Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
A Jobbik politikusa becsületsértés címén bocsánatkérést és anyagi jóvátételt követel
Három évvel ezelőtt Sass László szabadkai lakos a Magyar Szó Közös Íróasztalunk rovatában megjelent levelében Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egykori vezetőjét Gyurcsány emberének nevezte. A megjelentetett írás miatt akkor Toroczkai László becsületsértési pert indított, amely tegnap folytatódott a Szabadkai Alapfokú Bíróságon. Az érintetteket az eljárás után kérdeztük, hogy mit várnak a per végkimenetelétől.
A felperes Toroczkai László azt várja, hogy Sass László alperes a Magyar Szóban tegye jóvá becsületsértő írását, illetve a felmerült költségeket térítse meg. Sass László viszont abban bízik, hogy felmentik a vád alól és ekképp bebizonyosodik igaza.
– Három évvel ezelőtt a Magyar Szó Közös Íróasztalunk rovatában megjelent olvasói levélben Gyurcsány ügynökeként szerepeltem. Ha jól emlékszem, azt írta Sass úr, hogy egy olyan fiatal voltam, akiben reménykedett a magyarság, közben én aprópénzért eladtam magam a Gyurcsány-kormánynak. Ezt bárhol írják meg, Los Angelesben, Erdélyben vagy a Délvidéken, nem fogom lenyelni. Úgy látom azonban, hogy Sass úr belátta, az, amit akkor írt, helytelen volt. Pillanatnyilag a Jobbik Csongrád megyei listavezetőjeként indulok az őszi választásokon és remélhetőleg november 15-én már képviselőként leszek jelen a tárgyaláson. Politikai hovatartozásomat ez nyíltan szemlélteti – nyilatkozta lapunknak Toroczkai László.
Sass László lapunknak elmondta, hogy a Kapu című folyóiratban olvasott egy leleplező cikket Toroczkai Lászlóval kapcsolatban, és úgy vélte, hogy egyes megállapítások helytállóak. Ezeket a megállapításokat jelentette meg lapunk Közös Íróasztalunk című rovatában, arra számítva, hogy az írással felfedi a fiatalok előtt, miért ne kövessék a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét.
– A cikk megjelenése után, 2007 áprilisában Toroczkai László perrel fenyegetődzött, majd novemberben meg is tette a jogi lépéseket. A per azóta is tart, hiszen Toroczkait kitiltották Szerbiából. A peres eljárás során azt követelte, kérjek tőle bocsánatot, amire hajlandó is lettem volna. Ugyanakkor kiderült, hogy pénzért is perelni fog. Ekkor ügyvédet fogadtam, aki azt tanácsolta, ne kérjek az újságban bocsánatot. A mai tárgyaláson például 1000 eurót követelt tőlem, de nincs ennyi pénzem. El is napolták novemberre a tárgyalást. Ha bántják szavaim, miért nem perelte be a forrásújságot is? Csak hírnevet akar csinálni magának – vélekedett Sass László.
Kedves Sass László! A kérdéseinek egyes részére valóban nehéz feleletet adni, mert: - a folyamatban levő bírósági ügyek elbírálásába a pontos tényállás alapos ismerete nélkül nehéz beleszólni, - ön nem mellékelt egy linket, arról az írásáról, ami most a becsületsértési per tárgya. Néha egyetlen szóért is felelősségre lehet vonni a szerzőt, és bűnösnek nyilvánítani. Néha, "a szabad mérlegelést" túlzottan is tágan értelmezik egyes bírók, és azután csak a felsőbb bíróság, vagy senki sem szolgáltat már igazságot. Mindenesetre ha nem a politika, hanem a jog szerint fog eljárni a bíróság, akkor én Toroczkainak adok (a nem teljes tényállás ismeretében) nagyobb esélyt. Ha az ön, és az ön ügyvédje logikáját fogadnánk el, akkor most mi, a Magyar Szó olvasói, is jónéhányan megvádolhatnánk Toroczkai urat, - mert ezt meg azt olvastuk róla itt, vagy ott... A kérdésével pedig, hogy akkor Toroczkai úr, miért nem perelte a Kaput is, talán nem is kellene foglalkoznia. Önnek sem, meg nekünk sem. Unokáimnak, néha megengedem még azt is, jókedvemben, hogy a füleimet is meghuzigálják. Önnek nem engedném meg! Ami pedig az utolsó tárgyaláson ezer euró volt, az a következő tárgyaláson már biztosan több lesz. Toroczkainak lesznek útiköltségei is, ügyvédi költségei is, elmulasztott jövedelme, napidíja, s.t.b. Az ön ügyvédjének pedig, a jelen esetben, az az érdeke, hogy önök minél tovább pereskedjenek! Mellesleg a bíróságnak is. Próbáljon meg túltenni a büszkeségén, és inkább peren kívüli egyezséggel, és egy nyilvános bocsánatkéréssel pontot tenni az ügy végére.
