Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Mire emlékezzünk, avagy a világtörténelem és a helytörténet (v)iszonya


Az említett cikk (az utolsó bekezdést kivéve) nagyon tárgyilagos és az írója becsületére válik. Sajnálom, hogy a vitatott gondolatok odakerültek a cikk végére, mert az írója nem volt jelen a megemlékezésen (és táblaavatáson), tehát csak feltételezéseket írhatott le, de idézem is azokat:„A délután folyamán leplezték le a harmadik emléktáblát Oromhegyesen, a helyi közösség épületének a falán, amellyel arra a kevésbé dicső korszakra emlékeztetnek, hogy a trianoni békeszerződést követően, 90 évvel ezelőtt érkeztek a faluba az első likai telepes szerbek, akiket a helybeliek csak lícsányokként emlegetnek még ma is.”Ahhoz, hogy megértsék kifogásaimat ideírom a táblán elhelyezett szöveget:Az első világháborút és a trianoni békeszerződést követően, 90 évvel ezelőtt Líkából, a jelenlegi HorvátKöztársaságból érkeztek a falunkba a szerb polgártársaink ősei.Ebből a szövegből is azt lehet kiolvasni, nem kívánunk a cikkíró által említett korszakra kollektívan emlékezni, meghagyjuk mindenkinek a jogát, hogy az akkori, világtörténelmi eseményt saját meggyőződése alapján értékelje, illetve a történészeknek, hogy megállapítsák a történelmi igazságot vagy igazságtalanságot. Mi arra a helytörténeti tényre akarunk csak emlékeztetni, hogy a mai szerb polgártársaink ősei 90 évvel ezelőtt érkeztek ide.Amennyiben a helyi közösség vezetősége vagy a falu lakossága kizárólagosan szeretne e tényre tekinteni, akkor mit kellene tennünk a helyi közösség köztiszteletben álló volt és jelenlegi titkárával (Teslić Milenával és Balázs született Petrović Jadrankával), a helyi közösség tanácsának tagjával Jovanov Teslić Marijával, netán a VMSZ oromhegyesi szervezetének elnökével, Teslić Zoránnal? Ők, de a mindenki által szeretett és tisztelt néhai Mimo bácsi vagy a még köztünk levő Peko bácsi (és a sort folytathatnám tovább, de egyikük esetében sem tudom rájuk aggatni a lícsány elnevezést, mert Horgostól, Magyarkanizsától, Zombortól, Doroszlótól stb. eltérően ezt 34 év alatt – azóta vagyok oromhegyesi – soha nem hallottam a faluban) mindenféleképpen megérdemlik, hogy az őseiknek emléket állítsunk. Kiváltképp, ha tudjuk, hogy az oromhegyesiek zömének az ősei szintén valahonnan jöttek, úgy érkeztek ide kb. 160 évvel ezelőtt, de őróluk a következő évben kívánunk megemlékezni, mert 2012-ben lesz a legújabb falu kialakulásának 160. évfordulója.Ezzel az írással szeretnék elnézést kérni minden olyan oromhegyesi polgártól (legyenek magyarok vagy szerbek), akiket ilyen vagy olyan módon sértett az említett cikk.
!! | 2011. szeptember 6., kedd
2011. szeptember 07. 08:13 | #1

Szép volt és becsületességre utaló kiegészítés.


fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers