A mexikói drogkartellek hallgatásra kényszerítik a médiát
Mexikóban a drogkartellek egyre inkább a „hallgass, vagy meghalsz” döntése elé állítják azokat az újságírókat, akik a kábítószer-kereskedelemhez köthető erőszakcselekményekről írnak – állapítja meg szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) elnevezésű szervezet.
Az újságírók maguk is gyakorta esnek áldozatul gyilkosságoknak, elrabolják, megfenyegetik vagy korrumpálják őket, sokan pedig öncenzúrát gyakorolnak a maguk és családjuk életét féltve – áll a New York-i székhelyű csoport jelentésében. Felsorolásuk szerint 22 mexikói újságíró és három sajtómunkatárs halt erőszakos halált, s további heten tűntek el azóta, hogy a 2006 decemberében hatalomra került Felipe Calderón elnök hadjáratot hirdetett a drogkartellek felszámolására.
Az azóta eltelt időszakban 28 ezer ember vesztette életét az észak-amerikai országban a kartelleknek a piacok ellenőrzéséért folytatott háborújában, fegyveres leszámolásaiban, a hadsereggel és a rendőrséggel vívott összecsapásaiban. A CPJ elítéli a bűnbandák azon taktikáját, hogy hol fenyegetéssel, hol vesztegetéssel öncenzúrára bírják a médiumokat. Ugyanakkor korrupcióval vádolja a helyi és szövetségi hatóságokat, azt állítva, hogy az elmúlt tíz évben újságírók ellen elkövetett mexikói bűncselekmények 90 százaléka felderítetlen és büntetlen maradt.
„Minél inkább megengedi Mexikó, hogy a tájékoztatást a drogkartellek és a tisztességtelen helyi hatóságok tartsák kézben, világszerte annál kevésbé fogják hiteles partnerként elfogadni” – írja Carlos Lauria, a CPJ amerikai kontinensért felelős koordinátora.
A CPJ külön kiemeli az amerikai határ mentén fekvő Reynosa város viszonyait, ahol az utóbbi időben robbanásszerűen nőtt a kábítószerekhez kapcsolódó bűncselekmények száma az úgynevezett Öböl-kartell és korábbi szövetségese, a „Zéták” szembefordulása miatt. Az itt zajló, nyílt utcán elkövetett tűzpárbajok és pokolgépes támadások miatt az Egyesült Államok a térség elhagyását javasolta a határ túloldalán élő állampolgárainak.
Áprilisban az egyik kartell még egy katonai támaszpont ellen is támadást intézett, s bár a hadsereg közleményt adott ki az esetről, a helyi sajtó jellemzően egyáltalán nem foglalkozott a történtekkel – jegyzi meg a CPJ.
Augusztusban az ENSZ szólásszabadság-nagykövetei és az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) is felszólították Mexikót, hogy tegyen sürgős lépéseket az újságírók védelmében. Mint a CPJ rámutat, a hagyományos sajtó drogtémáktól való tartózkodása miatt az erőszakcselekmények megtárgyalása egyre inkább a Facebook és a Twitter közösségi web-hálózatokra tevődik át, szakértők szerint azonban a drogkartellek maguk is ezeket a hálózatokat használják üzeneteik továbbítására és a lakosság megfélemlítésére.
Nem hagynak fel, persze, régi módszereikkel sem – írja a CPJ. A 2009 novemberében elrabolt durangói újságíró, Bladimir Antuna Garcia szitává lőtt holttestére például azt az üzenetet tűzték: „Azért történt ez velem, mert információkkal szolgáltam a katonáknak és túl sokat írtam.”
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: ma mérsékelten felhős idő lesz. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 22 és 24 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt változóan felhős idő lesz esővel, záporral, zivatarral. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 11 és 17, napközben 17 és 24 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szombaton mérsékelten felhős idő várható, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnaptól keddig időnként esővel, záporral, zivatarral kell számolni, a hőmérséklet kissé csökken.
Európában: ma főleg a Balkán- és az Appennini-félszigeten, valamint a kontinens keleti részein lesz helyenként felhős, esős időjárás, záporok is előfordulhatnak. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet tekintetében a leghűvösebb főváros Moszkva lesz 17, míg a legmelegebb Madrid 31 Celsius-fokkal.
1810
Az Argentín köztársaság függetlenségi forradalmának évfordulója.
2008
Nemzetközi Gyermeknap.
1739
Orbán napját ünneplik, akit a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusaként tisztelnek. Orbán a fagyosszentek közé tartozik.
1925
Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.
1931
Megszületett New Yorkban Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író. Ismertebb filmjei: A lovakat lelövik, ugye?; Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble.
1939
Megszületett Ian McKellen Golden Globe díjas angol színész. Ismertebb filmjei: A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős.
1946
A Jordán hassimita királyság nemzeti ünnepe.
1963
Afrika napja.
1020
Megszületett Szent VII. Gergely, korában nem túl népszerű pápa.
1802
Megszületett Fjodor Fjodorovics Brandt, német nevén Johann Friedrich Brandt, németországi születésű, oroszországban élt zoológus.
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.