TOLLRAJZ
(Hosszútávfutó és kíntornász)
„Gond embernek lenni, igaz embernek meg kettőzött gond éppen. Igaz magyar embernek lenni pedig akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.” (Wass Albert)

Egy karikaturista, aki ráadásul még tiszteletbeli székely is
Művészünk a délvidéki szatirikus rajz szülővárosában, Nagybecskereken született 1952-ben, Szent Antal védenceként. Dél-bánáti tehát. (Valaha mi, dél-bánátiak voltunk a bácskaiak élce, célpontja…) Magyartanárnak készült, mégis újságíró és karikaturista lett. Mindannyiunk örömére. Nem feltétlenül hiánypótlás céljából, inkább a sokrétűség, a szerteágazó tehetségesség öröméből fakadóan. Tíz éven át az Újvidéki Televízió újságíró munkatársa volt. Lényegesebb azonban elmondanunk, hogy igazi pályáját elindító első rajza 1973-ban jelent meg az újvidéki Magyar Szóban. És hogy később nem állt meg e két műfajnál sem. Éleslátással párosult társadalombíráló természete miatt, gyermekkori pajtásokkal, az ugyancsak székelyi születésű Klemm Józseffel és Heinermann Péterrel 1989-ben kitalálták a Telepi Rádió című politikai kabarét, ami hideg zuhanyként hatott környezetünk meleg vízhez szokott, minden hájjal megkent politikusaira: akik akkor is felkészületlenek voltak, és maradtak a szatíra és a humor három fenegyereke ellen…
De hát ki ez az ember? Akinek rajzait valaha Székelykevén még napilapunk leghíresebb, leghírhedtebb népszerűsítője, Fakó Laci hordozta fakó biciklijén, ezekkel a lényegre törő szavakkal: Léphaft Palinak is benne van a karikatúrája! Imigyen népszerűsítve a Magyar Szót. Kicsoda ő, aki az elhanyagolt, anyanyelvében is ellehetetlenített és kiszolgáltatott szórványkát féltve, jelképesen mindig magához öleli feltétlen és örök hűség jelével a homlokán, és időről időre, ténylegesen feltűnik szórványmagyarságunk oszló-foszló perifériáin? Így például az emlegetett Székelykeve utcáin is, a valaha élénk, nagy társaságokat látott Lilka kocsmája előtt (itt portyáztak és pihentek meg egykor gyűjtögető, hírvivő útjaikon többek között Dudás Károly, Dormán László, Németh István, Matuska Márton…) vagy az Ifjúsági Otthonban posztoló társaságokban? És mindig nagyvilági derűt hordoz magával! Léphaft Pál, ne feledjük, a mi Tiszteletbeli Székelyünk! Hites felesége, Ambrus Edit is székelykevei. A székelykeveiek büszkék rá, és közéjük valónak tartják, mert még a falunkat is sokunknál jobban ismeri!
A Magyar Szó karikaturista kritikusa…
Ma már könnyen vesszük a zsenialitást… Napjában találkozunk Léphaft hatalmas intenzitású, lendületes karikatúráival, és meglepődöttségünk, rövid rácsodálkozásaink után, konzumáló hajlamunk gyakorlott reflexével, e bravúros grafikák pillanatok alatti kiélésével máris napirendre térünk fölöttük, máris tovalapozunk… Ha angyal suhan el mellettünk, észre sem vesszük…
Léphaft Pál rajzai és írásai manapság a Magyar Szóban, a Magyar Nemzetben, a Heti Válaszban, a Brassói Lapokban és még ki tudja, hány helyen jelennek meg. Egyéni kiállításai voltak Újvidéken, Verbászon, Kavillón, az Újvidéki Színházban, Budapesten, Szegeden, Zentán és Baján, és eddig négy nagyszerű, ámde komolytalan, karikatúrákat tartalmazó könyve jelent meg. A sor meg csak folytatódik…
1978 óta számos bel- és külföldi díjban részesült. Kitüntették már Újvidéken, nemzetközi karikatúrakiállításon, két ízben, Montrealban, majd jelesül: Belgrádban, Budapesten és Szkopjéban. 1997-ben Forum Képzőművészeti Díjat nyert. Egyik legszebb elismerése a határokon túl is ívelő tevékenységének: tavaly Európa-érmet érdemelt ki. Még „A mi városunk” elnevezésű magyarországi karikatúrapályázaton is díjat nyert. Ennyire komolytalan…
Góbés gondolkodásmódjával, gyors észjárásával és barátságos modorával a karikatúra műfajában gondosan megreformált kritikusi hangvételével is kitűnik. Nem lehet munkáit összetéveszteni a máséval. Boszorkánykonyhájának alapja a balkánias fűszerezés. Munkáit nézegetve mintha mindig lőporos hordón ülnénk, amely végül robban… és nevetés lesz belőle. Tiszta vonalaival írott szó nélkül is hajszálpontosan elmondja a véleményét. Igényesen, az örökkévalóságnak alkot…

„A karikatúra halálosan komoly publicisztikai műfaj, amely játékosan mondja el a súlyos dolgokat” – mondta valahol. Mennyire igaz: micsoda merészség kellett ahhoz, hogy a mély-kegyetlen háborús években a balkáni mészárosként elhíresült, elmebeteg és grandomániás elnököt, Slobodan Miloševićet, Szerbia akkori pöffeszkedő királyát – szégyenlős Vénuszként meztelenül ábrázolja! A mi Léphaftunk bravúros rajza előhírnöke volt a diktátor bukásának! Viszont akkoriban hőstette jószerivel felért egy rituális öngyilkossággal. Mindannyiunk nagy szerencséjére Ő ezt a kalandot mégis túlélte. A Napló hetilap megboldogult, tőlünk túl korán elbúcsúzó főszerkesztője, Keszég Károly, mielőtt még itt hagyott bennünket, Más-világ című írásában ékesen jellemezte nyakas karikaturistánk hitvallását: a rajz megrendelhető, de a gondolat nem!

Az egészben mégis a legszebb, hogy Léphaft Pál költői átéléssel, hozzáértéssel, különös gondoskodással és nagy szeretettel írni tud a délvidéki porba sújtott művésztársairól is. Kik közül a legszebben talán az ecseteihez és otthonos tájaihoz mindhalálig hűséges Fejes István tordai festőművészről, Vonal az udvaron című írásában:
„Legszebb vonalainkat a levegőbe rajzoljuk. Tökéletes mozdulattal és teljes szabadsággal. Ilyenkor sem a szem, sem a rajzfelület nem szab határt mozdulatainknak. Mire rajzaink a papíron vagy a vásznon később megjelennek, addig már számtalan ismert és rejtett erő mozgatja kezünket. Hosszú utat kell megtenni, hogy kezünk visszanyerje eredeti szabadságát.”
Feltétlen elkötelezettségével és hűségével Léphaft Pál a hosszútávfutók évtizedek óta zajló körkörös versenyének önmaga legyőzésének igényével is fellépő kitartó szereplője.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.
2008
Nemzetközi Gyermeknap.
1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.
1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.
1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.
1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.
1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.
1963
Afrika napja.
1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.
1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.