Megszűnik az utolsó sínbuszjárat Zenta és Szabadka között? – Ingyenes tankönyvcsomagok a roma diákoknak - KÉT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ ZENTÁN
Bodó Józsefet , a Zenta kommunális vállalat egykori igazgatóját párthovatartozása miatt bocsátották el a munkahelyéről – tudtuk meg a VMSZ zentai körzeti szervezetének tegnapi sajtótájékoztatóján. Az összejövetelen jelen lévő Bodó elmondta, hogy áprilisban járt le a mandátuma, s állítása szerint a demokraták vezette városi koalíció kilátásba helyezte, hogy átveszik ennek a vállalatnak az irányítását is. Ennek ellenére kinevezték megbízott igazgatóvá, majd a vállalat igazgatóbizottságának júliusi összejövetelén a bizottság elnöke bejelentette az igazgatócserét, de egyben azt is közölte vele, hogy maradni fog a vállalatnál. Ezzel szemben a vállalat jelenlegi igazgatója augusztus 30-án szólt neki, hogy mégsem maradhat, illetve esetlegesen pályázat útján a végzettségének megfelelő állást kaphat. A történet másnap a községi képviselő-testület ülésén folytatódott, ahol igen sok kritika érte a hatalmi koalíció munkáját, a közgyűlés szünetében pedig közölték vele, hogy az ülésteremben történtek miatt valószínűleg mennie kell a kommunális vállalatból, mondván: emberileg ugyan semmi baj nincs vele, viszont túl régóta VMSZ-es káder. Bodó szerint szeptember 3-án a vállalat újonnan kinevezett igazgatónője tájékoztatta őt arról, szóltak neki, hogy semmiképpen sem maradhat a vállalatnál. Bodó szerint az erről szóló végzést az igazgatóbizottság alelnöke a bizottság összehívása nélkül írta alá.
A sajtótájékoztatón a továbbiakban elhangzott, hogy a közelmúltban szülők és diákok csoportja fordult segítségért a VMSZ zentai körzeti szervezetéhez, mivel információik szerint a Szerbiai Vasutak december 15-től megszünteti a Zenta és Szabadka között közlekedő egyetlen sínbuszjáratot is. Ceglédi Rudolf a VMSZ körzeti szervezetének elnökeként ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a járat megszüntetése a diákok, egyetemi hallgatók számára óriási problémát jelentene, ám információik szerint a zentai önkormányzat tud a problémáról. Ceglédi felszólította az önkormányzatot, hogy akadályozza meg a járat megszüntetését.
A zentai önkormányzat is tartott sajtótájékoztatót a tegnapi nap folyamán, amelyen Rácz Szabó László, a községi képviselő-testület elnöke az előttünk álló városnap rendezvényeit ismertette az újságírókkal. Munkatársunk kérdésére válaszolva Rácz Szabó elmondta: a község polgármestere javasolta, hogy Matija Bećković legyen a díszpolgári cím várományosa. (A napilapunkban megjelent írások szerint a szerb költő és akadémikus jelölése igencsak felkavarta a kedélyeket a Tisza-parti kisvárosban.)
Szó volt még egyebek mellett a város területén a nyitott árkok folyamatban lévő mélyítéséről és a lefolyók tisztításáról. Csízik Károly, a polgármester helyettese elmondta, hogy a Đura Jakšić, a Petar Gorčin utcában és a Filip Višnjić utca egy szakaszán napokon belül megkezdődik a vízvezetékek felújítása. Megtudtuk azt is, hogy az önkormányzat a község területén élő minden egyes roma tanulónak tankönyvcsomagot ajándékozott.
http://www.petarterzic.in.rs/photos_04_sr.php
BOCS.részemröl lezárva.
#62 ... ezek után akinek van esze, az meg is terszi.....és ki is kell használni minden lehetőséget, ami nem mások kárára irányult ( a közös fazékból tudni és merni kell enni)
#53 tudja pont ez a legszomorúbb,h jobban lehet érvényesülni romaként, mint bármilyen más nemezetiségként!!!szomorú,hogy ennek alapján különböztetik meg az embert!!!!Ebben a fantasztikus orszagban, ha valki romaként íratkozik be egy egyetemre soha többet nem kell tandíjat fizetnie, akármilyen átlaggal is rendelkezik a későbbiekben!!!szép...szép!!!
vakarcs,a megkötött szerzödés pontjai világosak voltak. 6 m az utcai frontol.max. A gyalog járdátol a földmunka a fogyasztoé volt. Mi nem világos ezen. A 6 m egy átlag.Persze hogy nem mindegy.Ha 25 m lesz a gáz-szet plusz 19 m fizet árjegyzék után.Munkára fel csizmát a lábra,irány a gödör.Tudod mi az az utcai front?
Persze hogy lehet pl az általam emlitett cég is kifizetteti a földmunkákat is egészen a bekötésig viszont ha a munkásoknak nem fizet a tisztelt űgyfél áshatja maga az árkot akkor ez mi ha nem csúszópénz ? Anyira hozzászoktunk már az ilyesfajta dolgokhoz hogy fel se fogjuk már a törvénytelenséget.És ezt cáfolhatja ahányszor csak akarja,de attol ez igy van és ezt mindenki tudja aki véletlen valami új szolgátatást igényel.Azt hogy miért kell fizetnie a "vevőnek" nagyon űgyesen megtudják magyarázni pl az emlitett gyalogjárda 6m es dologggal történetesen ha a vezeték az út másik oldalán van akkor onnan számoljuk stb szóval vannak magyarázatok szép számban hogy miért is kell plusz fizetni holott átlagban az óminózus szerződésekben azt irják hogy a bekötési pontig - illetve számlálóig ha valamijen mérhető dologrol van szó fizet a megrendelő.
vakarcs,amiröl irtam 1991-2000- es idöben történt.Az elvégzet munkáért járo munkabér sosem csuszopénz.Lehet maszek plussz munka stb.A szerzödés feltételeit nem mi munkaválalok szabduk meg,kötöttük meg a felekkel.SZoval szerinted ásoval és lapáttal is lehet csuszopénzezni.Állj be a sorba már kiöregedtem.
Ez is ugy lehet akkor ott mint mifelénk a Lelekomos dolog nincs technikai feltétel, de ha az emberkének fizetek 300 Eurót rögtön bevezetik holnap.Rendes országokban (nem a balkánon) dobálják az emberek után az ilyen rezsis dolgokat csak legyen egy újjabb űgyfél no, de mi nem rendes ország kategóriába tartozunk.Az a tejföl hogy kedves hozzászóló még meg is magyarázza az igazát a csúszópénzre.
He he he...............ahogy olvastam ezt a gyenge kontrázást,föleg a becenevet.Nem valos semmi belöle.Volt becenevem fiatalon de nem ez,késöbb sem.HE HE HE.Minden gázbevezetésnél volt irott szerzödés a bevezetés modjárol.A Cég max 6 m a telekhatártol vitte be a vezetéket. GYalogjárdátol a tulajdonosnak kellett elvégeznie a föld munkálatokat,vagy megcsináltatnia.A gond akkor kezdödött mikor VAN szerzödés de az uj DIRI megigéri az" ingyen munkát."Aki felveszi érte a lovét csinálja is meg.Ezért ajánlottam az ig. bizottságon,modositsuk a szerzödés feltételeit .Igy a cég csinál mindent azota.
#54 - bevallással...mint az alapvető szabadság manifesztációjával...
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.
Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.
Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.
A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.
1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).
1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.
1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.
1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.
1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.
1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).
1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.