Múzeumok majálisa

A régi tárgyak persze csak járulékos elemei, hangulatteremtő részletei a múzeumok találkozójának, a megterített asztalokra inkább az intézmények munkáját népszerűsítő kiadványok, a tevékenységi köröket bemutató röplapok és katalógusok kerülnek; olyan kincsek, amelyekhez egyébként az érdeklődő csak a helyszínen – a tardi tájházban, a turai falumúzeumban, a tápiószelei Blaskovich Kúriamúzeumban, a füzérradványi Károlyi-kastélyban, vagy a Krúdy-házban található Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban juthat hozzá. De büszkén hirdette munkáját a gyöngyösi Mátra Múzeum, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, a Bakonyi Nemzeti Park, a kalocsai Viski Károly Múzeum mellett a szentendrei Néprajzi Múzeum és a Magyar Országos Levéltár is, amely egyik szórólapján arra szólította fel a látogatót: őrizze meg a családi iratokat, fényképeket és dokumentumokat, mert azok részei a nemzeti emlékezetnek!

Igazán hatásos hírverést a komáromi erődben berendezett kenyérmúzeum képviselői rendeztek azzal, hogy a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje a helyszínen sütötte a kenyér-féleségeket és a péksüteményeket, és a látogató a tökmagos pogácsa mellé megkapta a gabonához és a kenyérhez kapcsolódó ünnepek, szokások és hiedelmek színes összefoglalóját, ezzel a kedves figyelmeztetéssel: „Régi történeteit, receptjeit, tárgyait, felajánlásait szívesen fogadjuk a Kenyérmúzeum anyagának gyarapításához!” Így fordul a figyelem és az érdeklődés a múzeumok felé. A létavértesi Magyar Néprajzi Kiállító Terem tevékenységét ismertető brosúrán olvasható Klebelsberg-idézet pedig a hagyományőrzés értelmére is felhívja a figyelmet: „Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat.” Az 1920-as években megfogalmazott gondolat évtizedek múltán semmit sem veszített fényéből és jelentőségéből.

A jól végzett munka zengő vidámsága lengte be a múzeumkertet, a múló idő falak közé zárt komorságát és a tárlók évszázados elzártságát itt, ezen a majálison felváltotta a történelem derűje és az emlékezés öröme. És mert az emelkedett hangulatban én rendre hazagondolok, azonmód eszembe jutott az 1908-as zombori füzet, amelynek bevezetőjében Gubitza Kálmán múzeumőr és Trencsény Károly titkár az 1883. május 11-én megalakult Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat célját és törekvésének lényegét így foglalta össze: „A társulat célja Bács-Bodrog vmegye történetének egész kiterjedésében való művelése. E cél elérése szempontjából a megye területén mind a jelenre, mind a múltra vonatkozó minden történeti mozzanatot figyelemmel kísér; az elszórva található ősi, ó- és középkori régiségeket ásatások, adományozás vagy ideiglenes átengedés útján múzeumában összegyűjti; a történeti romokat kellő felügyelet által a végpusztulástól megóvja; a hazai archaeologia és történettudomány művelése és megkedveltetése iránt mond szélesebb érdeklődést iparkodik ébren tartani.” A Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat múzeumának képes kalauza számadása szerint a XX. század első éveiben a gyűjtemény törzsanyaga 9970 éremből és régészeti emlékből, 1067 néprajzi, 84 képzőművészeti és kegyeleti tárgyból, valamint 806 könyvből állt. De vajon ma, száz esztendő elmúltával készült-e megőrzött kincseinkből olyan összefoglaló értékelés, amelyet a múzeumok ünnepén odatehetnénk a múzeumkert egyik asztalára? S bár tudom a választ, kérdezem ezt azért, mert régészeink, muzeológusaink és levéltárosaink nekem erről a seregszemléről nagyon hiányoztak.