(Illusztráció)A titkosszolgálatok követnek és lehallgatnak mindenkit, aki szerintük gyanús, államellenes tevékenységet végez. Így van ez minden országban, kicsiben és nagyban, így volt ez 1990 előtt a keleti és a nyugati tömbön belül is. Keleten különösen érzékeny volt ez a téma, itt a titkosszolgálatoknak jóval több dolguk volt, mert a kommunista hatalomtartók számára mindenki gyanús volt, aki akár csak egy szemöldökfelvonással is nemtetszését fejezte ki az elnök, a párt, a termékhiány vagy a jegyrendszer miatt. Ebből következett, hogy nagyon sok ember dolga volt megfigyelni nagyon sok embert. Egy adat szerint minden ezredik magyar(országi) ember a rendszer besúgója volt, az már teljesen más téma, hogy ki végezte ezt önként és kit kényszerítettek.
Miután a keleti tömbön belül a megfigyelés, a lehallgatás, a jelentéstétel a társadalom és a közélet minden pórusába beette magát, a berlini fal ledöntését követően ezekben az országokban egyfajta kéjes élvezetet jelentett az egyszerű tömegeknek a titkosszolgálati akták megnyitása. Végre kiderülhetett, hogy kedvenc énekesünk, színészünk, az utálatos bolti eladó vagy a szomszéd, akinek a kutyája többször is széttaposta kertünket, vajon jelentgetett-e, esetleg éppen rólunk. Még emlékezhetünk, mekkora csalódás volt a rockzene-kedvelő tömegek számára, amikor kiderült, hogy Vikidál Gyula, a nemzet Koppány vezére, a P. Mobil és a Dinamit zenekarok egykori frontembere Dalos néven tett szóbeli jelentéseket a hatóságnak zenésztársairól, de besúgó volt Som Lajos, a Piramis együttes vezetője is.
Miloševićnek és udvartartásának köszönhetően Szerbiában a rendszerváltás is egy évtizedes késéssel érkezett meg, a titkos akták megnyitására pedig még többet kellett várni. Vagyis, hogy pontosítsunk: még mindig várunk. A jelek szerint azonban már nem sokáig. Ezekben a napokban került a szerbiai kormány elé a titkosszolgálati akták megnyitását szabályozó törvény tervezete. A javaslat a kilencvenes években leginkább üldözött ellenzéki vezér Vuk Drašković Szerb Megújhodási Mozgalma nevéhez fűződik. Az eredeti szöveget a párt illetékesei még 2004-ben megírták, most azonban megszerezték hozzá a Demokrata Párt támogatását is, így a bejelentések szerint ez év végéig a parlament elfogadja a törvényt.
A jogszabály szerint alakul egy bizottság, amelyhez a polgárok írásban fordulhatnak, ha a róluk készült dossziékba szeretnének betekintést nyerni. A törvény életbe lépését követően nyilvánosságra hozzák mindazoknak a nevét, akik a kilencvenes években együttműködtek a szolgálattal, de azok nevei is ismertté válnak, akik az egykori országban az akkori OZNA és UDBA „bedolgozó munkatársai” voltak.
Nyílt titok, hogy 2000. október 5-ét követően Rade Marković, a szerb állambiztonsági szolgálat, vagyis a DB vezetője, akit a frissen kinevezett jugoszláv elnök, Vojislav Koštunica hónapokig nem mozdított el tisztségéből, munkatársaival dossziék tömegeit semmisítette meg. Ez akkor derült ki, amikor az új hatalom afféle köszönetnyilvánításként átadta az Ellenállás mozgalomnak a tagjairól készült dossziékat. Eleve nem kaptak meg minden aktát. Az „otporosok” nyilvántartása szerint közel kétéves, rendszerdöntögető munkásságuk idején több mint 2000 tagjukat kísérték be a karhatalmi erők, ehhez képest ők mindössze 1554 dossziét kaptak kézhez. Amiket pedig megkaptak, azok hiányosak voltak, oldalak hiányoztak belőlük. Az államhatalmiak cenzúrázták a dossziékat, nyilván olyan személyeket kompromittáltak volna az eltávolított oldalak, akik az új hatalom részesei voltak. De nem minden aktát semmisítettek meg. Sokat szó szerint szétlopkodtak olyanok, akik a DB-ben közel voltak a tűzhöz. Ezek az akták az elkövetkező években a bulvárlapok oldalait töltötték meg, a cél pedig az új DOS-os hatalom kompromittálása volt.
