tüntettek a kapitalizmus ellen, bevonulnak a legközelebbi Starbucks kávézóba és vidáman megírják iPadjükön vagy iPhone-jukon »forradalmi« élményeiket”.Éppen itt van a kutya elásva: nyugati szemmel nézve korántsem olyan vidám és biztató a kapitalizmus szívének tartott Wall Street elleni tüntetés, mint az arab diktátorok elleni utcai buli. Olyannyira nem, hogy az elemzők sietnek elhitetni: nem „a” kapitalizmus válságáról van szó, hanem „egy” válságról… A jobboldali elnökjelöltek pedig igyekeznek arra buzdítani a tömeget, hogy ne a bankok ellen lázadjanak, hanem Obama ellen, mert állítólag az elnök politikája miatt nincs munkájuk, nem pedig a 2008-as pénzügyi válságot okozó bankári felelőtlenség miatt.Azt, hogy a Wall Street elleni tiltakozásnak lesz-e foganatja, egyelőre lehetetlen megjósolni. Az sem világos, hogy mennyi ideig lesznek képesek a „megszállók” ostrom alatt tartani a bankvilág központjának környékét. Számos tényező ellenük beszél: az Arab Tavasz résztvevői szövetségesként tekinthettek az időjárásra, New Yorkban viszont közeleg az esős ősz és a hideg tél. Nagy kérdés az is, hogy – egyiptomi társaikhoz képest – a hetek óta ott tanyázó fiataloknak van-e mit veszíteniük. Arra viszont végképp nem számíthatnak, hogy az amerikai rendőrség az oldalukra áll, mint azt az egyiptomi fegyveres erők megtették saját népük felkelőivel. Esetleg csak a munkahelyüket veszítő rendőrök… Ők viszont sokkal kevesebben vannak (pár ezren országos viszonylatban), mint az állami leépítések során kirúgott pedagógusok tízezrei. Úgy tűnik, a hatalom birtokosai pontosan tudják, milyen erőkre van nagyobb szükségük: nem a jövő építésének napszámosaira, hanem a múlt védelmébe állított fegyveresekre.Aztán, hogy ki vagy mi lesz a következő a csiripcéltáblákon, azt majd meglátjuk.
2011. október 24. 19:17 | #3
#2 Hat igen, on is azok a tomegek koze tartozik aki ezt hihetetlennek tartja. Nem szukseg, hogy a vegkimenetel drasztikus legyen, ellenkezoleg, a lenyeg: az illuzio meglegyen, hogy mi csinaljuk magunknak a sok bajt, meg mi valasztunk magunk akik kepviselnek minket, stb. Ott ahol on el az egy egasz mas vilag mint ahol en elek, tehat sok olyan informacio all rendelkezesemre amire alapoztam az alulirottakat. Ha erdekli es ert angolul akkor bongesszen a www.davidicke.com-on. Kulonben meg nem csillagbebi hanem csillag gyerek, hacsak nem gunyolodni akart....
2011. október 23. 17:06 | #2
Hatalmas félreértés: ha valami háttérhatalom műve lenne, ahogy itt a csillagbébi hozzászólása ötöli, akkor más lenne a végkimenet.
A Föld meg 3x ennyi népet is el tudna látni élelemmel, vízzel, levegővel, sőt energiával is, ha nem éennének az egy a trillióhoz különbségeket védelmező gazdagok meg zsoldos fegyvereseik.
2011. október 23. 16:11 | #1
Ez az egesz cirkusz mindenfele a hatter hatalom muve, hogy elvonjak a figyelmet az igazi problemarol. Semmilyen forradalmat nem lehet sikeresen veghez vinni ha nincs anyagi hatter meg vezetoseg, tehat ha valamlyik is sikeres lenne az annak a jele, hogy valaki(k) anyagilag mogotte allnak. Dehat nem is ez az igazi problema. A Foldunk benne van egy egy kozmikus ciklusban ami megismetlotik minden meghatarozott idoszkban(errol megbizhatoan pontos adat nincs, mert a legutobbi is nagyon regen tortent es merhetlen pusztitassal jart). Nos ez az esemeny a kozeljovoben valoszinu(sot biztosan) be is fog kovetkezni. Mivel a Fold tulsagosan be van nepesulve igy lehetlenseg olyan intezkedeseket kezdemenyezni ahol nagy tobbseg tul elne, ennel fogva pont az ellenkezojet teszik, tehat az egesz vilagot lere hajtsak, hogy az emberek vegezzenek magukkal. Mint ahogy tudjuk(vagy legalabbis nalam ez mar regen beert) a penznek a mai vilagban mar semmi ertelme nincsen es megis ez korul forog minden. Nyugaton a bankok mar regota ki kolcsonozhettek olyan nevleges penzosszegeket ami nem is letezett. Ez egy allamilag szavatolt joguk a bankoknak es meg tetejeben erre kamatotot is szamolhatnak. Tehat az egyszeri elmegy a bankba, hogy hazat szeretne venni, a bank pedig "kolcson" adja az osszeget ami nem is letezik neki es erre kamatot szamol, aztan az illeto ha nem tudja fizetni az igenis letezo hazat elveszik, mivel nem letezo penzt amit kolcson adtak azt enm tudja visszafizetni. Tehat ez apiszkossag megy allami szinten is es sajnos az emberek ennek bedolnek. Dehat ez van es a lenyeg az, hogy meg veletlenul se tudjanak az emberek odafigyelni az igazi problemara, mert hat az ember tudna, hogy a vilag ossze fog dolni ugy a feje folott mint a talpa alatt, akkor bizonyara egesz mas lenne a prioritas. Erre mondjak, hogy ami vegtelen az a vilagur meg az emberi hujeseg.