Tehenek és emberek

Erős a gyanúm, hogy a sportolók már csak azért is örültek annyira az ajándéknak, mert a diplomatapasszussal mégis könnyebb átlépni a határt – például más sávba állhatnak, ha autóval jönnek-mennek, és persze a röptereken sem mindegy. Nem mintha a pénzükből ne futná bármire, VIP-váróra és limuzinra. A kényelmet ez a speciális útlevél is fokozza, nem is beszélve a büntetlenségről egyes esetekben. De a lényeg mégsem ez, hanem hogy a milliomos szerb sportolóknak ez még jelent is valamit, nem csak szimbolikusan. Praktikus. Csakhogy nekem például két hónapja sokkal gyakorlatiasabb a magyar személyi igazolvány, hiszen elfér a pénztárcában, nem gyűrődik, nem ütögetnek bele pecsétet, tehát nem pár évente kell majd cserélgetni, miután megtelt.

Ám mikor utazhat a szerb állampolgár majd effajta személyivel Európa-szerte? Meglehet, egy évtized múlva ez már természetes lesz, ám addig azt szemlélhetjük, hogy az országot, íme, már a sportolóknak kell képviselniük külföldön, a Külügyminisztériumban ezek szerint meg rájöttek, ők erre képtelenek, jobb, ha meg sem szólalnak. Majd a koszovói származású Ðoković visszadumálja Koszovót, neki talán elhiszik, hogy Koszovó tartomány Szerbia elidegeníthetetlen része. A külügyesek meg addig ütögethetik a labdát a négy fal közt, más dolguk úgysincs.

De nem csak ez mutatja, hogy Szerbia nem halad az EU-csatlakozás vagy egyáltalán a XXI. század irányába. Jól szemlélteti ezt az eleméri tehenek legeltetése körüli konfliktus. Az még csak hagyján, hogy kvázi-etnikai jellege is van, hiszen – ha jól értem – az őshonos szerbek, akik nem tegnaptól hajtják ki barmaikat a legelőre, csaptak össze az 1945 után betelepült boszniai nemzettársaikkal, akik sérelmezték az állatok okozta károkat és a teletrágyázott utcákat. Az eset ugyanis inkább azt bizonyítja, hogy az Európa (üres) éléskamrájának kikiáltott Vajdaság egyes részein még mindig az ún. extenzív, azaz külterjes gazdálkodás dívik (ahogyan a felosztást az iskolában tanultuk). Vagyis kicsi a ráfordítás – kicsapjuk a tehenet, amit talál, az az övé, oszt jó napot! Félreértés ne essék, értem én, hogy a kopár sziken nem lehet paradicsomot termeszteni, meg hogy az alpesi hegyoldalakban is pásztorkodnak még tavasztól őszig, de ott legalább a helyiek együttműködnek. Itt meg, miközben az EU-konform, korszerű termelésre történő átállásról olvashatunk nap mint nap a sajtóban, a biotermelésről és arról, hogy ebből mekkora bizniszt lehetne csinálni, addig Vajdaság közepén a tehenek közterületi viselkedése a vitatéma. Még jó, hogy vér nem folyt. Vagy petróleum, hisz itt érnek össze a csövek. Reméljük, a tehenek nem rágják szét azokat kínjukban, mert ha kifolyik a Pancsova felé tartó kőolaj, speciális ízű lesz a sajt is. Igaz, talán így el lehetne adni.

Budapestről nézve ugyanakkor van valami báj e rusztikus világban. Ahol a sportoló a nemzet élharcosa külföldön, ahol még összevesznek a tehénlegeltetésen is, és annak a mondásnak, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene, nem szimbolikus, hanem nagyon is valós jelentése van. Ahol két plusz napig tart a munka ünnepe – miközben a munkanélküliség csak azért olyan „alacsony”, mert aki tudott, elvándorolt vagy emigrálni készül.

Eközben – olvasom a neten, így persze az információ nem biztos, hogy igaz – a millió dollárokat kereső teniszező, aki folyton hazafiságával tüntet, mégsem Szerbiában adózik, hanem egy adóparadicsomban, hisz ilyenkor a hazánál mindig fontosabb a saját zseb. A família meg állami támogatást kap a családi teniszbiznisz építéséhez. A diplomataútlevél már csak hab a tortán, bár nyugaton már egy ideje ferde szemmel néznek azok birtokosaira is, mivel a szerbiai hatalom – nem csak Slobóé, de utána is – több mint tízezer ilyen útlevelet adott ki híveinek. Amiből meg sok van, az egyre kevesebbet ér.

Ma már persze az EU-ban az állatoknak is jár az útlevél. Csak remélem, hogy az eleméri tehenek is megérik majd ama ünnepélyes pillanatot, s úgy és oda bandukolhatnak legelni, ahogy és ahová kedvük tartja. Hiszen akkor lesz jó, ha az állatoknak is lesznek emberi jogaik.