29. VÍZILABDA-EB, ZÁGRÁB –A csütörtöki elődöntőben Magyarország–Olaszország és Horvátország–Szerbia
A montenegrói Predrag Jokić (jobbról) és a szerb Duško Pijetlović harca a labdáért Már a csoportküzdelmek befejeztével világos volt, hogy a nagy négyes minden tagja nem juthat az elődöntőbe. A csoportok első helyezettjeként Magyarország és Horvátország már ott volt, a világbajnok Szerbia és a címvédő Montenegró pedig – az előző napok egy-egy kisiklása miatt – arra kényszerült, hogy egymás között döntsön az egyik elődöntős kilétéről. Mint az lenni szokott, a helyzetet egy ötödik csapat használta ki. Tavaly a vb-n Spanyolországnak jutott, hogy beleszóljon a nagyok dolgába, Zágrábban pedig, huzamosabb idő után, az olaszok maradtak versenyben az éremért.
XVI. KOSÁRLABDA-VB, TÖRÖKORSZÁG–Szerbia győztes találatát Milos Teodosić dobta a világbajnok ellen három másodperccel a befejezés előtt
Miloš Teodosić kiüti Ricky Rubio kezéből a labdát (Fotó: Beta)Sikerült a visszavágó a tavalyi Eb döntőjében elszenvedett vereségért, Szerbia kosárlabda-válogatottja ugyanis tegnap, Isztambulban 92:89 arányban nyert Spanyolország ellen és bejutott a vb elődöntőjébe. A siker kulcsa a nagyszerű triplázás volt, hisz a szerb csapat tagjai 28 kísérletből 15-ször dobták be a három pontot érő találatot, és a győztes p ontok is így születtek, Miloš Teodosić jegyezte őket három másodperccel a befejezés előtt.
LABDARÚGÁS
Szerbia 19 éven aluli fiú válogatottja Magyarországot és Izraelt is legyőzte a Szabadka községben zajló Stevan Vilotić Ćele-emlékversenyen, így ma egy döntetlen is elég a tornagyőzelemhez.
A mai program: Magyarország–Izrael (Városi stadion, 15.30), Szerbia–Ukrajna (Zombori úti pálya, 16.30).
BIRKÓZÁS
Huszár László kihasználta a háromszoros veterán világbajnok gyengébb erőnlétét és bronzérmet szerzett a veterán világbajnokságon Mint arról már beszámoltunk, augusztusban harmincegy ország 293 birkózójának részvételével Belgrádban tartották meg a 12. veterán világbajnokságot, melyen Szerbia versenyzői egy ezüst- és négy bronzérmet szereztek. Az egyik bronzérmes a szabadkai Huszár László (69 kg), akivel a versenyről, a birkózásról, az utánpótlásról beszélgettem el.
Módos és Lőrincz a bronzért birkózott, Maksimović egy lépésre volt ettől - BIRKÓZÓ-VB, MOSZKVA
A magyarok versenyzők közül kettőnek nem sok hiányzott, hogy már a moszkvai birkózó-vb első napján a dobogóra álljon. Módos Péter (55 kg) a moldán Iszlamov után a román Munteanunak vágott vissza a piteşti döntőben elszenvedett vereségért, ám a negyeddöntőben kikapott a koreai Csojtól (2:0, 0:2, 0:2), majd a vigaszágon előbb szép győzelmet aratott az azeri Alijev ellen, de már nem bírt el az oroszok aktuális olimpiai bajnokával, Mankievvel (0:1, 0:1).
SZABADKA
Dér Zsolt a második helyen ért célba A Szerbiai Kerékpáros-szövetség és a Spartacus Kerékpárklub szervezésében a hétvégén tartották a Szabadka Nagydíja elnevezésű nemzetközi kerékpárversenyt, melyet az országos ligaküzdelmekben is pontoztak. A versenyzők Szabadka központjából indultak, majd Palics, Hajdújárás, Királyhalom, Kispiac és Kishomok érintésével jutottak el Horgosra, ahonnan ugyanezen az útvonalon tértek vissza a szabadkai célba. A felnőttek 166 km-es távján a belgrádi Partizan tagja, Esad Hasanovićdiadalmaskodott, a szabadkai, de a Partizanban versenyző Dér Zsolt előtt, aki a második hely ellenére összetettben megőrizte előnyét. A 23 éven aluliak versenyét (166 km) a Metalac tagja, Marko Stanković nyerte, Kasza Gábor, a Spartacus tagja, betegség miatt sajnos nem indulhatott el a versenyen.
VÍZILABDA
A magyar lányok elveszítették a negyeddöntőt a zágrábi Eb-n és csak az 5. helyért küzdhetnek. Az oroszok elleni találkozón a magyar csapat egyszer sem vezetett, az oroszok gyorsan kétgólos előnyt szereztek, amit idővel duplájára növeltek, így a 11:7-ről az utolsó negyedben már nem lehetett fordítani. A magyar csapat legeredményesebbje Drávucz Rita volt négy találattal. Az 5. helyért Magyarország azzal a Spanyolországgal mérkőzik, amelytől szeptember 2-án, a csoportban 13:10-es vereséget szenvedett.