Ráhel, Csenge, Jára, Jarmila, Johanna, Andrea napja
Szabályos magyar mondat, de nem vagyok benne biztos, hogy közülünk mindenki megérti.
Legkevésbé talán a begyepesedett agyú nagymamák, akik az unokáik szemében és nyelvén nagyikká rövidültek és szelídültek, akiknek a sütőjéből finomabbnál finomabb sütik kerülnek az asztalra.
Már az eddigiekből is sejthető, hogy olyasmibe ártom magam, amihez nem értek.
Nyelvészkedem.
Tartok az íróasztalomon – mert nekem ez is van! – egy külön noteszt, amibe számomra érdekes szavakat, kifejezéseket gyűjtögetek. Itt van legelsőnek a lábtörlővas, amit egy Fekete István versből halásztam ki. Tudom micsoda, sőt gyűjtöm is. Aztán Csépe Imre szavai: Jaganc, compók, drutva, rudalló kötél. A négyből csak kettőt értek. E vajon ma hány húszéves legény vagy ifjú kolléga tudja mi az a rudalló kötél? Ők inkább csak az iszapzenét ismerik és a plázakultúrában jártasak. De vajon a vadászokon, céllövőkön, s egyéb fegyverforgatókon kívül ki tudja, mi az a gurulatív lövedék? Hadd áruljam el: fáradt golyó. Mert azt is feljegyeztem, beírtam a noteszomba. És még ezer meg ezer másikat. Mintha létre akarnám hozni a különös szavak szótárát. Mert szeretem a szótárakat, van is belőlük jócskán, még az etimológiai is és természetesen a szűkebb páriánkban készültek, a Penavin tanárnőé, Sillig tanár úré és a többieké.
Nélkülözhetetlen segédeszközök ezek olyan valaki számára, aki a szavak összeillesztgetésére vállalkozott. Vagy vállalkozni szeretne.
Nem tudom, kinek a száján buggyanhatott ki elsőnek a tésó, ami állítólag a testvér szavunkból származik és testvért is jelent. Emlékszem, édesanyámék családjában ez szinte szent szónak számított. Heten voltak testvérek, sohasem a nevükön üdvözölték, szólították meg egymást, hanem így: testvér. Érdekes, hogy a ma növekvő kamaszoknak alig van testvérük, a tesó szavunk – szavuk! – mégis igen elterjed már nem csupán a szépirodalomban, tévében, rádióban, de a tanyavilágban is. (Amikor a mozi szavunk kitalálódott – Szép Ernő volt a keresztapa? – mozgóképszínház se túl sok volt, később terjedt el, az új nevével együtt.)
Milyen szép magyar neve volt például az oboának is: hangosfa! Ki merné ma leírni?
A vacsora szavunk (vecsera?) viszont mind gyakrabban leíródik, elhangzik „magyarított” formájában: vacsi lett belőle. Terjed is, mint a parlagfű.
Van tehát „vevő” ezekre az újdonsült szavakra, de nem mindegyik bír csáberővel.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.
Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.
Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.
Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.
A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
2000
A rák világnapja
1926
Dorogon megszületett Grosics Gyula labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja.
1946
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszteri feladatok ellátásával Nagy Ferencet bízta meg, aki tisztségét 1947.05.30-ig töltötte be.
1573
Megszületett Káldi György jezsuita bibliafordító, aki a Vulgata alapján elkészítette az első teljes, magyar nyelvű római katolikus bibliafordítást.
1881
Megszületett Kliment Vorosilov szovjet marsall, politikus.
1893
Megszületett Juhász Kálmán János gépészmérnök, egyetemi tanár. Kutatási területe a motormechanika volt.
1912
Megszületett Macskássy Gyula rajzfilmrendező (Gusztáv sorozat).
1938
A hadsereg élére lépett Hitler, és megalakította a Wehrmacht Oberkommandót.
1979
Meghalt Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó.
1991
Megalakult a Magyar Írókamara.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.