#16 Szerintem csak azért kerül az Ön esetében peres ügyre sor, mert a többiek nem ragaszkodtak a bizonyíthatatlan állításukhoz. Vagy ha jól értem Ön azt akarja mondani, hogy csak és kizárólag idézte a Kapu cikk egyes részeit, mindenféle kommentár nélkül, tehát semmi köze hozzá, nem fűzte hozzá a helyeslését? Mert ha mégis, akkor lényegében egyetértett és nyilvánosan kiállt azon állítások mellet, amik ha sértőek de bizonyíthatóan igazak, akkor azok és jöhet az érintett perelni, Ön nyerni fog. Ha viszont sértőek és nem bizonyítható hogy igazak, akkor veszíteni fog. Ez van.
Nekem az a tanulság ebből, hogy olyan dolog mellé ne álljak, amiről nem vagyok meggyőződve hogy igaz, főként akkor ha becstelenség az a dolog, mert az egy igen súlyos vád. Gondolom Önnek se esne jól, ha olyasmivel vádolná valaki/valakik nyilvánosan, amit saját maga is a szemétség netovábbjának tart és elvárná hogy megbűnhődjön az illető. Persze lehet lehet kegyes és megbocsájtó is, ha az illető is beismerné hogy hibázott...
A Kapu hitelességéről és tárgyilagosságáról (amely ugyan egy időben valóban színvonalas folyóirat volt, de aztán sajnos züllésnek indult) csak annyit, hogy az olvasók hátat fordítottak neki és megszűnt.
Toroczkai az egész magyarországi nemzeti oldal emblematikus figurája (sokak szerint hős). Egy ilyen embert gyurcsányistának nevezni bizonyíték nélkül (egy jelentéktelen cikk három passzusára hivatkozva), hát nem is tudom... sértő szándék nélkül akár ostobaságnak is minősíthetnénk.
Sass úr kedvenc témája a Fidesztől jobbra levők sorozatos összemosása holmi gyurcsány félékkel.Mindezt sajátos,megalapozatlan érvrendszerrel alátámasztva.A "fiatalság megmentése érdekében" egyéni véleményét tényként közli,nem számolva a következményekkel(2007 óta változatlanul)A számos bölcsesség után végre eljött a bizonyítás ideje...
Csata után én is okosabb vagyok, bár még mindig nem értem, hogy miért akar csak tőlem pénzt, miért miért nem pörölte azokat akik elsőnek írtak a színeváltozásáról? A kapu nagyonsok eset, esemény leírásával bízonyitja Toroczkai kettős játékát, gyurcsányal is összehasonlítsa, amelyekből én csak három passzust másoltam át, megjelőlve, hogy ezt a Kapuból vettem át. Az újság eredeti példánya a bíróságon van, amiről még eddig (a majd három év alatt) nem esett szó, most még csak ott tartunk, hogy kérjek bocsánatot, és fizesek ezer eurót. Hogy kinek van igaza, ki nyer én ezt még nem látom olyan tisztán, mint egyes hozzászólók. Annyit tudok, hogy az idő mindenre megadja majd egyszer az igaz választ...
#8 Meg nemcsak azért mert többször is meginterjúvolta a Kapu, hanem ahogy Sass úr állítja: "Novák Előd viszont kért helyreigazítást, amit a Kapu azonnal le is közölt.". ami fölér egy bocsánatkéréssel, tehát annak beismerésével, hogy valótlan állítás volt az a bizonyos cikk kapcsán. Ezt Sass úr és a Magyar Szó (amely bár szerintem nem köteles ilyesmire, de jóindulatból megtehette volna) is elmulasztotta. Azt nem értem, hogy miért nem csak jogtechnikai kérdésekben konzultált Sass úr az ügyvédjével, mert szerintem úgy jobban járt volna.
Szerintem egy Toroczkai kaliberű egyén számára nincs nagyobb sértés, mint hogy valaki Gyurcsány emberének nevezze. Biztos nem pereskedne, ha Sass vagy bárki más hevesen bírálta vagy akár pocskondiázta volna (nyilván hozzászokott), de számára ez a "gyurcsányozás" lehetett a felső határ.
Sass is pereskedne, ha valaki a szerb rezsim spiclijének nevezné. Vagy nem?
...ez a Gyurcsány tényleg veszélyes ember volt...azt tervezte, hogy vajdasági fiatalokat eszik reggelire...
...szerintem egy Torockaitól nem kell bocsánatot kérni...elég baj ő nekünk...s nagyon jó helyen van...
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.