Az szuper dolog, hogy a szurkolóknak az utóbbi időkben feledhetetlen pillanatokat, sikerélményt nyújtanak a szerb teniszezők. De hogy még nagyobb legyen a cirkusz – ha már a kenyér ára csak drágulni fog –, a külügyminiszter rátett egy lapáttal: diplomata-útleveleket osztogatott a neves sportolóknak, hogy ezután ők (is) képviseljék külföldön az országot, terjesszék annak jó hírét. Mintha lenne, persze. Előbb inkább meg kéne alapozni.
Erős a gyanúm, hogy a sportolók már csak azért is örültek annyira az ajándéknak, mert a diplomatapasszussal mégis könnyebb átlépni a határt – például más sávba állhatnak, ha autóval jönnek-mennek, és persze a röptereken sem mindegy. Nem mintha a pénzükből ne futná bármire, VIP-váróra és limuzinra. A kényelmet ez a speciális útlevél is fokozza, nem is beszélve a büntetlenségről egyes esetekben. De a lényeg mégsem ez, hanem hogy a milliomos szerb sportolóknak ez még jelent is valamit, nem csak szimbolikusan. Praktikus. Csakhogy nekem például két hónapja sokkal gyakorlatiasabb a magyar személyi igazolvány, hiszen elfér a pénztárcában, nem gyűrődik, nem ütögetnek bele pecsétet, tehát nem pár évente kell majd cserélgetni, miután megtelt.
Ám mikor utazhat a szerb állampolgár majd effajta személyivel Európa-szerte? Meglehet, egy évtized múlva ez már természetes lesz, ám addig azt szemlélhetjük, hogy az országot, íme, már a sportolóknak kell képviselniük külföldön, a Külügyminisztériumban ezek szerint meg rájöttek, ők erre képtelenek, jobb, ha meg sem szólalnak. Majd a koszovói származású Ðoković visszadumálja Koszovót, neki talán elhiszik, hogy Koszovó tartomány Szerbia elidegeníthetetlen része. A külügyesek meg addig ütögethetik a labdát a négy fal közt, más dolguk úgysincs.
De nem csak ez mutatja, hogy Szerbia nem halad az EU-csatlakozás vagy egyáltalán a XXI. század irányába. Jól szemlélteti ezt az eleméri tehenek legeltetése körüli konfliktus. Az még csak hagyján, hogy kvázi-etnikai jellege is van, hiszen – ha jól értem – az őshonos szerbek, akik nem tegnaptól hajtják ki barmaikat a legelőre, csaptak össze az 1945 után betelepült boszniai nemzettársaikkal, akik sérelmezték az állatok okozta károkat és a teletrágyázott utcákat. Az eset ugyanis inkább azt bizonyítja, hogy az Európa (üres) éléskamrájának kikiáltott Vajdaság egyes részein még mindig az ún. extenzív, azaz külterjes gazdálkodás dívik (ahogyan a felosztást az iskolában tanultuk). Vagyis kicsi a ráfordítás – kicsapjuk a tehenet, amit talál, az az övé, oszt jó napot! Félreértés ne essék, értem én, hogy a kopár sziken nem lehet paradicsomot termeszteni, meg hogy az alpesi hegyoldalakban is pásztorkodnak még tavasztól őszig, de ott legalább a helyiek együttműködnek. Itt meg, miközben az EU-konform, korszerű termelésre történő átállásról olvashatunk nap mint nap a sajtóban, a biotermelésről és arról, hogy ebből mekkora bizniszt lehetne csinálni, addig Vajdaság közepén a tehenek közterületi viselkedése a vitatéma. Még jó, hogy vér nem folyt. Vagy petróleum, hisz itt érnek össze a csövek. Reméljük, a tehenek nem rágják szét azokat kínjukban, mert ha kifolyik a Pancsova felé tartó kőolaj, speciális ízű lesz a sajt is. Igaz, talán így el lehetne adni.
