Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink
Percről percre | Mit szól hozzá? | Archivum | Normál nézet

Újabb kiváló előadások Péterrévén

VAJDASÁGI MAGYAR AMATŐR SZÍNJÁTSZÓK XVI. TALÁLKOZÓJA


A vasárnap délutáni program a bácskertesi Sturcz József Színjátszó Csoport Ének az esőben című musicaljével kezdődött, amit Molnár József azzal a céllal állított színpadra, hogy a fiatalok ebben a műfajban is kipróbálhassák magukat, a zene és a tánc terén is kibontakoztatva tehetségüket. Az előadás után Kőrösi István, az Újvidéki Színház színművésze kifejtette, olyan csapatról van szó, amely minden alkalommal irigylésre méltó fegyelmezettséget tud mutatni a színpadon, ráadásul mindig rendkívül igényes előadásokat mutatva be a rendezvény közönségének, ami idén sem volt másként. A zsűritag elmondta, egyes koreográfiákból hiányolta az átütő energiát. Brestyánszki Boros Rozália számára külön örömet jelentett az, hogy ezúttal musicalt állítottak színpadra a bácskertesiek, ugyanis szerinte az operett műfajában már elérték a lehetőségeikhez mérten legmagasabb szintet, ez a műfaj viszont egy teljesen új világot jelent számukra, ami tele van lehetőségekkel. Ágoston Pribilla Valéria a díszletet illetően kifejtette, kissé zavarták az előadásban látott művirágok, annál is inkább, mivel nagyon nehéz volt őket összekötni a filmes jelenetekkel, amelyeket egyébként nagyon ötleteseknek és eredetieknek tartott.

A vasárnap esti programban Tamási ÁronÉnekes madár című művét Lepár Ferenc rendezésében bemutató nagykikindai József Attila Színtársulat számára egyrészt a szöveg csodálatos nyelvezete, másrészt a humor és a drámai helyzetek keveredése, illetve az azok közötti egyensúly megteremtése tette kiemelten nehézzé a feladatot. A zsűri dicsérte a sokoldalú darabválasztást, amely mindig is jellemezte a nagykikindai csoportot. Brestyánszki Boros Rozália kiemelte, a szöveg rendkívül nagy feladat és óriási felelősség is egyben, majd hozzátette, nagyon fontos, hogy figyeljenek a nyelv ritmikájára: meg kell várni a pillanatok megszületését, tempóját, ritmusát is. Ágoston Pribilla Valéria elmondta, a csodálatos nyelvezettel megírt szöveg a jó alakítások esetében ragyogóan kifejezésre jutott. Szerinte a rosszat képviselő színészekből hiányzott a belülről való építkezés, ugyanakkor hangulatában, felépítésében, rendezői koncepciójában jónak tartotta az előadást. Kőrösi István felhívta a csoport figyelmét arra, hogy a negatív figurákból inkább a bohózati elemekre helyezték a hangsúlyt, a gonoszság felépítése viszont hiányzott belőlük, ám ha a gonosz nem eléggé gonosz, akkor a jó sem tud megfelelően kiemelkedni. A zsűri dicsérte a zeneválasztást is, végül azzal az üzenttel bocsátotta útjára a nagykikindai csoport tagjait, hogy ízlelgessék még a nyelvet, mert érdemes.

Hétfőn rendhagyó módon három előadást is láthatott a közönség. Délután három órától a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület mutatta be A gombosi resti című előadását. A produkcióban a resti zajos helyszíne adta meg az alaphangulatát annak a szerelmi történetnek, amelyet a közönség a pincérnő és a vándor szerelmi vívódása során végigkövethetett. Öt órától a nagykikindai József Attila Színtársulat Flóra színjátszó csoportja adta elő Az angol tolmács című, Párizsban, a szerelem városában játszódó, ugyancsak szerelmi történetre épülő darabját, fél nyolctól pedig a bácsfeketehegyi Soma Színtársulat Kékfény című, világunkra jellemző, napjainkban gyakran előforduló tanulságos élethelyzetet bemutató vígjátékát kísérhették figyelemmel a nézők.

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XVI. Találkozóján ma, kedden délután négy órától a Zentai Színtársulat A padlás előadását, húsz órától pedig a bácsgyulafalvi Vándor Társulat A nagy üzlet című komédiáját tekinthetik majd meg az érdeklődők a péterrévei művelődési házban. A belépés mindkét előadásra ingyenes.


Hozzászólások


Magyar Szó © 2009 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing ® interFEX