Varga László: Minden egyes megoldás, mely nem az Európai Unióval való közös állásponton alapul, kudarcot jelent a hazai politikának
Koszovói pillanatfelvétel (Beta)Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön tűzi napirendre a Koszovóról szóló újabb határozattervezet megvitatását. Jelen pillanatban még nem zárultak le a nemzetközi egyeztetések, melyek az elmúlt napokban egyre intenzívebbé váltak, s kedden Boris Tadić szerb elnöknek és Catherine Ashtonnak, az Európai Unió külügyi főmegbízottjának a találkozójában csúcsosodtak ki. A várható fejleményekről, s arról, hogyan fest Szerbia külpolitikai helyzetképe a határozattervezet tük rében, Varga Lászlót , a szerbiai parlament európai integrációs bizottságának elnökét kérdeztük.

Varga László: Az ENSZ Közgyűlésének döntése sem kötelező érvényű (Molnár Edvárd felvétele)
– Az elmúlt néhány hét folyamán több síkon folytak az ENSZ Közgyűlésén napirendre kerülő határozattervezettel kapcsolatos tárgyalások, konzultációk, melyek legfontosabb eredménye, legalábbis az EU szemszögéből nézve, egy közös európai álláspont kialakítása, mely Szerbia számára is fontos tényként kezelendő, hiszen azok a hazai kifogások, melyek a nem egységes EU-állásfoglaláson alapultak az eddigiekben, tárgytalanná váltak, s használhatatlanok lesznek majd a jövőben. Az egységes uniós álláspontot igen nehéz volt tető alá hozni, hiszen huszonkét tagállam elismerte Koszovó függetlenségét, öt pedig nem.
Miben különböznek az unió immár egységes elvei a szerb határozattervezetben foglaltaktól?
– Voltaképpen három kulcsfontosságú kérdésben jutottak közös nevezőre az EU tagállamai. Az egyik az egyoldalúan kikiáltott függetlenségre vonatkozik, s javasolja, hogy a rezolúció ne tartalmazza az annak elfogadhatatlanságára utaló szövegrészt. Emellett felvetik, hogy ezentúl ne Koszovó státusára helyeződjön a fő hangsúly, hanem az egyéb nyitott kérdések megválaszolására. A harmadik fontos tény a közös állásponttal kapcsolatban az, hogy az unió nem üdvözli a kikiáltott koszovói függetlenséget, melyet néhány tagállam ugyan kért, de a Koszovót el nem ismert tagországok miatt végül mégis kimaradt.
Melyek az ENSZ Közgyűlése ülésének jelenleg valószínűsíthető végkifejletei, számít-e arra, hogy esetleg elnapolhatják a döntést az egyeztetések folytatása miatt?
– Ha sikerül egyeztetni a szerbiai határozattervezet szövegét az uniós elképzelésekkel, akkor szinte biztosan rábólint majd a tervezetre a közgyűlés is, hiszen ily módon egy, a Koszovó függetlenségét elfogadó és ellenző államok számára is elfogadható szöveget kapunk. Ennek elfogadása kétféleképp mehetne végbe: Szerbia visszavonhatja saját javaslatát, s helyette beterjeszthetik a közös tervezetet, a másik módja pedig az, hogy elfogadnak bizonyos módosítási javaslatokat, s ebben a formában szavaznak a határozat javaslatáról. Amennyiben a szerbiai felvetésről folyik majd szavazás, egyszerűen döntenek majd annak elfogadásáról, illetve elutasításáról. Nem gondolom, hogy a döntés elhalasztására sor kerülhet. Mindennél azonban sokkal fontosabb kérdés az, hogy Szerbia, egy esetleges közös rezolúció elfogadását követően, kész lesz-e az abban foglaltaknak eleget tenni, tárgyalóasztalhoz ülni a koszovói albánok képviselőivel, vagyis fordulópontot megvalósítani a politikájában.
Mi fog történni, ha csütörtökön egy újabb kudarcot él meg a szerb külpolitika?
– Azt kell mondanom, minden egyes megoldás, mely nem az Európai Unióval való közös állásponton alapul, kudarcot jelent a hazai politikának, még akkor is, ha a kevésbé valószínű forgatókönyv játszódik le, azaz, ha elfogadják az önálló szerb tervezet szövegét. Ez ugyanis az EU-tól való eltávolodást jelenti, ami pedig a hazai külpolitika elsődleges célja kell, hogy legyen. Az ENSZ Közgyűlésének döntése sem kötelező érvényű. Másrészt, nem lehet ma már megváltoztatni az elmúlt néhány évtized történéseit, s azt, hogy Koszovóban az albán többség nem kíván egy államban élni a szerbiai polgárokkal.
Mikulas,
Erre gondoltam.
Csak lassabban a frázisokkal Molnár uram, itt táncol az már Nis-ben.
Nem kell az EU ? Jobb lenne az orosz MEDVE ?
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.
Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.
Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.
A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.
1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).
1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.
1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.
1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.
1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.
1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).
1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.