Budapestről nézve ugyanakkor van valami báj e rusztikus világban. Ahol a sportoló a nemzet élharcosa külföldön, ahol még összevesznek a tehénlegeltetésen is, és annak a mondásnak, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene, nem szimbolikus, hanem nagyon is valós jelentése van. Ahol két plusz napig tart a munka ünnepe – miközben a munkanélküliség csak azért olyan „alacsony”, mert aki tudott, elvándorolt vagy emigrálni készül.
Eközben – olvasom a neten, így persze az információ nem biztos, hogy igaz – a millió dollárokat kereső teniszező, aki folyton hazafiságával tüntet, mégsem Szerbiában adózik, hanem egy adóparadicsomban, hisz ilyenkor a hazánál mindig fontosabb a saját zseb. A família meg állami támogatást kap a családi teniszbiznisz építéséhez. A diplomataútlevél már csak hab a tortán, bár nyugaton már egy ideje ferde szemmel néznek azok birtokosaira is, mivel a szerbiai hatalom – nem csak Slobóé, de utána is – több mint tízezer ilyen útlevelet adott ki híveinek. Amiből meg sok van, az egyre kevesebbet ér.
Ma már persze az EU-ban az állatoknak is jár az útlevél. Csak remélem, hogy az eleméri tehenek is megérik majd ama ünnepélyes pillanatot, s úgy és oda bandukolhatnak legelni, ahogy és ahová kedvük tartja. Hiszen akkor lesz jó, ha az állatoknak is lesznek emberi jogaik.
Csak a pontosság kedvéért, #8, szerb változatban is létezik a "dögöljön meg a szomszéd tehene", "neka crkne komšijina krava" formában...
Tudom is én, amikor először hallottam, hogy Novak is, Ana is Monacoban adóznak, én is fintorogtam ........ de az 1. hozzászólónak is igaza van, bár lennének még ilyenek!
kameloma ribizlit
- Budapestről ne szapuljunk, majd azt elvégzik az otthonmaradtak.
A dögöljön meg a szomszéd tehene meg inkább magyar vonatkozású, mint szerb. És nem etnikai jellegű a konfliktus attól, ha őslakos szerbek Boszniából bevándorolt szerbekkel kerülnek konfliktusba.
És mi a baj azzal, hogy legeltetik a tehenet? Inkább mondja el a pestieknek, hogy a tej a tehén tőgyéből van, nem a tescos dozban.
Szar is van az aszfalton bőven, főleg Pesten, kutyaszar. Arról tudósítson,
Olykor nekem is úgy tűnik, hogy Gyókó meg a többi teniszező "felfuttatása" egy nagyon ügyes országimázs-húzás volt. A diplomataútlevél, meg a pátriárka-kitüntetés viszont tényleg túlzás.(Olyan, mintha pl. az úszó Cseh Lacit, vagy Hosszú Katinkát, vagy világbajnoksága idején Talmácsi Gábort az esztergomi érsek tüntette volna ki...).
Lehet, hogy megmaradt pénzéből mégiscsak valahogy valakinek adózik vagy ad, csak nem köti az orrunkra...
Tehénügyben viszont az is eszembe jut, hogy hátha mégis ilyen az igazi tehéntartás, meg lehet, hogy finomabb tejet adnak, mint az EU-s "beistállózott" fajták...Meg az is, hogyha egy itteni magyar faluban próbálnának így legeltetni, akkor nem találnának-e mégis valami törvénysértőt benne?
de magyarból csak ötösöm volt
ötösöm is volt meg tizesem is
#1 Én azért ezel a hozzá állásal vitáznék.Nem is azzal amit leirt inkább azzal amit nem.Ugyebár ha kűlföldön adózik akkor kérjen már azoktol diplomata utlevelet is bármijen tiszteségesen dolgozott meg a pénzért.Azonban ha ott ezért nem jár semmijen kitűntetett diplomata útlevél akkor meg itt miért járna ?
Hanyasod volt matekból, Egyed?
megvan a legkisebb közös nevező: sikertelenségből fakadó irigység
ez köti össze a marxista balkáni tanarat a megalázott tanitványáva
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.
2008
Nemzetközi Gyermeknap.
1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.
1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.
1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.
1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.
1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.
1963
Afrika napja.
1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.
1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.