Ezek a menekültek!

Szerbiában jó hagyománya van a menekültek gyűlöletének. Ennek úgy érzelmi, mint racionális okai vannak egy olyan országban, ahol az őshonos lakosok sem élnek jól, sőt. Más kérdés, hogy az anno ide menekültek közül vajon hányan is voltak felelősek – a traktoron érkezők java szerencsétlen földönfutóvá vált, még ha manipulálták is őket.

Most azonban újra a menekülők a bűnbakok – azok, akik Szerbiából léptek le, amint lehetett. Tizenhétezer emberről beszélnek, akik most mintegy túszként tartják fogva ezt a ragyogó országot, amely íme, kiadta Ratkót is, s amely a Balkán lídere, a gazdasága meg úgy pörög, hogy ha hirtelen nem állítják le, még Kínát is lepipálja hatékonyságban. Közben a „Topolatrans” busza, miután privatizálták a vállalatot, s a jobb buszokat elhordták máshová, a kalauzokat pedig elküldték, a korábbi 45 perc helyett 90 alatt teszi meg a 45 kilométeres távot – csak hogy szemléltessem, milyen tempóban, merre tart az ország.

Az persze bizonyos, hogy ama tizenhétezer ember közt, akik politikai menedékjogot kértek az EU valamely nyugati tagállamában, sok a kalandor, a szélhámos, magyarán azok, akik tényleg csak gazdasági okokból távoztak, s az ottani menekültsegélyre fáj a foguk, addig is, amíg megvetik a lábukat idegenben. Ám honnan tudjuk azt, hogy a tizenhétezer közt vajon hányan vannak azok, akik esetleg jogosan hivatkoznak arra, hogy országukban üldözték őket ilyen vagy olyan (vallási, etnikai, faji, avagy politikai) alapon? Mert a hatalommal együtt most a közvélemény is mintha azt szajkózná a vízummentesség megtartása érdekében, hogy Szerbia demokratikus, prosperáló Kánaán, ahonnan csak a hazug, lókötő és lusta emberek menekülnek úgymond, mert dolgozni nem akarnak, s a világhíres szerb demokrácia sem tetszik nekik. A sajtó álmenekültekről szól (ez egy új fogalom a maga nemében), anélkül, hogy megvárnák, miképpen bírálják el a nyugati hatóságok a menekültkérelmeket. Mert bizony a menekülőknek se legyen illúziójuk: általános tapasztalat, hogy még egy megcsonkolt nemi szerv, egy levágott kéz, egy kivágott nyelv, a többéves börtönbüntetés, a lemészárolt szülők, rokonok sem egyértelmű bizonyítékok arra, hogy valakit hazájában üldöztek (lásd pl. az afrikai menekültek eseteit). Emlékezzünk csak vissza, 2000 után hány szerb állampolgárt pateroltak vissza a német stb. hatóságok azzal, hogy vége a háborúknak, Szerbia a béke oázisa, tessék hazamenni (a visszatoloncoltak kálváriájáról lásd Želimir Žilnik zseniális filmjeit Kenediről és családjáról).

Ha tehát azt állítjuk, mindenki, aki innen elmegy, s menedékjogot kér, álmenekült, azt is mondjuk: Szerbiában minden rendben. Pedig dehogy. Az más kérdés, hogy ki s miért üldöz itt embereket, de azt már elvben sem szabad kizárni, hogy innen valakinek ne lehessen joga elmenekülni. Emberi jogunk úgy gondolni, hogy veszélyeztetik, elvették emberi jogainkat – hát ilyenkor menekülünk.

Évek óta még mindig tele a sajtó jobbik fele azzal, miféle jogsértések történnek Szerbiában. Lehet, hogy szó szerint a hatóságok nem üldöznek senkit politikai, faji, etnikai alapon – s csak ezért jár a menedékjog –, de ha valaki Szerbiából „menekül”, nem feltétlenül kell lustaságára fogni azt, arra, hogy csak gazdag országban akar lébecolni. Akkor miért mondja itt bárki, hogy magyarverések vannak, etnikai incidensek? Miért beszél bárki is a temerini fiúk esetéről, vagyis az igazságos, „etnikailag egyenlő” bíráskodást miért kéri számon? Ha a temerini fiúk elmenekülnek a brutális büntetés elől – ugyanakkor menedékjogot biztosan nem kaptak volna sehol, jó esetben nem toloncolják őket vissza –, vajon most azt állítanánk, hogy eh, mihaszna fickók, segélyből akarnak élni? És igen, nem üldözés az, hogy ma általános tapasztalat: a munkahelyi felvételeknél elsődleges szempont a párthovatartozás, nem pedig a szakértelem. Nem üldözés – de nem is marasztaló politika.

Az meg kész vicc, ahogy most a hatóságok fenyegetődznek, hogyan szigorítják meg a határellenőrzést. Menettérti jegy nélkül sehova! Ültek ők már vonaton? Egy időben az egyirányú jegy drágább volt, mint a menettérti…