2012. február 4., szombat

Ráhel, Csenge, Jára, Jarmila, Johanna, Andrea napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Hivatalos nyelv lesz a montenegrói

A hónap végéig módosul a Kishegyesi község statútuma – Harminc év óta a második új csatorna Vajdaságban – A kishegyesi községi képviselő-testület ülése

A képviselő-testület ülésén (Fotó: Papp Imre)
A képviselő-testület ülésén (Fotó: Papp Imre)

Öttagú jogászbizottságot bízott meg a kishegyesi képviselő-testület szerda esti ülésén azzal, hogy nyolc napon belül dolgozza ki a község statútumának módosítási vázlatát, amelybe az érdeklődők betekintést nyerhetnek a hónap folyamán.

A testület a Pál Károly elnökletével megtartott ülésén úgy határozott, hogy a statútummódosítást legkésőbb szeptember 30-ig elvégzi.

A kezdeményezést a Szerbiai Montenegróiak Krstaš Egyesülete nyújtotta be, s mint az elnöklő hangsúlyozta: egészen biztosan vannak ellentétes vélemények is, legtöbben úgy gondolják, hogy támogatni kell a kezdeményezést és majd az idő mutatja meg indokolt volt-e a lépés vagy sem.

A testület határozatot hozott a Moholi út kiépítésének tervéről, beleértve annak az észrevételnek beépítését, amely arra vonatkozott, hogy az útépítésben bármilyen formában érintett területeket fel kell sorolni a tervben. Határoztak a Kúla–Kishegyes csatorna kiépítésének tervéről is. Mint Csóré Róbert polgármester bevezetőjében mondta, ennek a csatornának a tervek szerint még 1991-ben el kellett volna készülnie, de az ismert események miatt ez is elmaradt. A csatorna a kúlai község határáig már kiépült, a kishegyesi kataszteri községben húzódó résszel sem lesz baj, mert a komaszáció idején államosították a csatorna nyomvonalát. A nagyállomástól a Potok határrészig viszont szeghegyi területen megy és állami és magánparcellákat is érint. A csatorna a szeghegyi benzinkút mellett keresztezi az egykori nemzetközi utat és éri el a Krivaját és Potokot, ahol mesterséges tavat létesítenek. A tervről szólva Hallgató Imre képviselő, a DTD Krivaja részlegének igazgatója elmondta, hogy harminc év óta ez a második csatornaépítés Vajdaságban. Korábban az Orom–Csík csatorna épült meg. A kishegyesi községben 10 kilométeres szakaszon halad keresztül és jó lehetőséget kínál az öntözéses gazdálkodásra.

A testület elfogadta a bajsai radarközpont jelentését az idei jégvédelemről, valamint az állami földek bérbeadásával foglalkozó bizottság jelentését a június közepén lebonyolított bérbeadásról. A testület döntése alapján a Községi Tűzvédelmi Alap igazgatói bizottságában Sárándi Isvánt Molnár Róbert váltja fel, az Út- és Telekügyi Közvállalat igazgatói bizottságának új tagja Juhász Attila lett. Az Ifjúsági Iroda új koordinátora Sándor István lett.

Hozzászólások (48) Szóljon hozzá Ön is!
2010. szeptember 13. 08:11 | #47

Miért nem tudja az újságíró a komaszáció szó magyar megfelelőjét? Vagy a lektor? De elfogadnám a szerkesztőt is!

...
2010. szeptember 12. 21:32 | #46

#45... Látva az ön tehetségét, meg a jácintét... beláttam mire képesek....de mennyire

2010. szeptember 12. 21:26 | #45

Ezt ön feltételezi csupán, tisztelt 43-as, vagy tapasztalatból beszél?

2010. szeptember 12. 21:06 | #42

Szerintem nem önmagammal beszélgetek, habár megtehetném... Szegény Jácintot a moholi kanyarért letörölték. Pedig az egy valós dolog. Mi Moholiak tudjuk, a többiek meg majd megtanulják.

...
2010. szeptember 12. 21:02 | #41

Mi lelt Pesta ? Önmagaddal beszélgetsz ?

2010. szeptember 12. 20:55 | #40

Attól azért egy kicsit odébb, a szemafor környékén, de nem a temető felé...

ZAM
2010. szeptember 12. 19:45 | #30

#29 - no és kit érdekel az, hogy ön csak a Dacsiccsal és a Nikolittyal tudhat dicsekedni

2010. szeptember 12. 19:36 | #29

Matijával, én az ön helyében, tisztelt ZAM nem dicsekednék. Zentai barátaim szerint, az új demokratikus, de nem demokrata, városvezetés meg fogja ünnepélyesen fosztani Matiját a díszpolgári címétől. Az ön felsorolásában egyetlen érdemes magyar nemzetiségű polgárt sem találni! Még Thurzó Lajost sem tartja elég jónak?

2010. szeptember 12. 19:23 | #27

Kentek lenne 26-os a díszpinty, vagy a Mátyásra tetszett célozni?

ZAM
2010. szeptember 12. 19:19 | #26

#25 - irígykedik, irígykedik .. A rút kiskacsábol egy szép hattyú lett a mesében, ..... de hiába, a csúfpolgárból sosem lesz Díszpinty


Oldalak: 1 , 2 , 3
KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.

Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.

Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.

Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.

A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

2000
A rák világnapja

1926
Dorogon megszületett Grosics Gyula labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja.

1946
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszteri feladatok ellátásával Nagy Ferencet bízta meg, aki tisztségét 1947.05.30-ig töltötte be.

1573
Megszületett Káldi György jezsuita bibliafordító, aki a Vulgata alapján elkészítette az első teljes, magyar nyelvű római katolikus bibliafordítást.

1881
Megszületett Kliment Vorosilov szovjet marsall, politikus.

1893
Megszületett Juhász Kálmán János gépészmérnök, egyetemi tanár. Kutatási területe a motormechanika volt.

1912
Megszületett Macskássy Gyula rajzfilmrendező (Gusztáv sorozat).

1938
A hadsereg élére lépett Hitler, és megalakította a Wehrmacht Oberkommandót.

1979
Meghalt Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó.

1991
Megalakult a Magyar Írókamara.

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -