29. VÍZILABDA-EB, ZÁGRÁB –A csütörtöki elődöntőben Magyarország–Olaszország és Horvátország–Szerbia
A montenegrói Predrag Jokić (jobbról) és a szerb Duško Pijetlović harca a labdáért Már a csoportküzdelmek befejeztével világos volt, hogy a nagy négyes minden tagja nem juthat az elődöntőbe. A csoportok első helyezettjeként Magyarország és Horvátország már ott volt, a világbajnok Szerbia és a címvédő Montenegró pedig – az előző napok egy-egy kisiklása miatt – arra kényszerült, hogy egymás között döntsön az egyik elődöntős kilétéről. Mint az lenni szokott, a helyzetet egy ötödik csapat használta ki. Tavaly a vb-n Spanyolországnak jutott, hogy beleszóljon a nagyok dolgába, Zágrábban pedig, huzamosabb idő után, az olaszok maradtak versenyben az éremért.
Az előző versenynap a spanyolok várt győzelmével indult, azután az Eb-ken újonc Törökország alaposan megtréfálta az addig az Eb kellemes meglepetésének titulált Macedóniát. A negyeddöntő első meccsén az olaszok könnyűszerrel vették a németek képezte akadályt, amely biztosan magasabb és nehezebben leküzdhető lett volna, ha lövőformában lenne a csapat gólzsákja, Marc Politze. Ő azonban hétszer lőtt és egyszer sem talált a kapuba, ami, Moritz Oeler és Marko Stamm összesen 11 lövésével és csak egy találatával, alaposan megkönnyítette az olaszok dolgát.
A végére maradt a nagy rangadó, a 2005. évi montreali vb-n még együtt szerepelt és aranyérmes Szerbia és Montenegró kilencedik egymás közötti mérkőzése. Kész csoda, hogy a két kapitány nem ezüstös ősz hajjal fejezte be a meccset, annyira kiegyensúlyozott és idegölő, gólszegénységre ítélt taktikai küzdelem folyt. Montenegró négyszer vezetett, Vanja Udovičić négyszer egyenlített, az első szerb vezetés pedig a fiatal Marko Avramović műve volt. A rivális védelme megfeledkezett a ritkán alkalmat kapó Avramovićról, aki az előző öt meccsen átlagban csak hét percet játszott, de aki öt perccel a befejezés előtt bátran vállalta a lövést és kihasználta az emberelőnyt. Másfél perc volt még hátra, amikor honfitársai kapujába betalált a Herceg Noviban született Andrija Prlainović, azt követően pedig Montenegró már csak szépíteni tudott.
Ma két kemény meccs várható az elődöntőben. Kiderül majd, hogy a hazai pálya előnye elegendő-e a horvátoknak és a magyar válogatott megőrzi-e zágrábi veretlenségét. Minden kimenetel lehetséges, semmi sem lesz meglepetés, az aranyérmet e négyesből bárki megkaparinthatja.
Eredmények, a 7–12. helyért: Spanyolország–Oroszország 9:6, Törökország–Macedónia 9:6, negyeddöntő: Olaszország–Németország 6:2, Szerbia–Montenegró 6:5.
A csütörtöki műsor, a 11. helyért: Oroszország–Macedónia (10), a 7–10. helyért: Spanyolország–Görögország (12), Románia–Törökország (14), elődöntő: Magyarország–Olaszország (20.40), Horvátország–Szerbia (17.45).
kicsit több magyar szót és pörfekt lesz
Kiraly_Istvan!
Kötve hiszem, hogy Dr.Gubásnak lenne a feladata a Képes Ifjúság szerkesztése. Véleménye azonban lehet, még ha egy s másik illetőnek ez nem is tetszik. A kritika azonban helytálló, pláne így, hogy elevenre tapint.
A "fotelban hátradőlve" - ahogy nem túl szellemesen írta volt - persze fikázhatja valaki az Aracs folyóiratot, Gubásékat, a pápaság intézményét, a közüzemi számlahordókat vagy bármit: legföljebb nem lesz igaza. Ettől se fog a Tisza kilépni a medréből. Viszont a tények makacs dolgok maradnak, bár ez sem egy eredeti megállapítás, ezt készséggel beismerem.
A "tipikus vajdasági magyar értelmiségi hozzáállás" megjegyzés az Ön szájából-tollából orcapirító és hamis, kikérem magamnak. No nem az "értelmiség" nevében, lévén hogy én ilyen kategóriákat füligjimmysen mellőzök, hanem annál az egyszerű oknál fogva, hogy nyilvánvalóan rosszindulatú, dehonesztáló mivoltán túl szimplán nem igaz, vagyis marhaság.
Ennek az elnyaklott világnak az ifjúságát nem teszi jobbá egy rétegmagazin háromezer pédánya, de hiszem azt, hogy némiképpen lendíthet rajta. Mint ahogy Gubásék is, munkásságukkal, az itteni magyarság ügyéért. Teszik a dolgukat, ahogy illik. Bár mindenki legalább feleennyire tenné!
???ezek a commentek meg hogy kerültek a sportrovatba??? Furcsa 1 emberek vagyunk...
gubásjenő vért és izzadságot nem kímélve írkál.. köszönöm Abulafia, hogy megnevetettett. Lehet szidni valamit, de akkor jöjjön, mutassa meg, mit kellene msként csinálni a képesifinek! mondja el, ne csak azt, hogy nem jó, meg azt, hogy alacsony a színvonala! tipikus vajdasági magyar értelmiségi hozzáállás: ez se jó, az se jó, de ahogy Szerbhorvát is írta, Önök csak okoskodnak, és semmire sem tudnak megoldást találni. A fotelban hátradőlve én is írogathatok az Aracsról, hogy miért nem veszi senki. ettől jobb lesz az Aracs? kötve hiszem...
Tisztelt Kiraly_Istvan!
"Ultima hora non datur secunda - jól mondja nekünk a latin..." (Cseh Tamás)
Az Ön logikája alapján Szerbhorvát György sem lenne fölkent újságíró a Magyar Szónál. Ez az első.
A második:
Nekem - jelen esetben - nem azzal van bajom, hogy valaki honnét osztja a malasztot, hanem hogy miket írkál, vér, izzadtságot nem kímélve.
Meggyőződésem (mert olvasom), hogy a Képe Ifi tényleg csapnivaló a színvonalát illetően, és ilyen formán az sem menti a beleírogatókat, hogy a mostanság fiatalsága is csakúgy hasonlóan sekélyes, középszarnak is kevés.
Gyakorló apa, meg egy kicsit pedagógus is valék, kérem higyjen nekem, tudom mit beszélek.
Szerbhorvát velejéig liberális, a szó pejoratív értelmében, ezért örült, hogy fogást talált szegény Gubáson. Erről szólt ez a pamflet. Mert cikknek nem nevezném.
Kicsit magamra vettem abulafia megjegyzését, de kitartok: Hajrá Magyarország ÉS hajrá Szerbia!
Hajrá Magyarország! ezzel egyezek, a másikkal nagyon nem. Gubás Jenő a vajdasági magyarság megmaradásáról beszél, közbe meg valamennyi leszármazottja Magyarországon él és dolgozik. az ilyen gubásjenőfélék bort isznak, vizet prédikálnak. Hvíja haza (neki melyik is a haza) valamelyik lányát, s az menjen el tanítani Hertelndyfalvra és utána ossza az észt az itthonmaradásról meg a Képes Ifjúságról, meg úgy mindenről.. de amíg nem így van, addig tessék csendben maradni!
Hajrá Magyarország!
És hajrá Gubás Jenő! Adná a teremtő, hogy minél több hozzá hasonló emberünk legyen. A Már megint ezek a fiatalok című írástól csak a reá érkezett kommentárok némelyikénél van elkeserítőbb. Az Isten, meg az állatkertje, ugye.
Meg se kísérelek véleményt írni hozzá.
De furcsa ember lehetsz te Hováth Gyuri!
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.
Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.
Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.
A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.
1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).
1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.
1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.
1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.
1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.
1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).
1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.