2012. február 4., szombat

Ráhel, Csenge, Jára, Jarmila, Johanna, Andrea napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Nagyberuházások Óbecse községben

A tartományi alapból közel 230 millió dinárt kap az önkormányzat

A Péterréve–Óbecse közötti útszakasz egy részének javítását már megkezdték A Péterréve–Óbecse közötti útszakasz egy részének javítását már megkezdték

A Tartományi Nagyberuházási Alap júliusban 229,5 millió dinárt ítélt meg Óbecse községnek, amivel több kiemelt jelentőségű projekt indulhat el a közeljövőben vagy kaphat új lendületet. Ezek közül is stratégiai jelentőségű a gyógy- és élményfürdő kiépítése, aminek előfeltétele egy geotermikus kút fúrása, amit még 2008-ban tervezett elvégezni a község – most erre a célra 40 millió dinárt ítélt meg az alap.

Mintegy 52 millió dinárt az önkormányzat a vízellátási problémák enyhítésére fordít:

– Az utóbbi időkben Péterrévén komoly erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy enyhítsünk a vízellátási gondokon. Tavaly 16 millió dinárért két „fehér” (ipari) vizes kutat kapott a falu, most ezeket összekötjük egymással és a kiépült körgyűrűvel Péterréve a vízművek által is kezelhető vízhez fog jutni. Bácsföldváron is lesz még egy új, „fehér” vizes kút, Óbecse pedig két ivóvizes kúttal lesz gazdagabb – mondta el sajtótájékoztatón Knézi Péter polgármester.

Újabb utcák aszfaltozására is lesz pénz, mégpedig 85 millió dinár, ebből 29 utca lesz kibetonozva a községben: elsősorban Péterrévén örülhetnek ennek a lakosok, Bácsfölváron is lesznek munkálatok, Óbecsén pedig az Újfaluban és Alsóvároson lesz betonozás. 16,9 millió dinár értékben három, már aszfaltozott utca burkolatát is fel lehet majd újítani, Óbecsén a Petőfi Sándor utca, Bácsföldváron a Szenttamási út, Péterrévén pedig a Gavrilo Princip utca újul meg. Két óbecsei iskola sportpályájának és udvarának a rendezésére is sor kerülhet majd, a Petőfi Sándor Általános Iskola 1,6 millió, a Samu Mihály Általános Iskola 1,4 millió dinárt kap erre a célra. Pénzhiány miatt az iskolakezdésre nem sikerült befejezni a dreai Kézenfog-lak iskolát, erre most 7,6 millió dinár jutott.

A péterrévei kultúrotthon tetőszerkezetének a felújítása elérkezett a 2. szakaszához, 1,9 millió dinár költhető a cserére, de a falu közvilágításának a felújítása is elkezdődhet, amire 2,9 millió dinárt lehet majd fordítani.

2008-ban ítélt meg az alap 10 millió dinárt az óbecsei Than fivérek szülőházának a felújítására, de a tartomány által kiírt közbeszerzési eljárás csúszása miatt ennek a projektnek a végrehajtása csak most kezdődhet el, a kivitelező várhatóan a jövő héten kezdi meg a munkálatokat. A Than emlékházra a község további 20 millió dinárt kapott – a polgármester reményei szerint ebből az összegből az egész beruházási ciklust be lehet majd fejezni.

A beruházások megvalósulásának az ütemezéséről szólva Knézi Péter elmondta: a közbeszerzések kiírásától függően az idén várhatóan a geotermikus kút fúrását tudják megkezdeni, valamint az új utak aszfaltozását szeretnék még az idén elvégezni.

A polgármester egyéb, közérdeklődésre számot tartó projektről is beszámolt: hétfőn megkezdődött a Péterréve és Óbecse közti út rekonstrukciója, a 3 kilométeres szakasszal október közepén készül el a kivitelező, és a munkálatokat remélhetőleg tavasszal befejezik. A kishegyesi út 2,9 km-es, betonburkolat nélküli szakaszára is már megvan a kivitelező, így a napokban elkezdődhetnek a 19 millió dinár értékű munkálatok, amelyeket az állami földek bérbeadásából befolyó összegből tervez kifizetni a község. Ehhez azonban az is kell, hogy a PIK Bečej Mezőgazdasági Kombinát törlessze több mint 80 millió dináros tartozását az önkormányzat felé.

A nagyberuházási alap még 2008-ban ítélt meg 30 millió dinárt az óbecsei vízvezeték-hálózat felújítására, ennek a projektnek a 2. fázisa 15 millió dinár értékben a napokban kezdődött el, és a Hajduk Veljko, a Dózsa György, a Pece Ferenc és a Čarnojević utcákat érinti. Az ipari zóna 124-es blokkjában rövidesen kiépül 4 trafóállomás is, ezzel pedig további 26 hektárt lehet beruházásokra biztosítani.

A polgármester arról is beszámolt: szeptembertől 530 diák kap utazási támogatást az önkormányzattól, 409 diáknak 30, 116 tanulónak pedig 40 százalékos térítést biztosítanak, míg 5 diák 3 kísérővel 100 százalékos támogatásban részesül.

KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.

Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.

Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.

Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.

A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

2000
A rák világnapja

1926
Dorogon megszületett Grosics Gyula labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja.

1946
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszteri feladatok ellátásával Nagy Ferencet bízta meg, aki tisztségét 1947.05.30-ig töltötte be.

1573
Megszületett Káldi György jezsuita bibliafordító, aki a Vulgata alapján elkészítette az első teljes, magyar nyelvű római katolikus bibliafordítást.

1881
Megszületett Kliment Vorosilov szovjet marsall, politikus.

1893
Megszületett Juhász Kálmán János gépészmérnök, egyetemi tanár. Kutatási területe a motormechanika volt.

1912
Megszületett Macskássy Gyula rajzfilmrendező (Gusztáv sorozat).

1938
A hadsereg élére lépett Hitler, és megalakította a Wehrmacht Oberkommandót.

1979
Meghalt Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó.

1991
Megalakult a Magyar Írókamara.

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -