2012. május 25., péntek

Ma Orbán, György, Márk, Gergely, Urbán napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Vajdasági magyar hősök

„A magyarok kiválóan harcolnak. Egyetlen esetet sem tudok, amikor egy magyar rosszul harcolt volna, jobban harcoltak, mint a szerbek – nem szöktek a frontról, ha kellett, hullottak, mint a legyek, aki meg elszökött – hát elszökött.”

A fenti idézet nem a XX. század első feléből származik, nem arról van szó, hogy az első vagy a második világháború során egy távoli utazó összehasonlította volna az egzotikusnak tetsző szerb és magyar katonákat. Az idézet az 1990-es évek elejéről való, amikor összeült Kis-Jugoszlávia Védelmi Tanácsa, s e mondatok ott hangzottak el a vezérkari főnök, Života Panić szájából. A szarajevói Dani hozta le a jegyzőkönyveket, s ezen az ülésen arról volt szó – miután már előrelátható volt, Nagy-Szerbiából semmi sem lesz –, hogy kire-mire lehet számítani, ha Horvátország „agressziót” követ el, és hogyan érvényesíthetné katonailag érdekeit a JSZK Bosznia-Hercegovinában is. Ekkor merült fel a kérdés, a szerbiai kisebbségek vajon harcba szállnak-e a jugó hadsereg oldalán, amire következett a válasz, hogy az albánok nem, a magyarok viszont – lásd fenn.

Panić pontosan tudta, hogy aki elszökött (emigrált), az már elszökött. Aki maradt, az meg kiváló ágyútöltelék, jobb is, mint a szerb. Sőt, harcosként dicsérte meg a magyarokat. Hogy szavai mennyire állják meg a helyüket, azt saját tapasztalataim nem teljesen erősítik meg. A háború idejében katonaként az ember mindenféle alakkal találkozott, hősködőkkel és gyávákkal is, jellemzően éles helyzetben aztán összeomlott az idege bárkinek, vagy éppen a tutyimutyinak mondott alakok állták meg leginkább a helyüket. Erről statisztikák nem létezhetnek, csak impressziók maradtak meg mindenkiben.

Panić mindenesetre nemzetkarakterológiai képet festett a vajdasági magyarokról: lojális, szófogadó, alkalmazkodóképes és egyébként bátor népcsoportként jellemzi, mely kész meghalni a hazáért, még ha az nem is a sajátja. Ennek igazságtartalmával azonban megint csak nem tudunk semmit sem kezdeni, olyan általánosítás ez, amit sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudunk. Ugyanakkor az effajta mondatok kerülnek be végül a történelemkönyvekbe. Gondolom, elsőre jó néhány nagymagyar szív dobbant meg az első bekezdés olvastán – csak a kontextust, a már történelminek is mondható szituációt nézve korántsem oly világos és pozitív ez a kép.

Hiszen a vajdasági magyarság (egyik) önképének szerves része az, hogy annak idején, épp akkor, amikor a fenti értekezlet zajlott, fellázadt a háború ellen, a tartalékosok nem tettek eleget a behívóknak. Mármost a szerb hadsereg főnöke azt mondja, az a magyar, aki viszont elment harcolni, jobb volt, mint maguk a szerbek. Egy ilyen zártkörű értekezleten ugyan miért hazudott volna társainak?

Panić már meghalt, sosem tudjuk meg, mire alapozta véleményét. Emlékszem, amikor kitört a boszniai háború, és komplett egységünk javát Krajinába vezényelték, az összes magyar önként jelentkezett a frontra, én is, de egy magyar tiszt engem visszatartott. Arra is emlékszem, hogy egy általános iskolai osztálytársam, akit mentális elmaradottsága miatt még a Néphadseregbe se soroztak be, önként jelentkezett valami szabadcsapatba, de oda sem kellett. Végül a horvátoknál kötött ki, a túloldalon, bátorságával tűnt ki, szerb hadifogságba esett, végül tábornoki rangban szerelték le a horvátok, miután kicserélték mint egyik legértékesebb harcosukat. Ezek (is) mi vagyunk.

Valami furcsa népség, furcsa tulajdonságokkal. Akik szeretnek hősködni, de szeretnek alkalmazkodni is. Akik a többségen belül szeretnek kitűnni, előretörni, de az egyéni lázadókat nem tűrik. Az egyéni hangot sem. A közösségi csordaszellem viszont jöhet. Avagy bégetni lehet sokat s hangosan – de csak a nyájon belül.

Az említett ülést a szerb nemzet atyja, a máig megfellebbezhetetlen tekintélynek számító akkori köztársasági elnök, Dobrica Ćosić vezette. Máig hódol előtte minden szerbiai politikai párt, ellene vajdasági magyar párt még fel sem mert szólalni. Pedig a jegyzőkönyvekből kitűnik, mire-mibe szánta a magyar kisebbséget is – a halálba, lehetőleg. De már erre is csak legyintünk – így van ez, ha egy író politikai funkciót kap. Lehet, hogy íróként még alkot jókat, de gondolkodó emberként végképp elvész. Marad valaminek a kritikátlan szolgálata – a népé, a hazáé, és általában a párté.

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.

Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...

N-a
Időjárás

Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.

1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.

2008
Nemzetközi Gyermeknap.

1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.

1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.

1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.

1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.

1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.

1963
Afrika napja.

1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.

1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -