A nyolcvanas években született fiatalok nemzedékének – a mai 22 és 30 év közöttieknek – számtalan megnevezése van. Y generáció, azaz az X generáció utániak, millenárisok, mivel akik az ezredforduló táján lettek nagykorúak, internet-nemzedék, elveszett generáció stb. Térségünkben ez az a nemzedék, amely már nem emlékszik Titóra, amely nem vagy csak kevés ideig volt pionír, és amelynek gyerekkorát és tinédzser éveit közvetlenül vagy közvetetten a háborús konfliktusok, a gazdasági válság, a sorban állások, az infláció és az izoláció határozták meg. Ugyanakkor ez az a generáció, amely fiatalként már talán a szüleinél ambiciózusabban keresi az érvényesülés módjait, később alapít családot, mint felmenői, liberálisabb nézeteket vall, sokkal jobban értesült, emancipáltabb, és némileg már részt vehet az oktatási és munkaerőpiac nemzetközi trendjeiben, utazhat külföldre, s ha nehezen is, de akár el is költözhet, egyszóval az előző nemzedéktől talán mobilisabb és motiváltabb.
Ez az a generáció, amelynek ifjúságát az ösztöndíj- és álláspályázatok böngészése jellemzi. És amelynek tagjai legalább három nyelven beszélnek, általában két magisztrátusuk és egy doktorátusok van vagy lesz hamarosan, minden lehető kurzuson és szemináriumon részt vettek, hogy képezzék magukat és növeljék jövendőbeli esélyeiket, de legkésőbb 30 éves korukra rájönnek, hogy jobban tették volna, ha hagyják a tudományos ambícióikat, és kitanulnak egy szakmát. De ilyenkor általában késő, mert az Y generáció tagjai csak egy dolgot tanultak meg jól: tanulni. A munkaerőpiacon az értékük nulla, mert az egyetemek egyre csak toborozzák és termelik az újabb és újabb – főként társadalomtudományi – szakembereket, akik közül csak nagyon kevésnek sikerül valóra váltani mindannyiuk álmát, az egyetlen lehetséges szakterületen belüli pályát, hogy egyetemi oktatók legyenek, és részt vegyenek a fiatal ambiciózus társadalomtudományi szakemberek további termelésében. Álom ide vagy oda, a valóság az, hogy ezeknek a társadalomtudományi szakembereknek általában egy alig fizetett nyugat-európai gyakornokság a csúcsa valamilyen bürokratikus intézményben, miközben éveik nagy részét vagy valamelyik európai nagyvárosban szűkös lakásokban, több magukhoz hasonló lakótárssal együtt tengetik, vagy otthon, szüleik házában, gyerekkori szobájukban ülnek a számítógép előtt, és álláshirdetéseket böngésznek.
Vitatható, hogy ki a hibás. Maguk az Y generációsok, mert nem látták át a helyzetet, és gondolták át jobban, amikor pályát választottak? Szüleik, mert nem térítették jobb belátásra csemetéiket, ahelyett hogy még egy diploma megszerzésében támogatták őket? Az egyetemek, mert a szemmel látható expanzió és a diplomák elértéktelenedése ellenére fönntartják a rendszert, sőt egyre több fiatalt engednek bejutni a felsőoktatási intézményekbe? A munkaadók, mert lehetőséget sem adnak a fiataloknak, hogy bizonyítsanak, illetve éhbérért dolgoztatják őket három oklevelük ellenére? A társadalom, mert ilyen lehetetlen föltételeket teremtett, és semmit sem tesz, hogy a helyzet megváltozzon?
Az érintetteket vigasztalhatja, hogy máshol sem sokkal jobb a helyzet: a 20 és 30 év közöttiek munkanélküliségének aránya 40 százalékos Spanyolországban, 30 százalékos Olaszországban, 20 százalékos Franciaországban, Nagy Britanniában pedig 2,5 millióan lézengenek. Reményt kelthet az is, hogy látva a 2008-as görögországi egyetemista lázadást, a tavalyi olasz és angol, de akár a szerbiai megmozdulásokat is, valami talán megváltozik hamarosan. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy ezek közül a tüntetések közül egyik sem hozott látványos eredményeket. Addig is talán megéri még egy képzést elvégezni.
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: szombaton mérsékelten borús, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A reggeli hőmérséklet 11 és 13, a nappali 22 és 24 fok között ingadozik.
Az ország területén: is mérsékelten borús időre számíthatunk, délután a keleti és a déli országrészekben záporok alakulnak ki. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, hajnalban 9–15 fokig, nappal 17–24 fokig melegszik fel a levegő.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap az északi országrészekben mérsékelt borulás, Szerbia többi része felett borult lesz az ég, esik az eső. Vasárnap este mindenhol felszakadozik a felhőzet, hétfőn mérsékelt borulás, délen és nyugaton eső várható. Kedden és szerdán is esős napban lesz részünk, a csapadék szerdán délután szűnik meg.
Európában: ma a kontinens nyugati részeiben eső, a Balkán-félszigeten és Kelet-Európában mérsékelt borulás, záporok, zivatarok. Nagy-Britanniában szeles időjárás, a kontinens legtöbb országában 16 és 27 fok között ingadozik a nappali csúcshőmérséklet.
1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.
2008
Nemzetközi Gyermeknap.
1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.
1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.
1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.
1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.
1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.
1963
Afrika napja.
1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.
1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.