Megkérdeztük a gunarasiakat
TOPOLYAI TÁJHÁZ
A tájház szobái felújításra várnak (Fotó: Herceg Elizabetta) Mától kezdődnek meg a Topolyai Tájház főépületének felújítási munkálatai. Mint arról beszámoltunk, az alapok megsüllyedtek, a tisztaszobában és a konyhában komoly repedések vannak a falon, amelyek veszélyeztetik az épület stabilitását. A szobákból már néhány hónappal ezelőtt kipakoltak a Művelődési Ház munkatársai, és gerendákkal lett az épület kitámasztva. A topolyai önkormányzat, a helyi közösség, valamint a magyarországi Szülőföld Alap biztosította az eszközöket az építkezéshez. A munkálatok kivitelezője a bácskossuthfalvi Bauimpex Kft., és a tervek szerint október végéig elvégzik a tervezett javításokat.
Több mint száz gyermek vett részt a táborzáró istentiszteleten Ebben az évben Vajdaság írhatta meg a Kárpát-medencében megtartott magyar reformárus gyermektáborok anyagát.
Rablókat fogtak
A topolyai rendőrség letartóztatta Zs. Antoant ( 20) és B. Tamást (20) , mert gyaníthatóan súlyos rablásokat követtek el. A rendőrség szerint a két gyanúsított az elmúlt két hónapban, Topolya község területén több boltot, trafikot és magánházat rabolt ki. Mindkettőjüket kihallgatták, és ügyükkel a szabadkai bíróság vizsgálóbírója fog foglalkozni.
A leendő Kúla–Kishegyes csatorna ne legyen az őzek vesztőhelye
A tavasszal beomlott régi földalatti járat vagy pince a Kisközben Kishegyesen (Fotó: Papp Imre) Az építési törmeléket egyelőre a meglevő szeméttelepekre lehet szállítani – hangzott el a kishegyesi Községi Tanács legutóbbi ülésén, melyen az aktuális beruházásokról is szó volt.