„Berúgtak a vasutasok, gyalog mentek az utasok” – jutott eszembe a nóta (melynek ismertebb eredetijében az első szó sokkal durvább…), amikor egy szép hétfői napon a topolyai vasútállomáson ismét csak a nemzetközi gyorsvonat hűlt helyét találtam. Nem először, bár azt, hogy a múltkor a menetrendhez képest öt perccel korábban, az orrom elől távozott az Avala Szabadka irányába, még a véletlennek, avagy a csodának tudtam be, hiszen addig mindig késett. Most azonban vagy fél órával korábban ugrott neki az újabb harminc kilométernek, de Szabadkára már ismét csak késve érkezett meg. Autóval utolértük az „autópályán”, melyen kocsikázni szintén nem életbiztosítás, kész csoda, hogy az arrafelé járatlan külföldiek nem mennek szembe a forgalommal.
De autóbuszozni sem egyszerű, napilapunkból mindenki tájékozódhat például a Topolatrans áldatlan sorsáról. Én balga nemrég ezt az opciót választottam, s a 45 kilométeres utat a korábbi 45 perc helyett másfél óra alatt tette meg a busz. Mivel a sofőr adja ki a jegyeket, a kalauzokat menesztették… Nagyfény magasságában már arra számítottam, hogy a sofőr megáll, s akár a zseniális jugoszláv komédiában, a Ki énekel ott?-ban körbekínál bennünket egy kupicával, s hozzálát a grillezéshez is, minek nyomán széles jókedvvel, nótázva érünk be Szabadkára, s ugyan ki bánja majd, hogy immár ott késte le a nemzetközi gyorsra a csatlakozást, hiszen az efféle kalandok minden pénzt megérnek.
Az efféle mindennapos esetek ugyan nem teljesen pontosan festik le egy ország állapotát, de amikor a hatalom azt a sikersztorit nyomatja, miszerint Szerbia már idén elérheti azt az állapotot, hogy EU-tagjelölt lesz, másra nem tudok gondolni, mint hogy a kormányzat emberei nemhogy buszon és vonaton nem ültek az utóbbi tíz évben, de sofőrjükkel is csak addig merészkednek, amíg az autópálya azt megengedi. Emlékszem, úgy 2004 táján egy budapesti Balkán-szakértő (aki érti is a délszláv nyelveket, s nem önjelölt elemző) abban fogadott velem, hogy 2007-re Szerbia EU-tag lesz. Már akkor is csodálkoztam az efféle kincstári optimizmuson, de ma is csak pislogok, amikor elsősorban a belgrádi politikusoktól mást sem hallhatunk, hogy nemhogy milyen jó lesz itt, de már most is milyen ragyogóak az állapotok. A súlyos erkölcsi hátralékkal bíró ellenzék érthető módon ennek pont az ellenkezőjét állítja, de íme, már a haladók is az EU felé akarnak haladni.
De nem is a cél körüli konszenzussal van a baj. Hanem az állapotokkal. A közlekedés nem minden, bár a modern társadalmak sem alakultak volna ki a vasút nélkül – lásd az angol iparosodás sikertörténetét. Ehhez képest hogyan akarhat valaki bármit is termelni Szerbiában, majd azt elszállítani a fizetőképes Nyugat-Európába, ha Topolya és Nagyfény között a vonat úgy 10 km/h-val megy, többel veszélyes lenne, nem bírják a sínek. Már ha megy, és nem vár valamit szemből, mint a minap, amikor fél óráig vesztegelt – és ezért értük utol a vonatot Szabadkán. Vajon „a szerb csoda” mai álmodói azt gondolják, hogy erről a külföldi befektetők nem tájékozódnak? Egy másik, szintén fontos feltételről nem is beszélve: a potenciális dolgozók szaktudásáról. Minden funkcionárius azt emeli ki előnyként, hogy errefelé milyen képzett a munkásosztály, a munkamorálról nem is beszélve. Csakhogy még a kezdő piackutató is rögtön látja, hogy ott, ahol évtizedek óta agonizál az ipari termelés, vagyis a munkások lebzselnek, mást úgysem tehetnek, ott ez a ragyogó tudás megkopik, elévül, és semmit sem fog számítani.
Az idegen nyelvek tudásának fontosságáról meg ne is szóljunk. Ha minden így megy, Szerbia új államfője vagy kormányfője az a Tomislav Nikolić lesz, aki még az egyetemet sem fejezte be, és semmilyen idegen nyelven nem beszél. Igaz, ettől még lehetne normális ember és jó építésügyi technikus. Még jó helyi politikus is válhat belőle. De ha ő lesz az ország első embere, nyugodtan állíthatjuk, hogy ez a kontraszelekció ragyogó példája. És akkor a vasutasok is nyugodtan vonogathatják a vállukat, akár manapság, mondván, ugyan mit tehetnek ők arról, ha egyszer késik, másszor siet a vonat?
Forduljon bizalommal Psmithez.(okostojáska).ő sem érti de megmagyarázza.Ha ekkor sem pislákol,karöltve felülni vele egy vonatra.Aztán messzire menjen ám az a vonat!
Mi meg hátha szebb napra ébredünk.
Ez a cikk nekem nagyon tetszett
ez a cikk ertelmetlen
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.
2008
Nemzetközi Gyermeknap.
1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.
1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.
1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.
1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.
1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.
1963
Afrika napja.
1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.
1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.