Gazimestantól a Kossuth-díjig

Van néhány kérdésem, melyekre szeretnék választ kapni, nyíltan és őszintén, Végel László írótól és publicistától, ki a Wikipédia szabad enciklopédiájában, valamint saját honlapján is, mint egy hős üstökös a vajdasági értelmiség égboltján tündököl, bemutatva ott párját ritkító munkásságát, életútját. Erre joga is van, nem csak neki, hanem minden olyan alkotónak, aki letesz a nagy „asztalra” valamit, ami az idők nyomán fenn is marad. Mondjuk, pár száz évig. Akkor már lehet úgy érvelni, hogy hallgattam filozófiát itt-ott, a bölcsészkaron is megfordultam, de oklevelet sehol sem szereztem, mert ahhoz egy kicsit többet kellett volna tanulnom, a felesleges vizsgákra készülnöm, de nekem ez nem ment. A rövidebb utat választottam. Thomas Mann és Hermann Hesse se tette ezt másképp, sőt, számtalan olyan tehetséges írót, alkotót jegyez a történelem, akik az intézmények reguláit megkerülték, mert tehetségük nem engedte meg nekik azt a luxust, hogy rövid és drága idejüket feleslegesen pazarolják holmiféle egyetemek befejezésével. Persze hogy ez a kisebb baj.

A nagyobb, hogyan lehet úgy politikai mimikrit játszani, hogy kiszolgálom az egyik, a titói rezsimet, majd hirtelen kanyart váltok, és ugyanezt teszem MILOŠEVIĆ égisze alatt is? Utána persze ismét kanyart váltok és magamat mint üldözöttet tüntetem fel, akit a rezsim még meg is hurcolt. Üldözött. Egészen a Kossuth-díjig. Nem mondom, ügyes, nagyon ügyes. Így kell ezt csinálni, gyerekek.

A baj ezzel a hozzáállással csak annyi, hogy nem hiteles. Kilóg a lóláb. Élnek a szem- és fültanúk. Még mindig. Az más kérdés, hogy ők is hallgatnak. Valószínűleg megvan az okuk rá.

De nézzünk néhány tényt. Tegyük fel a kérdéseket.

Volt-e szerepe, s ha igen, milyen Végelnek a gazimestani mennybemenetel szervezésében?

Volt-e szerepe, s ha igen, milyen a SZABADKAI NÉPSZÍNHÁZ-ROMBOLÁSBAN, ala Ljubiša

Ristić? Anno.

Tagja volt-e annak az albizottságnak, melyet a kultúra megreformálására hozott létre Milošević?

http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9gel_L%C3%A1szl%C3%B3

Ne higgyenek nekem egy szó erejéig se, sőt a fenti link alapján tanulmányozzák át az ott írottakat és rájönnek, László nagyon ügyes. Nyoma se nincs az általam feszegetett kérdésekre utaló válaszoknak. Az törölve. Örökre. Mintha soha meg se történt volna. Talán én fecsegek itt össze-vissza? Vagy tegyük fel még konkrétabban a kérdést. Ott van-e Végel László író a koszovói csata 600. évfordulójának szervezőbizottságában a 15. szám alatt? Igaz, hogy ezt a bizottságot (és benne Végel Lászlót) nagy parádéval szentesítette közös ülésen a miloševići Szerb Parlament Társult Munka Tanácsa, Községek Tanácsa és Társadalmi-politikai Tanácsa?

1988 óta elmúlt huszonkét év, de én még nem hallottam, olvastam erről semmit – a Wikipédia pedig üldözésről beszél.

Ami nekem az egészben nem tetszik, csak ennyi: Emberek, hölgyeim és uraim, tévedtem, nekem is megadathat az életben, ember vagyok és nem szent, ott voltam a szervezőbizottságban, eljátszottam a rám szabott szerepet, a kultúrát is megpróbáltam reformálni, a szabadkai dolgokba is belemásztam, sajnálom, elnézést kérek.

Ha majd ezt a keveset Végel László nyilvánosan megteszi, magam se vitatom a Kossuth-díját, tőlem is megkapja. Sőt, tovább dolgozhat szerényen még néhány díj erejéig.

Addig marad a saját magam ügyes eladása a kultúra nemzetközi piacán, ami önmagában is komoly teljesítmény, csak nem hiteles. Lehet Wittgensteinnel szövögetni, de valami kilóg…