A dossziék megnyitása kapcsán Ivica Dačić, az SZSZP elnöke kijelentette: a szocialistáknak nincs félnivalójuk, ellenben másokkal. És nyilvánvalóan igazat mond. Mert a szocialista párt a kilencvenes években maga volt a hatalom, tehát önmagának nem súgott be. Sokkal inkább volt szükségük információkra az ellenzéki táborból, mire készülnek, kikkel találkoznak, honnan kapják a pénzt stb. Így könnyen kiderülhet számos korábban ellenzéki, Slobo-ellenes szerepben tetszelgő, majd 2000 után hatalmi szerephez jutó pártról, vagyis azok vezetőiről, hogy igazából az akkori rezsimpárt beépített emberei voltak.
A vajdasági magyarok szemszögéből szintén kiderülhetnek érzékeny részletek. Visszaemlékezésekből tudhatjuk, milyen feszültségekkel telt légkörben alakult meg a történelmi VMDK. Egészen biztos, hogy a mindig éber szolgálat figyelmét sem kerülte el a magyarok mozgolódása, így szinte biztosra vehető, hogy a formálódó magyar pártelitben is volt olyan, aki „súgott”.
Nem kell tehát túl nagy reményeket fűzni az „aktanyitogatáshoz”, ugyanis kérdéses, mi maradt meg és mit távolítottak el. Emellett a szerbiai és úgy általában a keleti titkosszolgálati hagyományokat ismerve az is vitatható, hogy ami a meglévő dossziékban szerepel, az hiteles vagy esetleg hamisítvány.
... a besúgás azóta haszonnal járó tevékenység amióta az ember megtanult beszélni !
A Kviszlingelés már ujabb keletű, konkrét célokat szolgáló esemény sorozat.
A Janicsárkodás csak a török időktől ismert, a legyőzött ELLENSÉGEIK gyerekeiből birodalmi katonákat gyártottak - betanítással ( mint manapság is ), kik mindig együgyű hőstettekkel bizonygarrák létjogosultságukat... mert régebb, az ellenség népét kiírtották.
#13 . . . vigyázzon mi ugrik ki a száján, mert a besúgók továbbítani fogják valakiknek ...
Hogy a mindenkori rendszerek nem tudtak meglenni besúgók nélkül,ez elgondolkodtató.Magyarázatnak,nekem az "ugrik be",hogy leginkább olyanok jutottak fel a hatalomra a történelem során,akiknek nem volt meg a saját józan eszük,vagyis rátermettségük egy ország vezetéséhez.Hogy miért pont ezek jutottak fel,ez egy külön téma.Persze,akadtak kivételek is.Pl. Bismack Ottó,aki annak idején megteremtette a hatalmas német gazdaságot.
#11 - hát ezt hajtogatom én is önnek, ha nem kend gatyója, ne kend viselje, se ne töltse be...
#10! Akinek nem inge, ne vegye magára!
#9 ... no az ki rólam kommunista aktát talál, az jó tanú volt akkor is meg ma is, mind a kend szabad ggondolatai is, amiről a -#6 -ban irogatott- gondolatát bemásolta...De nem felelt a kérdésre, hanem lerohangál öreg komunyara módon.... de majd kinyitik a kend aktáját is, és kiderül mi ios volt valójában....átlagos avagy avangarda....
Nocsak, nocsak, hogy kend mások intim életével is foglalkozik, nevenincs hetes? Nekem úgy rémlik, az idézett hozzászólása alapján, hogy ön már megkezdte azt a bizonyos aktanyitogatást? Vigyázzon nehogy valaki időközben előkeresse a kommunisták aktáit is, mert még baj lehet belőle! A féltékenység pedig nagyon csúnya dolog!
#6 ... sőt sokan büszkék is rá, miket nem mernek gondolni és tenni ....
Tudom, ötös, de nem mondhatom meg. Gondolni pedig szabad, mert a gondolatainkat nem lehet cenzúrázni...
#3 ... ugyan kire gondolt, ? mert van belőlük egynéhány....
Magyarországon akadtak még papok is, akik beálltak a sorba. Más kérdés, hogy erre a tettre mennyire voltak rákényszerítve. Ezért, ez énnekem nem is annyira fájó, hiszen a rendszer volt olyan. Ellenben, most mióta ez a demokráció létezik, minden kényszerítő körülmény nélkül, mégis a saját nemzetközösségük ellen dolgoztak, ez már sokkal fájóbb!
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.
Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.
Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.
A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.
1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).
1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.
1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.
1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.
1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.
1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).
1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.