2012. május 25., péntek

Ma Orbán, György, Márk, Gergely, Urbán napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Gazimestantól a Kossuth-díjig

REAGÁLÁS


A napokban olvastam a Magyar Szóban egy interjút Végel Lászlóval. Kicsit meglepett az öntömjénező hangvétel, ha ma már valamin meglepődhet az ember, és előkotortam a „fiókból” egy régebben megírt szövegem. Ajánlom az említett interjú ellenpólusaként.

Van néhány kérdésem, melyekre szeretnék választ kapni, nyíltan és őszintén, Végel László írótól és publicistától, ki a Wikipédia szabad enciklopédiájában, valamint saját honlapján is, mint egy hős üstökös a vajdasági értelmiség égboltján tündököl, bemutatva ott párját ritkító munkásságát, életútját. Erre joga is van, nem csak neki, hanem minden olyan alkotónak, aki letesz a nagy „asztalra” valamit, ami az idők nyomán fenn is marad. Mondjuk, pár száz évig. Akkor már lehet úgy érvelni, hogy hallgattam filozófiát itt-ott, a bölcsészkaron is megfordultam, de oklevelet sehol sem szereztem, mert ahhoz egy kicsit többet kellett volna tanulnom, a felesleges vizsgákra készülnöm, de nekem ez nem ment. A rövidebb utat választottam. Thomas Mann és Hermann Hesse se tette ezt másképp, sőt, számtalan olyan tehetséges írót, alkotót jegyez a történelem, akik az intézmények reguláit megkerülték, mert tehetségük nem engedte meg nekik azt a luxust, hogy rövid és drága idejüket feleslegesen pazarolják holmiféle egyetemek befejezésével. Persze hogy ez a kisebb baj.

A nagyobb, hogyan lehet úgy politikai mimikrit játszani, hogy kiszolgálom az egyik, a titói rezsimet, majd hirtelen kanyart váltok, és ugyanezt teszem MILOŠEVIĆ égisze alatt is? Utána persze ismét kanyart váltok és magamat mint üldözöttet tüntetem fel, akit a rezsim még meg is hurcolt. Üldözött. Egészen a Kossuth-díjig. Nem mondom, ügyes, nagyon ügyes. Így kell ezt csinálni, gyerekek.

A baj ezzel a hozzáállással csak annyi, hogy nem hiteles. Kilóg a lóláb. Élnek a szem- és fültanúk. Még mindig. Az más kérdés, hogy ők is hallgatnak. Valószínűleg megvan az okuk rá.

De nézzünk néhány tényt. Tegyük fel a kérdéseket.

Volt-e szerepe, s ha igen, milyen Végelnek a gazimestani mennybemenetel szervezésében?

Volt-e szerepe, s ha igen, milyen a SZABADKAI NÉPSZÍNHÁZ-ROMBOLÁSBAN, ala Ljubiša

Ristić? Anno.

Tagja volt-e annak az albizottságnak, melyet a kultúra megreformálására hozott létre Milošević?

http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9gel_L%C3%A1szl%C3%B3

Ne higgyenek nekem egy szó erejéig se, sőt a fenti link alapján tanulmányozzák át az ott írottakat és rájönnek, László nagyon ügyes. Nyoma se nincs az általam feszegetett kérdésekre utaló válaszoknak. Az törölve. Örökre. Mintha soha meg se történt volna. Talán én fecsegek itt össze-vissza? Vagy tegyük fel még konkrétabban a kérdést. Ott van-e Végel László író a koszovói csata 600. évfordulójának szervezőbizottságában a 15. szám alatt? Igaz, hogy ezt a bizottságot (és benne Végel Lászlót) nagy parádéval szentesítette közös ülésen a miloševići Szerb Parlament Társult Munka Tanácsa, Községek Tanácsa és Társadalmi-politikai Tanácsa?

1988 óta elmúlt huszonkét év, de én még nem hallottam, olvastam erről semmit – a Wikipédia pedig üldözésről beszél.

Ami nekem az egészben nem tetszik, csak ennyi: Emberek, hölgyeim és uraim, tévedtem, nekem is megadathat az életben, ember vagyok és nem szent, ott voltam a szervezőbizottságban, eljátszottam a rám szabott szerepet, a kultúrát is megpróbáltam reformálni, a szabadkai dolgokba is belemásztam, sajnálom, elnézést kérek.

Ha majd ezt a keveset Végel László nyilvánosan megteszi, magam se vitatom a Kossuth-díját, tőlem is megkapja. Sőt, tovább dolgozhat szerényen még néhány díj erejéig.

Addig marad a saját magam ügyes eladása a kultúra nemzetközi piacán, ami önmagában is komoly teljesítmény, csak nem hiteles. Lehet Wittgensteinnel szövögetni, de valami kilóg…

Hozzászólások (15) Szóljon hozzá Ön is!
2011. augusztus 24. 20:56 | #15

Végel válaszából az derül ki, hogy semmi önkritikája sincs. Miközben potyognak a hullák a szekrényéből.

2011. augusztus 24. 18:35 | #12

Majdnem elfelejtettem gratulálni Sáfrány Ferinek, pedig élete legjobb írását közölte le a Lapunk. Én ezt a Sáfrány Ferit szeretem és nagyra tartom, mert egyetlen mondatát sem lehet megcáfolni. És ez manapság nagy szó! Hajrá Francisco, hajrá zentaiak!

2011. augusztus 24. 18:32 | #11

Sok mindenről szó esik a fenti írás kapcsán, ám azt senki nem tette még szóvá, kik is ítélik oda (és kiknek?) a Kossuth díjat. Elárulom azoknak akik még nem tudnák: ugyanaz a társaság, amelyik a Nobel-díjat osztogatja. A hittársaiknak. Sajnos Magyarországon nem a magyarok mondják meg, milyen lesz a jövő. Csak kilencmillióan vannak. Ellentétben a pár tízezerrel. Katasztrófa. A magyar nép igazi katasztrófája.

2011. augusztus 24. 17:19 | #10

Gondolom, nem véletlenül kapja az állami nyugdíjat...

2011. augusztus 22. 21:00 | #9
2011. augusztus 22. 20:59 | #8

höhöhöhöhöh

2011. augusztus 22. 20:49 | #7

csillagot kövesd Ferenc és megtalálod,Magadat

2011. augusztus 21. 22:45 | #6

űa bosnyák értelmiségre esküszik, onnét vári a mögvilágosodást


Oldalak: 1 , 2
KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.

Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...

N-a
Időjárás

Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.

1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.

2008
Nemzetközi Gyermeknap.

1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.

1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.

1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.

1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.

1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.

1963
Afrika napja.

1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.

1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -