Egy „komolyan vett” rendezvény

Természetesen az „ezüstnyílnak” is volt egy fesztiválzenekara: a Dulics Tímea, Szvetnyik Margit, Rákai István összetételű Hands up! trió, amely szerb és magyar etnogyökerekből merítő, kellemes muzsikájának köszönhetően rövid idő alatt saját rajongói bázisra tett szert.

A fesztivál legfontosabb része azonban továbbra is a tényleges kultúrcsempészet volt, ami pénteken és szombaton folyt a „szürke villámon”. Október 8-án a szegedi vasútállomás restijében gyűlt össze nagyjából 60–90 érdeklődő, hogy meghallgassa Danyi Zoltán, valamint az 1989-ben született, ám máris több elismeréssel kitüntetett elsőkötetes szegedi költő, Lázár Bence András verseit. Még szintén szilárd talajon olvasott egy vonatos történetet Bébikommandó című novellagyűjteményéből Debreceni Boglárka, majd az egykori Telep Csoport tagja, a Junior Prima és Artisjus-díjas Krusovszky Dénes mutatta be néhány szövegét Elromlani milyen című verseskötetéből. A sínbuszon Szilasi László Szentek hárfája című regényéből hallgattunk részleteket, ezt a könyvet egyébként Rotary Irodalmi Díjra jelölték, és éppen lapzártánkkor dől el, hogy övé lett-e az elismerés. Beszédes István zentai költő-szerkesztő is felolvasott néhány verset, később pedig a – többek között – József Attila-díjas Térey János következett.

Szombaton reggel aztán a népes társaság visszaindult Szegedre, a szabadkai vasútállomásra pedig megérkeztek a szerb szerzők is. Felolvasott Bojan Samson, Petar Miloradović, Danica Pavlović, de a legtöbben persze az Orcsik Roland által hirtelen felindulásból „szerbiai Homérosznak” nevezett Svetislav Basarára voltak kíváncsiak, aki NIN-díjas legutóbbi kötetéből, a Timp Kiadó jóvoltából immár magyarul is olvasható Parkinson-kór: a kezdet és a vég című regényből szemezgetett. A sínbuszon a Sinkó- és Híd-díjas Böndör Pál olvasta fel pár régebbi versét, majd Domokos Tamás mutatta be Pornoid Android című kötetét.

Annyi biztos: a fesztivált egyre komolyabban veszik. Ezt nem a felvonultatott szépírók számából ítéltem meg, hiszen ők eddig is előszeretettel mondtak igent a SÍN-TÉR Kulturális Egyesület meghívására, inkább a részvevő „műélvezők” sokaságából, na meg abból a különleges figyelemből, ami a rendőrség és határőrség részéről tapasztalható a fesztiválozók irányában. Tapasztalataim szerint ugyanis viszonylag ritkán buzdítják gyorsabb csempészésre a magyar határon az embert az őrszemek, de szerb oldalon sem gyakori eset, hogy „telerajzolt” vállpántú elöljárók ellenőrzik az útleveleket, és viccelődnek kedélyesen a cigaretta (meg)szívó írókkal. A főszervezőknek (Kollár Árpádnak és Orcsik Rolandnak) üzenem: hát fiúk, lassan felnő a fesztiválotok!